A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hironobu Kageyama. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hironobu Kageyama. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 3., szerda

JAM Project: NEW BLUE

Annak ellenére, hogy tavaly márciusban jelent meg a JAM Project: THE EXCEEDER kislemeze, csak mostanra vált teljes valójában elérhetővé. Újabban digitális formában töltik le az albumokat, kislemezeket azok, akik megosztanák, ami egy részről érthető, hiszen így mégiscsak azonnal megkapják a dalokat, másrészt meg hátrány, mert a kislemezeken ha rajta van a karaoke verzió, az a digitális letöltésekben ritkán jelenik meg. A JAM Project esetében soha, a kislemez már a megjelenésekor elérhető volt, de a karaoke verziók nélkül, úgy meg nem teljes számomra a kislemez, úgyhogy nem foglalkozok azokkal. A JAM Project: THE EXCEEDER kislemeze is csak most került ki a maga teljes valójában.

A címadó dal a szokásos Super Robot Wars féle JAM Project dal, a maga szokásos erős hangszerelésével, kiváló dal arra, hogy bevezessenek egy roborharcos játékot. A kislemez ugyanis a PlayStation 4 / PlayStation Vitára megjelent Super Robot Wars V opening és ending dalait tartalmazza. Az opening a szokásos SRW nyitódal, mely kellőképpen vezet be a játék hangulatába. Az endingek változatosak, azok sokkal érdekesebbek szoktak lenni.

Az openingeket ugyanis mindig Kageyama Hironobu írja (ezért is hasonlítanak annyira egymásra), az endingeket viszont mindig más, legtöbbször Okui Masami. Jelen kislemez endingjében is benne van Okui-san munkája, de ebben az esetben csak a dalszöveget írta, a zene Fukuyama Yoshiki szerzeménye. A címe NEW BLUE, és azt kell mondjam, hogy az utóbbi évek legjobb JAM Project daláról van szó. Gyönyörű ballada, tökéletes katarzisélmény. Énekben pedig mindenki megmutatja a legjobb oldalát. Ez nem az a sírós ballada, hanem kifejezetten pozitív hangulatú lassú dal, ami az adott pillanat szépségét éli meg. Az előadás elsőosztályú, egyszerűen nem tudom elégszer hallgatni. Reményt ébreszt, azt érzékelteti, hogy a krízishelyzetből is van kiút, felemel, és azt érzem, hogy mindig van lehetőség újrakezdeni. Az ilyen katarzisélmények a célja a mai modern kultúrának, hogy ha már annyi minden leegyszerűsödött, legalább a maga egyszerűségében legyen nagyszerű.

Bár ez a dal annyira nagyszerűen meg lett komponálva, hogy az egyszerű jelző inkább lealacsonyító. Fukuyama Yoshiki alapvetően két zenei stílusban utazik, az egyik a kemény rock, de akkor tényleg tombolunk és zúzunk, mint állat. Vagy lassú, balladákat ír, de akkor a férfilét legszebb, legérzékenyebb oldalát mutatja meg. Összefoglalva, ez az ember univerzális tehetség. Egyébként is szeretem Fukuyama-san stílusát, követem őt Twitteren, és olyanokat ír, meg olyan képeket tesz ki, hogy szinte mindig megnevettet. Okui Masami meg hát élő legenda számomra. És ha ez a páros együtt ír dalt, akkor szinte biztos, hogy elsőosztályú minőség keletkezik.

Így történt a NEW BLUE esetében is, ami egy csodálatos, lassú dal. Bár egy kicsit itt is zúzunk, mert ennek a dalnak is van gyors része, ahol azért megmutatják, hogy tudnak kemények is lenni. Csak ezt a disszonanciát nem igazán díjazom, a JAM Project egy jó ideje ebben utazik. Nem mindig passzolnak össze a különböző dallamok, így olyan érzetet ad, mintha több befejezetlen daluk is lapulna a fiókban, de sehogy nem tudják befejezni, hát alkossunk ezekből a részletekből egy teljes dalt. Valahogy így készülhetnek az ilyen dalok.

Szerencsére nem mindenhol csak ennyi a történet, mert például a Wings of the legend dalban is azt érzem, hogy összefüggő történetet mesélnek el a bizonyos részletek. A NEW BLUE esetében is el lehet mondani, hogy a gyors rész inkább megerősíti a dal mondanivalóját. Az új remény, soha nem késő érzést erősíti meg, azt sugallja, hogy készen állnak az új kalandnak, elébe mennek a harcnak. És ez azért nagyon jó, mert sok az olyan történet, melynek happy end a vége, azt érzékelteti, hogy az életben ha megküzdünk életünk legnagyobb álmáért, és elértük azt, akkor utána jön a földi mennyország, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Disney klasszikusok... Holott, aki tapasztalt már dolgokat az életében az tudhatja, hogy még ha megküzdöttünk a legnagyobb álmunkért, és boldogok vagyunk, az nem jelenti azt, hogy utána az élet konstans boldogság. Utána is jönnek nehézségek, amikkel ugyanúgy szembe kell nézni. Ezt érzékelteti ez a JAM Project dal is, amiért nagyon hálás vagyok, hogy ezt így megírták.

Nagyon kíváncsi leszek, hogy ha elmegy belőlem a kezdeti lelkesedés, hogyan fogom hallgatni ezt a dalt, az biztos, hogy ez most pure 10/10-es nálam.

2017. október 21., szombat

MondoCon 2017 ősz

Jelen voltam a 2017 őszi MondoConon, és hibái és fucsaságai ellenére egészen menőség volt.

SZOMBAT

Volt aggodalmam, mert szombatra virradó éjjel csak 4-5 órát aludtam, és volt szerda este egy szörnyű vírusos gyomorrontásom, és a gyengeségnek még voltak utóhatásai, azt gondoltam, hogy nem fogom bírni a MondoCon-t. Ennek ellenére nagyon jól voltam, mintha nem is történt volna semmi. Reggel összekészülődtem. Nem olvastam a fórumot, és az volt az utolsó információm, hogy Tukeinon arra kérte azokat, akik most csinálták meg azokat a kfn-jeiket, melyet versenyre vinnék, azt külön USB-n vigyék magukkal. Többet is el akartam énekelni azok közül, amit most csináltam, ezért mindegyiket rátettem. Nagyjából 9 óra volt, mire kész lettem, és elindultam. Az 50-es villamossal mentem a Határ útra, itt a Shopmark-ban lévő InterSpar-ban vásároltam be aznapra kaját és innivalót. Aztán mentem a metróhoz, a Deák téren átszálltam a kettes metróra, ezzel a Pillangó utcáig mentem el. Mindig zavarban vagyok, amikor olyanok között megyek, akik cosplayeikkel, és hasonlókkal ordítják magukról, hogy animefanok. Mert hát én ezt nem szeretem hangoztatni magamról, de ha bárki kérdezi tőlem, nyíltan vállalom.

Megérkeztem a Hungexpóhoz, a jegy már megvolt nekem, de már csak 3.800 forintért tudtam megvenni. Csúnya barna színű a jegy. -_- Nem szeretem a barna színt. Beléptem, egyből mentem fel a karaoke terembe. Örömmel látom, hogy Megumi tényleg eljött. Beszélgettem vele nem olyan rég, felmerült a karaoke, rábeszéltem, hogy jöjjön el. És megtette. Szépen énekelt. Kicsit beszélgettem vele személyesen. Szerettem volna többet beszélni vele, de aztán nem láttam. De a többiek is itt voltak, mindenkit örömmel láttam.

Az első feliratkozásom egy mély depressziós ballada volt, BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~ anime openingje volt a választásom, mely a BLUE címet kapta. Furcsállom, hogy mennyire egynek éreztem magam a dallal, szerettem énekelni. Suara a dal eredeti előadója, aki egyébként élen jár a balladákban, sokat nagyon szeretek, de ennek a dalnak a valódi mondanivalóját sokáig nem éreztem át. Csak akkor, amikor megnéztem az animét, akkor jött át igazán, hogy miről is énekel az énekesnő. Hát ennyire az animéhez írják sokszor az adott dalt. Az anime rendkívül érdekes egyébként. Az ending egy valamivel optimistább dal, reménnyel teli, és érzelmileg remekül lavírozik a főszereplő lány múltja miatti depresszió állapotában, valamint a jelenben a reményekkel kecsegtető lehetőségek között. Megismerkedik egy lánnyal, akivel közeli kapcsolatba kerül. De eleinte nem is sejti, hogy mennyi köze van a múltjához... Ugye, hogy ugye? Klisésnek hangzik, főleg, hogy kitalálható, hogy egy shoujo-ai-ról van szó. De a megvalósítás nekem személy szerint tetszett. Lexinek tetszett a dal, fogadkozott, hogy meg fogja nézni az animét.

Voltak jók hagyományos karaokén, és öröm volt látni, hogy sokan voltak újak, na de elérkezett a verseny időpontja. 15-en voltunk egyéniben, és 4-en voltak csoportosan. Örültem, amikor láttam, hogy másodikként fogok énekelni. Ugyanis én az átlaggal ellentétben kifejezetten szeretek inkább előbb lenni. Két ok miatt. Egyrészt hamarabb elmúlik az izgalmam, másrészt meg ha a végén vagyok, és ha hallok magam előtt jókat, az elveheti az önbizalmamat, tapasztaltam már ilyet. Írtam korábban arról, hogy egy Dragon Ball dalt viszek versenyre, a Super Survivor dalt. Egy kései videojáték dala, nagyon átérzem azt a dinamikát, és a lendületet, amivel Kageyama Hironobu énekli a dalt, ezt szerettem volna átadni, és azért gondoltam jó választásnak, mert az itthoni gyakorlások alatt úgy éreztem, hogy ez sikerülni fog. Hát nem sikerült. Nem voltam énekhang terén a topon, és mivel tudtam, hogy nem fog menni, végig azon feszengtem, hogy valahogy sikerüljön. Így meg nem tudtam előadni azt a dinamikát, amit érzek a dalban, ez volt az egyik ok, ami miatt az egész előadás elment. Hangom meg tényleg nem volt, mert csak az első refrénben tudtam a legmagasabb hangot kiénekelni, de azt is remegve, úgyhogy tudtam, hogy baj lesz belőle, mint ahogy lett is, mert a második refrénre és a végére már nem sikerült kiénekelni. Ez rettenetesen frusztrált. Nem is éreztem jól magam a verseny további részére, nagyon szerettem volna bizonyítani ezzel a dallal, és nem sikerült. Most rosszmájú leszek, de az igazat megvallva, amikor a végefelé volt néhány előadás, ami kifejezetten gyengére sikeredett, akkor reménykedtem, hogy talán annyira rossz helyen csak nem fogok végezni. Azt gondoltam, hogy (magam miatt) hiába megyek le meghallgatni az eredményhirdetést, de a teljes eredmény igencsak letaglózott, és most ugranék az időben előre, az e hét hétfői naphoz.

Ekkor tették ugyanis közzé az eredményt, kerestem, hogy hol vagyok, és amikor megláttam a nevemet az utolsó helyen, mérhetetlen dühöt éreztem magamban. Tehát ha én azt ráordítom a fórumra, akkor jó eséllyel kitiltottak volna onnan. Ahogy írtam feljebb, azzal tisztában voltam azzal, hogy nem voltam jó, de az utolsó helyet azért méltatlannak érzem. Méghozzá azért, mert azok a bizonyos gyenge előadások, amikről reméltem egy kicsivel jobbat, nemcsak azért voltak gyengék, mert hamisak voltak, hanem mert a kiállásukon látszódott az, hogy ez az első versenyük (jó eséllyel, nem emlékszem rájuk korábbról), és hozzájuk képest azért esett rosszul az utolsó hely, mert olyan érzetet adott, mintha az a nyolc év, amióta éneklek kisebb-nagyobb megszakításokkal a karaokén, mintha nem ért volna semmit. Mintha konstans ugyanúgy énekelnék, mint akkor 2009. augusztus 22-én azon a bizonyos nyári AnimeConon, amikor először álltam ki énekelni. És ha már felelevenítettem a régi időket, az a 2007-2009-es időszak is eszembe jutott, amikor rengeteg bírálat érte a karaoke verseny eredményét.  Hogy miért x nyerte meg a versenyt, amikor a második vagy akár a harmadik helyezett sokkal jobb volt. Konkrétan emlékszek én is egy ilyen esetre, és vissza is tudom idézni. A 2008. őszi AnimeConon volt, amikor tökre megörültem, hogy a harmadik helyen az a lány volt, aki nagyon szépen énekelt. Hozzá képest egy olyan nyerte meg, aki sehol nem volt hozzá képest. Amúgy különösen ezt a versenyt érte rengeteg kritika, ekkor még nem voltam annyira elől, csak a háttérből figyeltem az eseményeket, de arra tisztán emlékszem, hogy a con után nagyon aktív volt az AnimeCon fórum karaoke részlege... És nem a dicséretek miatt. Visszatérve a mostani versenyre: Azt tudtam, hogy valamit nagyon írni akarok a fórumra, de örültem, hogy vártam vele, mert bár eleinte ez a düh átment kétségbeesésbe, amikor azon gondolkodtam, hogy merre induljak el? Mit énekeljek ahhoz, hogy megmutassam, hogy mit tudok? Aztán, amikor lenyugodtam ebből, akkor írtam ki a fórumra a gondolataimat. Többek között, amit ide leírtam, másrészt meg írtam az egyik zsűritagról, akinek akkor nem emlékeztem a nevére, de írták, hogy Gyöngyi a neve. Ő volt az, aki minden egyes versenyzőhöz külön szólt, az előadása után. Személy szerint nekem az nem tetszett, hogy csak elvétve fogalmazott meg kritikát, a gyengébb produkciókról is igyekezett valami jót mondani. Olyannak tűnt, mintha mondjuk az én előadásomat 3 pontosra értékelte volna 10-es skálán, akkor nem azt mondta, hogy miért csak 3 pontra értékelte, hanem, hogy 1 ponthoz képest miért ért 3 pontot az énekem. Jelentős különbség. Aztán amikor jöttek a nagyon jó előadások, és aztán hogy dicsérte őket, akkor kezdett összállni a kép, hogy kell értelmezni, amikor ezzel szemben azt mondta a gyengébb előadásokra, hogy "köszönjük, hogy elhoztad nekünk ezt a dalt". Aztán megbeszéltük ezt is, erre azt a választ kaptam, hogy Gyöngyinek szinkronszínészi végzettsége van (valamire emlékeztem, hogy hittem, hogy énektanárnő és hangképzéssel foglalkozik, ezt tisztáztuk), meg van kórusi, rádiós tapasztalata, ezáltal tudja, hogy mit hoz ki az emberből a versenyhelyzet, ezért nem akart nagyon kritizálni senkit. De amit mondott, azt tényleg úgy gondolja. Ezt el tudom fogadni, és ha a helyzetembe gondolok bele, akkor abból a szempontból is igaz, hogy ha hagyományos karaokén adtam volna elő a versenydalomat hasonló minőségben, akkor elkönyveltem volna, hogy hát ez van, most ez nem sikerült, majd máskor. És biztos, hogy a versenyhelyzet ebből a szempontból teljesen más. Úgyhogy ezt el tudom fogadni, de ahhoz továbbra is tartom magam, hogy az utolsó hely méltánytalan az előadásomhoz. Ha a 12. hely körül lettem volna a 15-ből, akkor azt mondom, hogy hát ezt tudtam nyújtani, legközelebb változtatni fogok. De most már ez így van, megkaptam E-mailben, meg beszéltük is conon, hogy min érdemes változtatni. Igazuk van, és körültekintőbben fogok a legközelebbi versenyre dalt választani.

Miután lement a verseny, átmentem megnézni a konzol részleget. Elsősorban a retro részleg érdekelt, de most nem nagyon láttam, hogy lett volna Nintendo. Viszont volt néhány régi PC, azokra régi játékok telepítve. A DOOM-ot ismertem fel egyedül, a többiről nem tudtam, hogy micsoda. Sega gép sem volt amúgy nagyon, úgyhogy ezt most nem nekem találták ki. Azt viszont örömmel vettem, hogy volt most PlayStation stand, nem is kevés. Kipróbáltam az új Gran Turismo játékot, kormánnyal lehetett játszani teljesen valósághű körülmények között. Bár nekem eléggé furcsa volt a játék, mert olyan érzésem volt, mintha magát kormányozná a játék, mintha maga a kormány is arra menne, amerre a pálya kanyarodik. Nekem csak ellenkormányozni kellett, hogy autóknak ne ütközzek. Eléggé nehéz volt megszokni, nem is ment valami jól, többször kipördültem, kocsinak mentem, tévedésből a boxutcába mentem (már ha itt is így hívják). De tetszett a játék, ha meglenne, sokat gyakorolnék vele. Aztán az árusok között is szétnéztem, ahogy az előző conon, most is volt régi PC Guru magazin, három régi számot lehet venni 1000 forintért. Vettem is 1-1 példányt a három legrégebbi számból.

Igyekeztem vissza, mert nagyjából kiszámoltam, hogy mikor hívhatnak harmadjára, és pont akkor értem vissza, amikor engem hívtak. Ekkor egy élőszereplős sorozat openingjét énekeltem: Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozatból a RING című dalt énekelt. Ez ment, és némileg oldotta a rossz érzésemet. Köszönöm Okui Masami-nak ezt a dalt. Amúgy néztem néhány ilyen Tokusatsu sorozatot, ahol szereplők átlagos életet élnek, polgári munkájuk van, ugyanúgy ismerkednek, barátkoznak, mint bárki más, de amint baj van, nemcsak felveszik a hős-szerelésüket, hanem valósággal személyiséget cserélnek, és megmentik a világot a gonosztól. Az egyik kedvencem a Tomica Hero: Rescue Fire volt. A közös ezekben a sorozatokban nemcsak a sablonos történetmenet, hanem hogy olyan bűnrossz a színészi játék, hogy vetekszik a Barátok Közt minőségével. Csak van egy fontos különbség a Barátok Közt és ajapán Tokusatsu sorozatok között: Amíg a Barátok Közt véresen komolyan veszi magát, addig ezek a japán Sentai sorozatok (Tokusatsu vagy Super Sentai szinte ugyanaz) inkább elviccelik az egészet. Szinte lehet érezni, hogy a színészek maguk is nevetnek azon, hogy ilyen igénytelen a színészi játékuk, és ilyen sztoriban vállalnak szerepet. Ez teszi nézhetővé ezeket a sorozatokat, sok jelenet emiatt vicces.

Most nem nagyon voltam szociális, nem igazán beszélgettem a többiekkel, annak örültem, amikor Leea javaslatokat adott arra, hogy miben érdemes fejlődnöm, hogy jobbak legyenek az előadásaim. Most kezd összeállni a fejemben, hogy eleinte olyan dalokat kell választanom versenyre, amit biztonsággal ki tudok énekelni, de meg tudom mutatni, hogy van hangterjedelmem, de megpróbálni a hangerővel való játékot, tehát, hogy ne egy síkon énekeljek. Erre találtam is egy számot, amivel talán menni fog. Néhány éve elénekeltem egy másik Okui Masami számot, a Fuyu no Rondo PC játék openingjét, a Melted Snow-t. Tukeinon mondta rá, hogy ha gyakorolnám, akár versenyre is vihetném. Ezt téli MondoCon-ra, miért is ne? Ez nem végleges, de mostani fejemmel jónak gondolom. Egyébként ezt a "hanggal való játékot" is Tukeinon javasolta még a 2012-es Animekarácsonyon. Ekkor a Digimon: The Biggest Dreamer dalát vittem. Már akkor is jó dolognak gondoltam, csak ez elmaradt, mert 2013-ban kezdtem el hanyagolni a MondoCon-t, aztán 2014-re teljesen kimaradt, és mire visszatértem, ez feledésbe merült. Igyekszek gyakorolni rá.

A negyedik énekem sem volt jó, ez is szélsőséges választás volt, hovatovább sajátságos. Egy magyar dal volt. Nem igazán rajongok a Honeybeast együttesért, de a Halleluja című daluk megtetszett, rákerestem a Google Play-en. Meglepetten láttam, hogy nemcsak hogy megjelent külön kislemezen, de a karaoke verzió is helyet kapott rajta. Megcsináltam belőle a kfn-t, de ami érdekes, hogy ahogy énekeltem magamnak itthon, kijöttek a legmagasabb hangok is. Hát gondoltam megpróbálkozok vele hagyományos karaokén is, nem lett volna szabad. Érvényesült most is az, hogy nem jöttek ki a magas hangok, és mély hangszínben énekelni eléggé rossz volt. Úgyhogy ez sajnos nem jött össze.

Aztán nagyon nem is volt semmi, a Late Night karaoke, sokáig nem volt kedvem énekelni, úgy elvoltam másokkal, de igazából semmi. Aztán tökre spontán eszembe jutott az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime második openingje, az Eien no Kodoku, hát ezzel tökre jó lenne kiállni. Ez csak abból a szempontból volt kockázatos, hogy már rég nem hallottam a dalt, de azért emlékszem a dallamra nagyjából. Hát miért is ne énekelhetném el? Örültem a választásnak. Az meglepett, hogy mennyire erősen szólalt meg a gitárszóló, de szerettem énekelni a dalt. Viszont a Late Night-on volt egy lány, aki valami eszméletlent alakított. A Dzsungel Könyve Musical-ből a Válj Kővé című dalt énekelte, de valami hihetlenül jól "alakította" Kát, a kígyót, és az énekhangja is nagyon rendben volt. Nagy kár, hogy nem versenyzett, biztos ott lett volna az élbolyban. Az egész Late Night karaoke alatt a Nintendo 3DS-emmel ügyködtem, néha felnéztem, de amikor ez a lány énekelt, azonnal felkaptam a fejem, amint megszólalt, mosolyt csalt az arcomra, és le nem tudtam venni a szemem róla. Nagyon örültem, hogy hosszú a szám, annak meg főleg, hogy végig fantasztikusan adta elő a dalt. Élmény volt.

Nem volt kedvem a végéig maradni, 21:30-kor hazamentem. Amint kiléptem a Hungexpo épületéből egy lány "Free Hugs" táblával meg akart ölelni, de udvariasan elutasítottam. De aztán egy furcsa dolog történt, egy fiú akart ugyanott megölelni, hasonló célokból... Nagyot néztem. Most tényleg azt hiszik, hogy azért nem öleltem meg a lányt, mert meleg vagyok? Nálam nem szexuális orientáció kérdése, hogy kit ölelek meg, egyszerűen csak nem vagyok híve a "Free Hugs" dolognak. A másik furcsaság még délután történt. A 2. emeleten a WC-be akartam menni. Benyitok, de elbizonytalanodtam. Kimegyek, megnézem a piktogramot, hogy jó helyen vagyok-e, és igen. Aztán megszólal fiúhangon, hogy nincs semmi baj. Nemhogy crossdresser cosplayben volt a srác, de annyira lánynak nézett ki, hogy teljesen megtévesztett. Talán az első srác, aki lánynak nézett ki, és még viszonylag jól is festett. Ha fiú változik át lánnyá (bármilyen okból), azt nem szoktam szeretni, de amikor mondjuk egy lány bújik egy fiúkarakter bőrébe, az nagyon szép szokott lenni.

VASÁRNAP

Vasárnap is viszonylag korán keltem. Miután összekészülődtem, elindultam, most a 136E busszal mentem Kőbánya-Kispestig, most a Tescóban vásároltam magamnak aznapra ennivalót. Aztán metróval mentem az Ecseri útig, majd az hármas villamossal az Ónodi utcáig. Most volt kedvem sétálni, úgyhogy most innen mentem Kőbánya Felsőn át a Hungexpóig. Most sem azonnal érkeztem meg, és amikor fel akartam iratkozni, akkor sokan voltak már előttem. Úgyhogy csak egyszer tudtam kiállni énekelni. Kicsit ismételtem tegnapról, ugyanis van ballada verziója a Jikuu Keisatsu Wecker Signa sorozat openingjéből, ezt énekeltem el. Nagyon tetszett, és ami meglepett, hogy többen is jelezték, hogy ez jó volt. Mystra is kérdezte, hogy miért nem ezzel indultam. Hát, nem tudtam, hogy ennyire jól fog menni. Ebből a dalból gondoltam ki, hogy a következő versenyre mehetne a Melted Snow dal, csak az nemcsak hogy lassú, de kifejezetten szomorú ballada. Konkrétan karácsonyi dal, de azokról szól, akik egyedül töltik az ünnepet.

A zenekvíz délután 13 órakor volt, személyes megítélésem szerint kifejezetten nehéz volt. Mondjuk a nehézség is relatív, én nagyon kevés olyan animecímmel találkoztam, úgyhogy sokszor csak betippeltem. Azért volt néhány dal, amit felismertem. Most nézem az eredményt, hárman értünk el 40 pontot, ketten egyéniben, valamint lett egy csoportos eredmény, és ez lett a legrosszabb eredmény. A versenyt természetesen 8-ék nyerték meg 107 ponttal. Nekik már külön verseny kell extra hardcore témájú kategóriákkal. A karaoke versenyekkel ellentétben nem szoktam a Zene Tippmixen úgy "befeszülni", ha nem tudom, csak találomra betippelek valamit. A Dorama témakörnél mindig azt csinálom, hogy figyelem a dalt, nézem a címeket, és kigondolom, hogy ha én lennék a zeneszerzője az adott dalnak, akkor a megadott négy címből, ezt a zenét ennek és ennek című a doramának írnám. 0 pontnál többet érek el, ez önmagában biztató. Meg jó zenék mennek, úgyhogy köszönöm szépen, jó volt.

A Tippmix után volt még 2 órás hagyományos karaoke, el akartam énekelni egyedül egy Pokémonos számot, a Challenger!!-t, de a duett is jó volt Lexivel, a High Tough!, mely a Pokémon Diamond és Pearl széria openingje. Vicces volt abból a szempontból, hogy régen hallottam ezt a dalt (a Pokémonos openingek közül ezt szeretem a legkevésbé), ezért itt-ott rögtönöztem a dallamot, de jól éreztem magam a dal éneklése alatt, Lexivel is jó együtt énekelni.

És ennyi volt, mert 17 órától japán és koreai zenei videók mentek, amitől mi karaokésok menekülünk. Nekem sem volt maradásom, a nagyszínpados éneklést nem akartam megvárni. Érdekes volt olvasni, hogy többen is úgy gondolták, hogy nekik ez volt a legjobb MondoCon-juk. Közülük néhányan kifejezetten régóta járnak conra. Én 2006 ősze óta járok, ebből visszaemlékezni, hogy melyik volt a legjobb? A 2006 őszi, mint első, arra nagyon jó szívvel emlékszek vissza, de az biztos, hogy a legemlékezetesebb a 2009 nyári volt. De kifejezetten legjobbat nem tudnék mondani. A "legegyedibb" con a 2007 őszi volt. Arról képek is vannak. Akkor (meg még sokáig) volt bolhapiac a Petőfi Csarnok mellett, és kívül egy férfi kiscicának akart gazdit találni. 1000 forintot kért érte. Annyi nem volt, de páran (az akkori nagy Nintendós, BigN-es csoport voltunk együtt), összedobtunk rá 850 forintot, és odaadta. Hát az a macska olyan aranyos volt, és az egész AnimeCon arról a macskáról szólt nekünk, agyonra simogattuk, kényeztettük, egyszerűen imádtuk. Akkor volt kb. 2 hónapos. És amikor bementünk a Petőfi Csarnok épületébe, hogy azért mégiscsak lássunk valamit a conból, aki meglátta, mindenki megsimogatta, és odavolt a macskától.
Talán mégiscsak tudok legjobb cont mondani, ez a 2008 őszi AnimeCon. Emlékszem, hogy ekkor volt egy több hónapos szünetem animék terén, és annyira elkapott az AnimeCon hangulata, hogy teljesen visszarántott az animék világába. A 2006 őszi, mint első, meg egyszerűen fantasztikus élmény volt. Már akkor is voltam a karaoke teremben, de ekkor még nem énekeltem. Csak figyeltem a többieket. Voltak már ekkor is nagyon jók, de ekkor még kevés japán dalt ismertem (épp, hogy rabja lettem Hayashibara Megumi-nak), meg nem is volt ekkor motivációm, hogy énekeljek. De élvezettel hallgattam mások előadását.

Az azért beszédes, hogy régi AnimeConokról emlékszek meg. Ez nem is feltétlen a MAT érdeme, inkább az, hogy nekem 10 éve volt meg az újdonság varázsa. Ez abban is meglátszik hogy egy jó ideje igencsak nyögvenyelősen születnek meg a MondoConos élménybeszámolók, mert nem tudom, hogy fogalmazzam meg, hogy ne ismételjem az előző conos postokat. De meglett ez is. Az biztos, hogy a következő connak lesz némi újdonsága, ugyanis nem Animekarácsony lesz, hanem 2018-as téli MondoCon. Januárban lesz, és valami Animikulást hirdetnek... Januárban... Valaki világosítsa fel a Mondósokat, hogy a téli ünnepeket decemberben letudjuk, innestől kezdve hiába hirdetik, hogy vásár rogyásig (amit egyébként borzasztónak tartok), már csak kiárusítani szoktak az újévben. De mindegy, ha minden jól megy, ott leszek én még.

2017. szeptember 10., vasárnap

Tervek a karaoke versenyre

Hamarosan itt a 2017. őszi MondoCon, és készülök már a Karaoke versenyre. Meg is van már az a versenydal, amivel kiállnék, amivel azt hiszem, hogy ki tudom mutatni, hogy mit tudok valójában ének tekintetében. Ha nem izgulom el, és ha tényleg át tudom adni, hogy mennyire szeretem azt a dalt, akkor jó eredményt érhetek el. És hogy melyik lesz ez a dal? Egy Dragon Ball videojáték opening, méghozzá a 2008-as Super Survivor. Ez pontosan így hangzik:
A dinamikája miatt szeretem a dalt, szinte elhiszem, hogy maga Kageyama Hironobu is ilyen. Nem volt meg belőle a kfn, most csináltam meg, úgyhogy semmi nem akadályoz meg, hogy induljak vele. Már csak be kell gyakorolni. És ezért mindent megteszek. Lassan éjfél... Vajon átcsöngetnének a szomszédok, ha ezt most elkezdeném itt hangosan énekelni? Jó eséllyel igen, de egyszer-egyszer éneklem majd a dallal.

Mert rengeteget hallgatom manapság, és az a szép, hogy kijönnek a magas hangok. Amúgy nem vagyok kétségbeesve attól, ha a szomszédok, vagy a lakótársaim miatt nem gyakorolhatok hangosan. Erre azt találtam ki, hogy magát a kfn-t nézem meg minél többször, mert abban a ritmika is benne van, és ha azt tátogva (vagy halk énekléssel) gyakorlom, akkor már sokkal jobban fog menni. Aztán a hangos éneket majd amikor lehetőségem van. És hihetetlen érzés ilyen magas hangot kiénekelni, ahogy kijön belőlem az a rengeteg energia, szabályosan remegek a megkönnyebbüléstől. Úgyhogy ez egy ideális szám lesz számomra, hogy megmutassam a nagyközönségnek, hogy mit tudok. Csak gyakorolni kell, és a verseny alatt érezni magamban az erőt, hogy sikerülni fog.

A Karaoke verseny kiírás itt olvasható.
A versenyre itt lehet jelentkezni.
További információk a Karaoke fórumon olvashatók.

2017. augusztus 5., szombat

Dragon Ball IV videokazetta

Gondoltam, adok egy esélyt a Dragon Ball-nak, hátha rákapok a hangulatára, de sajnos nem jött be. Majdnem elaludtam, amikor megnéztem a nemrégiben vett negyedik videokazettát. De annak mindenképp örülök, hogy ezáltal teljesebb lett az anime videokazetta gyűjteményem. Amúgy ezen a kazettán a 134-137. részek vannak rajta. Amikor a C16-os, C17-es és C18-as robotokat felélesztette a fogalmamsincshogyhívják, de megölték őt. Arra vannak beprogramozva, hogy Shongokut megöljék, mert a gazdája gyűlöli őket. De Vegita meg akar harcolni vele, mert a büszkesége nem engedi, hogy Shongoku arassa le a babérokat. Annyira nem ismerem a kapcsolatukat, hogy tudjam, hogy mi van közöttük, egyáltalán eléggé tudatlan vagyok a Dragon Ball-ban. Nem néztem annak idején, amikor ment, mert igazság szerint mindig is érdektelen voltam az anime iránt. Csak a zenei része maradt meg bennem, ismerem és szeretem a Kageyama Hironobu Dragon Ballos dalait, elég sokat ismerek közülük. Nem a CHA-LA-HEAD-CHA-LA a kedvenc DB-s dalom, mint sokaknak, hanem  a 2008-as Super Survivor. Szeretem az erőteljes zenéjét, a lendületét és a dinamikáját, valamint hallani, hogy Kage-chan élvezi az éneket.

Lehet, hogy ha elkezdeném nézni az 1. résztől az első szériát, akkor megragadna és tetszene.

2017. június 21., szerda

Egy probléma végső megközelítése

De ne jussunk el ide. Vasárnap újabb animének értem a végére, ez pedig a Final Approach. Egy 13 részes "félhosszúságú" animéről van szó, vagyis egy része kb. 13 perces. Alapvetően egy létező társadalmi problémára ad egy meglehetősen debil választ a sorozat. A közeljövőben játszódik, amikor is Japánban olyan szinten megcsappant a gyerekvállalási kedv, egyáltalán az igény a párkapcsolatra, hogy az már komolyan fenyegeti a japán gazdaságot. Erre azt találták ki, hogy minden egyes fiú mellé számítógéppel "kisorsolnak" egy lányt, aki jellemvonása szerint hozzáillik.

Adott egy srác, Mizuhara Ryo, aki vígan éli középiskolás mindennapjait, míg egy este egy helikopter száguld a magasba, és beugrik hősünkhöz. Belőle egy hadseregnyi Men in Black, Mátrix feelingű ügynökök özönlenek ki, ellepik a házat, a végén pedig meg egy lány száll ki, aki magát Masuda Shizuka néven mutatja be, és kijelenti, hogy mától ő lesz hősünk jegyese. A fiú persze rögtön ellenkezik, ő nem lesz senkinek a férje csak azért, mert előírták. Na de Shizukát sem abból faragták, hogy csak úgy lemondjon a neki megszavazott jegyeséről. Egy hihetelenül jól irányzott karate-mozdulattal Ryo értésére adja, hogy itt bizony az van, amit ő akar. A rengeteg sok ügynök sem véletlen van jelen. Azonnal a lány védelmére kelnek, ha Ryo akár verbálisan is bántani merné, vagy szembeszállna az akaratával.

Idáig talán még viccnek is elmenne. Ha nem láttam volna az animét, és mástól olvasnám azt, amit most írtam, azt gondolnám, hogy érdemes lenne megnézni. De a valóság másképp fest. Ahogy megjeleníti az egész eseményt az anime, amilyen érzelmeket társít melléjük, és a rajzstílus az, ami miatt komolyan kiakasztott a dolog. Egyrészt, képzelhetjük, milyen párkapcsolat lehet abból, ha csak az egyik fél akarata teljesülhet (nemtől függetlenül), a másik meg örülhet, hogy egyáltalán egy légtérben lehet vele. Érzelmek tekintetében meg Shizuka kettőssége, ami nem tetszik. Ha Ryo (mindig Roy-t írok T_T) erőt vesz magán és visszautasítja Shizukát, akkor latba veti fizikai erejét, vagy elkezdi sajnáltatni magát, és "You're so mean" jellegű szöveggel siratja magát. A rajzstílus meg számomra kifejezetten visszataszító. A lányokat szerénynek ártatlannak mutató nagy szemek, holott azt várják, hogy egy srác nekik menjen, és jól elkezdje osztani őket. Erre még rájátszanak az önsajnáltató érzelmek is, amik bennem komoly visszatetszést keltenek. Ugyanakkor meg Japánban igény van az ilyen jellegű animékre, mert a fiúk többsége olyan szinten önbizalomhiányosak, hogy a gondolatától is rettegnek, ha egy lányt meg kell szólítani, vagy udvarolni nekik. Az ilyen stílusban rajzolt lányok megadják az illúziót a fiúknak, hogy ilyennél van esélyük, szinte érzik, hogy hívogatják magukhoz. Ezért is népszerűek a fiúk körében a randizós játékok, mert azok is hasonló stílusban vannak megrajzolva.

De vissza az animére. Akkor válik igazán szörnyűvé az egész, amikor a Ryo, mintha nem venné észre Shizuka érzelmi manipulációit, egy idő után beleáll a helyzetbe, és szinte elkezdi sajnálni a lányt, amikor megtudja a valódi okát, hogy miért ment bele ebbe a párválasztósdi dologba. Merthogy erre is fény derül, ezzel adni némi "álkomolyságot" a történetnek, aztán a végére minden szép és jó lesz elviekben... A képen ugyan több szereplő is látható, de annyira súlytalanok. Ott van például Ryo húga, Akane, aki szintén főszereplő, de szinte csak arra szolgál, hogy megmutassa az anime, hogy van valaki, aki aggódik a fiúért, de érdemben nem csinál semmit. Amúgy a szüleikkel nem tudni, hogy mi történt (vagy nem maradt meg bennem, ha mutatták), évek óta Ryo neveli Akanét. Meg persze Ryo iskolába jár, és az osztálytársak is szerepet kapnak, de ők sem viszik előre a történetet.

Zene terén sem alkot maradandót az anime. Az opening kifejezetten unalmas, nem közöl semmit. Nogawa Sakura az opening előadója. Annyira nem ismerem őt, de a RAY the Animation-ben hallottam a hangját. A szöveg pontosan annyira semmilyen, mint ahogy az anime is. A zene mellett is úgy elmentem gondolatban, semmi dallama nincs. Ami az egészben nagyon kiábrándított, hogy a zenét Kageyama Hironobu szerezete. Az az ember, aki JAM Project tag, aki szólóban valósággal legendákat énekelt a Dragon Ball Z-nek, és néhány kisebb kaliberű animének és Tokusatsu sorozatnak, merényletet követett el maga ellen, azzal, hogy egy ilyen semmi érzelmi mondanivalóval nem bíró zenét írt egy ilyen borzasztó animének. Nem akartam elhinni, amikor az opening videóben megláttam a nevét, mint zeneszerző. Vissza is tekertem a videót, hogy biztos ő az. Fájdalmas volt a felismerés, hogy igen. Az ending valamivel jobb (Hashimoto Miyuki: Love, Fate, Love), kifejezetten ígéretesnek indul, de aztán más hangszínben énekli az előadó a refrént, így az egész el lett rontva, de összességében még mindig maradandóbb, mint az opening.

Igazából találó a cím, mert tényleg egy végső megközelítést ad egy problémának, amikor már olyan mértékű a baj, hogy már nincs más választás. Természetesen az "alkotás" a maga 13 percnyi 13 részében nincs lehetőség, hogy megismerjük ennek az előzményét. Egyébként ezt az animét a videojátékos folytatása miatt kezdtem el nézni. A játék ugyanis játék formájában folytatódik Final Approach 2 ~1st Priority~ címen. Ez PlayStation 2-re jelent meg, és abból, hogy mások a karakterek, arra következtetek, hogy más történetet is dolgoz fel a játék. Viszont a rajzstílus nagyon hasonlít az animéére, ezért is sejtettem, hogy egy franchise-ról van szó. Ráadásul mind a kettőt a PrincessSoft gyártotta. A PS2 játék 2008-ban jelent meg, ennek van egy Portable változata, mely 2009-ben jelent meg PSP-re, na ennek az openingjének előadója Okui Masami. A Starting Over című dala elég jó, bár nem annyira komoly. Illik egy ilyen jellegű videojátékba, amit egyébként pont Okui Masami hangja tesz némileg komollyá, azáltal, hogy hallani a hangján érzelmi érettséget, valamint hogy azért már lassan 2 évtizede énekelt akkor. Amúgy maga a játék meg lehet, hogy szintén annyit ér, mint az anime. Az ending meg Ohmi Tomoe: Beloved című dala, valamivel egyszerűbb. Egy negatívabb pillanatomban konkrétan el is képzeltem, hogy általam igencsak "beloved" lenne egy ilyen csaj. Itt nemcsak arról van szó, hogy adott esetben "sakkban tart" egy srácot, ezáltal ő tehetetlennek érzi magát, hanem egy ilyen helyzetben nem is lehet igazi szeretet kicsikarni, és még tiszteletet sem vívhat ki magának, legfeljebb félni fog tőle. Mondjuk a Stockholm-szindróma rendesen érvényesül az animében, ha valamivel meg lehet magyarázni, hogyan szerette meg végül Ryo Shizukát az animében, akkor így. Amúgy a videojátékra visszatérve, bár a rajzstílus szinte megegyezik az animével, de képeket nézve a játékból szimpatikusabbnak tűntek a karakterek. Annak ellenére, hogy az opening és ending alapján komolyabbnak sejtem a játékot, nemigen szavaznék bizalmat egy ilyen produktumnak, ez az anime igazán megadta az úgymond, alaphangulatot. 3 pontra értékeltem 10-es skálán.

2015. december 21., hétfő

JAM Project: Kessen the Final Round kislemez kritika

A JAM Project fő csapásiránya a Super Robot Wars széria. Valószínűleg a játékok témája is adja magát, de az azokra írt dalok sokkal erősebbek, érződik, hogy ebben érzi magát otthon az együttes. A Kessen the Final Round kislemez a tavaly megjelent Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~ kislemez folytatásának is mondható, hiszen a két SRW játék együtt egy nagyobb történetet ölelnek fel. Az első játék dalai eléggé érdekesek, talán annak az openingje kivétel a fentebb említett dominancia terén. Inkább komolytalannal tűnt, ott az ending volt igazán erős. Idén ismét két érdekes SRW dallal van dolgunk. Nem ez az első eset, hogy a JAM Project olyan dalt ír, melyet szakaszokra lehet felosztani. Az egyes részeknek önmagukban semmi közük nincs egymáshoz lendületében, stílusában és hangulatában, de Kageyama Hironobu elkövette azt a bravúrt, hogy egységes dalt faragjon belőlük. Ismét egy ilyen dallal van dolgunk a címadó dal esetében, de hogy milyen lett? Lássuk:
  1. Kessen the Final Round: Tehát több szakaszra felosztható a dal, ami vélhetőleg azért van, mert a zenét közösen írták. Inkább úgy mondanám, hogy mindegyik tag, mert egyáltalán nem tűnik közös munkának, ugyanis itt aztán végképp nem sok köze van egymáshoz az egyes részeknek. Öt részre osztható fel a dal, az elsőben lágy zene mellett Okui Masami énekel, de még hogy! Szinte látom magam előtt, ahogy istennőként a csodálatos énekével akarja békére bírni a harcoló feleket. Aztán jön a második rész, ami már sokkal erősebb. Nagyon szeretem, amikor a JAM Project együtt gregorján stílusban énekel, itt olyan érzetet ad, mintha a két harcoló fél a dühét adná ki magából. A tagok külön is énekelnek. A harmadik rész jelentősen különbözik az első kettőtől, és egyértelműen ez viszi a prímet. Csak erre a részre megadom a 10/10-es értékelést. Teljesen más zene, hihetetlen lendületes, más helyszínt is képzelek el erre a részre. Az ének stílusa is teljesen más. Titokzatos, mintha meglepetésszerűen akarnának lecsapni az ellenségre. Eszméletlen hangulatos lett. Viszont a nagyedik rész megint éles váltás, és botrányossá válik a dal! Lassú lett, nem mondanám, hogy semmitmondó, mert önmagában nem rossz, de ahhoz képest kiábrándító, hogy volt egy lendülete, és hirtelen megáll a dal. A vége pedig egy rövid lezárás, de igazából nem zárja le a dalt, nincs vége. Ezt a végtelenségig lehetne folytatni, de úgy tűnik, hogy 6:23-ban határozták meg a hosszúságot. Az első három rész tart 3:48-ig, odáig nagyon jó, imádom, de a vége borzasztó lett. 7/10
  2. END OF HEAVEN: Most kivételesen nem Okui Masami írta az endinget, hanem Endoh Masaaki, így más is a hangulata. Alapvetően nem rossz, kellemes lezárása a játéknak, de másfajta érzelmek hallhatók a dalban. És ez nem rossz, sőt, egyedivé teszi ezt a kislemezt. Inkább azt mondom, hogy ez való egy Super Robot Wars féle játék ending dalának. Olyan érzete van, mintha egy nagy kaland (vagy harc) végén lennénk, és a győztes csapat közösen énekli ezt a dalt, megélve a győzelmüket, egyben megemlékezve a küzdelmes időkre. Endoh Masaaki igazán kitett magáért, nagyszerű munkát végzett. 8/10
Egy ideje akarok írni a JAM Project képekről, borítókról, és most, hogy egy olyan kislemez borítót látunk, ami érinti a problémakört, ezért itt írok róla. Ugyanis zavar engem, hogy mindig Kageyama Hironobu van középen, ezzel jelezve, hogy ő a csapat vezetője, és ő viszi a hátán az együttest. Ez ennek a kislemeznek a borítóján hatványozottan megjelenik, hiszen itt nemhogy ő van középen, de csak ő néz ránk, a többiek meg oldalra. Ez olyan érzetet ad, mintha nemcsak hogy az együttes vezetője lenne, hanem ő a domináns tag, a többiek csak besegítenek neki. A többi képen legalább "érvényesülnek" a többiek. De úgy lenne az igazi, ha Okui Masami, mint egyedüli női tag lenne középen és a férfiak közrefogják, mintegy védelmezve őt. Meg hát csak úgy mutatna szépen, ha a nő van középen. 

2014. október 1., szerda

Eredeti Okui Masami: Mitsu CD

Végül sikerült megszerezni Okui Masami: Mitsu kislemezét. Amazonon találtam meg, az egyik japán boltnak volt belőle készleten. Összességében jobban is jártam, mert kicsivel olcsóbb is volt, mint a CDJapannél. Most is azt gondolom, hogy az egyik legjobb kislemeze, nagyon szeretem azokat a dalait, ahol őszintén és hitelesen énekel az érzéseiről. Attól más egy olyan előadó komolyabb dala, azzal, hogy saját maga írja azt, hogy ő maga úgy fejezi ki magát, ahogyan azt legbelül érzi. És ha ehhez, hozzámegy az is, hogy azonosulni tudunk a szerzeménnyel, akkor jön a zene pszichés pozitív hatása, amely nagyban segíthet rajtunk. Elősegítheti az adott probléma oki kezelését, bátoríthat a cselekedetre. Ez a dal pedig részint az illúziókról szól, hiszen egy olyan ember szeretetére vágyik, aki félrevezette őt (ezt ki is mondja). Alapvetően itt nem énekel olyan dominánsan, mint más balladáiban, de az utolsó refrénnél a háttérvokál (aki egyébként ő maga jó szokásához híven) egy helyen nagyon kiugrik, ezzel kiemeli az éneket is. És ezzel megnyugszik, és elfogadással a hangjában zárja le a dalt. Annyira még nem vagyok otthon a japán nyelvben, de feltételezem, hogy az elfogadást az is szimbolizálja, hogy az első versében "watashi tachi madowashita" szavakkal fejezi ki, hogy milyen is az, akiről énekel, majd a záróversét így fejezi be: "Watashi tachi wo madowasu". Más a ragozás, így valószínűleg mást is jelent. A madowasu, madowashita (gondolom a madowa a szótő, ez jelenti azt, hogy megzavar, megtéveszt, amúgy a kanji-ja ez: 惑 és kínaiul is ugyanezt jelenti, ahogy okoskodok a fordítóval.) És persze, ahogy az lenni szokás, hiába tudja, hiába mondja ki, hogy nem tiszták az egyén szándékai, csak azért is kialakít vele egy kapcsolatot, amire persze ráfázik és végül (úgy tűnik, hogy) elfogadja, hogy mi történt. A videoklip is nagyon kifejező, azt már belinkeltem korábban. És csak ismételni tudom magam, hogy felbecsülhetetlen eredeti CD-t kezemben tartani, főleg olyat, melynek dalával nagyban tudok azonosulni. Olyannyira, hogy még azt is el tudom fogadni, hogy a B-side track, a Paradise Lost teljesen disszonáns, nem is szeretem annyira azt a számot. Viszont helyet kapott még egy régebbi dalának a Sora ni Kakeru Hashi-nak egy újrahangszerelt változata, melyben Kageyama Hironobu gitározik és háttérvokálozik. A címadó dal videoklipjében pedig szerepel Endoh Masaaki is, így a kislemez egy kicsit JAM Project koprodukció is. Az biztos, hogy külön ékessége az Okui Masami repertoárnak.

2013. január 29., kedd

Bakuman.

Holnap jelenik meg a JAM Project: Yume Sketch kislemeze, mely a Bakuman anime 3. évadának ending dala. Nem tulajdonítottam olyan nagy jelentősséget az animének, mert úgy voltam vele, hogy mivel a JAM Project, ha anime dalt énekel, azok (mármint maguk az animék) ilyen középszintű, inkább gyerekeknek szóló alkotások. Ilyen volt például a Cardfight!! Vanguard is, amiből megnéztem egy pár részt, olyan viszonylag jó, de semmi nem emeli ki az átlagból, ezért abbahagytam. A Bakumant már csak azért is soroltam ebbe a kategóriába, mert egyből a Bakugan-ra asszociáltam, ami ugye igencsak gyerek-kategória. De aztán ma reggel úgy voltam vele, hogy csak elolvasok egy ismertetőt róla, hogy mégis milyen lehet, és kiderült, hogy sokkal komolyabb történetről van szó, meg is néztem az első két részt.

A mangakává válás rögös útját hivatott bemutatni a történet, melynek főhőse Moritaka Mashiro, akinek titkos álma, hogy mangaka legyen. Nem hiába álmodozik róla, már az elején kiderül, hogy nagyon jól rajzol, az osztályában lerajzolja az egyik lányosztálytársát, aki egyáltalán nem közömbös számára. A füzetét véletenül bent felejtette, ezért visszamegy érte, ám ott várja az egyik barátja, Akito Tagaki, akinek szintén hasonló álmai vannak, ő nagyon jó történeteket ír. Felajánlja, hogy összefoghatnának, és valósítsák meg közösen álmaikat. Ám Moritaka már régesrég letett erről, ugyanis nagybátyja is mangaka volt, több szuperhősös manga az ő nevét jegyzi, ő inspirálta hősünket. Csakhogy néhány éve meghalt a nagybátyja. Általános tény, hogy a sok munka őrölte fel, ám Moritaka meg van győződve arról, hogy öngyilkos lett. És hát valljuk be, igencsak demotiváló az, ha öngyilkos lesz az az ember, aki leginkább inspirálta őt, ám barátja rendületlenül bíztatja, hogy igenis meg kell valósítani az álmukat. Ezután sem bízik benne, de ráhagyja. Aznap este elmennek ahhoz a lányhoz, akibe Moritaka titkon szerelmes. A barátja valami nagy vallomásra készül neki. Nem hitték volna, hogy kijön, és meghallgatja őket, mert szinte már istennői rangot adtak neki gondolatban. Mi volt a nagy vallomás? Hogy mangakák lesznek mind a ketten. A lány ennek örül, a fiúk felbátorodnak, és felkérik őt, hogy ha majd animét készítenek a művükből, akkor legyen ő a seiyuu. Ez kapóra jön, ugyanis a lánynak pedig az minden álma, hogy szinkronszínésznő legyen. Minden összáll, hősünk erre úgy elbátorodik, hogy szimplán megkéri a lányt, hogy legyen a felesége. Még ő maga is ledöbben, hogy miket beszél, de legnagyobb meglepetésére belemegy a lány. Ugyanis kiderül, hogy szerelme nem viszonzatlan. Ám csak akkor házasodhatnak össze, ha beteljesül az álmuk, a fiúból sikeres mangaka lesz, míg a lányból hasonlóan sikeres seiyuu. Tehát igencsak rögös úton kell végigmenniük, hősünk nem is annyira lelkes, mert még mindig visszatartja a nagybátyja halála. Barátja tovább ösztökéli, hogy igenis végig kell menniük az úton. Amikor Moritaka beszél az anyjával, nem engedi meg, hogy a fia a nagybátyja útját kövesse, és még csak nem is a haláltól félti, hanem, hogy a mangakák iskolája nem olyan nagy hírnevű, és mint köztudott, Japánban a nagy középiskoláknak, és egyetemeknek presztízs-értékük van. De azt megígéri, hogy megbeszéli az apjával, aki mondván, hogy egy nő nem értheti meg egy férfi álmát, engedi, hogy a fia magvalósítsa álmát. Már csak nagypapával kell beszélni, akin bár még látszik a fia halála miatt érzett keserűség, ennek ellenére ő is zöld utat ad unokájának, így már ő is másképp látja a világot.

Egyelőre ennyi, és talán nem is kell többet elárulni a történetből. Az meglepett az első rész elején, hogy két openingje van az animének. O_O Az elsőben nem is ismertem fel a képen látott szereplőket, de ami még jobban meglepett, hogy Kageyama Hironobu énekelte. Aztán a második volt a "valódi", aztán a történetből kiderül, hogy miért is van két opening, tökre vicces. Nekem nagyon bejött így az első két rész alapján, és a történet menetét ismerve, biztos, hogy nem egy rövid animével van dolgunk, szerintem több száz részig elmehet. Arra leszek kíváncsi, hogy végül összejön-e a két főszereplő. Mert erre eddig nem nagyon figyeltem fel, de nagyon meglepett, amit Eiji, és Tukeinon mondtak a főszereplők szerelmi életéről, eddig ez nekem nem is tűnt fel. Eiji igencsak otthon van a japán zenében nagy KAT-TUN rajongó, és mesélte, hogy az egyik tag nemrégiben azért vált ki, mert egyébként is balhés élete volt, meg megházasodott. Az első rész még világos is, de miért baj az, hogy megházasodott? Akkor magyarázta el, hogy a japán énekeseknek nem szabad megházasodniuk, ugyanis az imidzsük része az, hogy beleszeretnek a rajongó lányok, és fenn kell tartani azt az illúziót, hogy vele bármikor összejöhetnek. Sokan csak ezért veszik meg kedvencük albumait, és többször volt már arra példa, hogy egy hasonló kaliberű énekes megházasodott, annak igencsak megcsappant a népszerűsége, és rajongók sorra adták el a lemezeiket. Sokféle módját hallottam annak, hogy a média hogyan befolyásolja az embereket, de azt bátran ki merem jelenteni, hogy ez az elmélet kiütéssel legyőzte a többit. Ez valami borzalom, az illúzió magasiskolája. És erre Tuki tette hozzá, hogy az animékben is hasonló tendencia figyelhető meg. Több animében is nem jön össze a főszereplő a szíve választottjával, mert hogy a sokkal több rajongója lesz az animének, ha a szerelmi szál nincs, vagy negatívan van lezárva hasonló okok miatt. Ezt én nagyon nem figyeltem meg, később eszembe jutott a Kaleido Star Sora és Ken kapcsolata, melynek nincs valódi lezárása, mivel Sora közömbös a fiú iránt, vagy a Méz és lóhere fő szerelmi szála, ami ugye zátonyra futott. Ezek olyan dolgok, amire már nem lehet azt mondani, hogy ez a japánok egyéni gondolkodásmódja, ez már hülyeség.

2013. január 8., kedd

Később felfedezett dal

Egy kis zene: Már megjelenése óta ismerem Hironobu Kageyama: Kiba ~Tusk of Darkness~ kislemezét, de csak nemrég vettem észre, hogy mennyire nagyszerű a B-side track. Az ilyen dalok hangulatát imádom:

Worrier ~Yami wo Kakeru Kiba~
http://www.youtube.com/watch?v=wmHqff9Z9lE

2012. december 29., szombat

2012-ben megjelent japán albumok és kislemezek

Tavaly, tavalyelott is osszegeztem a szamomra fontos japan kislemezek megjeleneset, iden is megtennem ezt.

Januar 25:
  • JAM Project: Waga Na wa Garo
  • ALI PROJECT: Kyomu Densen
  • angela: THE LIGHTS OF HEROES
Februar 8:
  • Hironobu Kageyama: ROCK JAPAN
Februar 29:
  • Minori Chihara: D-Formation
Marcius 7:
  • Suara: Niji Iro no Mirai
Marcius 21:
  • Minori Chihara: Celestial Diva
Aprilis 25:
  • JAM Project: LIMIT BREAK
  • ANIMETAL USA×Hironobu Kageyama: Give Lee Give Lee Rock Lee
Majus 23:
  • JAM Project: Hagane no Resistance
  • Suara: Future World / Thanks a lot
Julius 4:
  • Masami Okui: Love Axel
Julius 11:
  • Minori Chihara: ZONE//ALONE
Julius 18:
  • ALI PROJECT: Gansakushi
  • Anisama Friends: INFINITY ~1000nen no Yume~
Augusztus 8:
  • Masami Okui: Sora no Uta
  • Hiroshi Kitadani: Real
Szeptember 5:
  • FLOW: Brave Blue
Szeptember 26:
  • Suara: The Best ~Tie-Up Collection~
Szeptember 29:
  • Megumi Hayashibara: Tsubasa
Oktober 24:
  • angela: KINGS
November 14:
  • JAM Project BEST COLLECTION IX: THE MONSTERS
December 5:
  • JAM Project: Wings of the legend
December 26:
  • Super Robot Taisen X JAM Project OPENING GTHEME COLLECTION ALBUM: MAX THE POWER

2012. szeptember 1., szombat

Újra Dragon Ball Z

Ismét megy a Dragon Ball Z? Annak idején kimaradt nekem, úgyhogy nem tudom, hogy az akkori anime társadalomnak mit jelent, de ami késik, nem múlik. Gondolom, hogy most sem a Kageyama Hironobu openinggel fog menni a Viasat 6-on, de örülök, hogy legadják, és én is tudom nézni, úgyhogy 17.40-től fix a program.

2012. május 19., szombat

ANIMETAL USA×Hironobu Kageyama: Give Lee Give Lee Rock Lee

Megjelenés: 2012. április 25.
Kiadó: Sony Music Japan
SICL 267
Ár: ¥1.223
  1. Give Lee Give Lee Rock Lee (Give Lee Give Lee ロック・リー) 4:19
  2. Give Lee Give Lee Rock Lee (ANIMETAL USA Version) (Give Lee Give Lee ロック・リー (アニメタルUSA Version)) 4:31
  3. Give Lee Give Lee Rock Lee (TV Size Version) (Give Lee Give Lee ロック・リー (TVサイズ Version)) 1:34
  4. Give Lee Give Lee Rock Lee (Karaoke) (Give Lee Give Lee ロック・リー (カラオケ)) 4:17
A Give Lee Give Lee Rock Lee az ANIMETAL USA és Hironobu Kageyama közös kislemeze, melynek címadó dala a Naruto SD: Rock Lee no Seishun Full-Power Ninden anime opening dala. A kislemez a 179. helyet érte el az Oricon charton, 1 hétig volt listán, és 312 példányt adtak el belőle.

320 kbps mp3 + BK scans

2012. március 24., szombat

2008. június 25-én megjelent albumok

1. Slayers MEGUMIX

Megjelenés: 2008. június 25.
Kiadó: King Records
KICA-916~8
Ár: ¥3.000

Disc 1 -GOLD-
  1. Get along ~SelfTag Version~ 4:06
  2. Give a reason (Adj egy okot) 4:24
  3. Breeze (Szellő) 4:23
  4. don't be discouraged (ne légy bátortalan) 4:09
  5. MIDNIGHT BLUE (ÉJFÉLI FÉNY) 5:33
  6. Just be conscious (Csak légy magabiztos) 4:40
  7. Reflection (Tükörkép) 5:22
  8. raging waves (tomboló hullámok) 5:00
  9. feel well (jó érzés) 4:41
  10. Meet again (Újra találkozunk) 4:47
  11. Give a reason ~Ballade Version~ 4:36
  12. Going History (Múló Idő) 4:34
  13. Kagirinai Yokubou no Nakani (限りない欲望の中に; Határtalan vágyak) 5:11
  14. Plenty of grit ~TV size~ 1:42
  15. Revolution ~TV size~ 1:52
Disc 2 -SILVER-
  1. Megumi Hayashibara & Masami Okui: Get along 4:09
  2. Megumi Hayashibara & Masami Okui: KUJIKENAIKARA! 4:33
  3. Megumi Hayashibara & Masami Okui: Nemurenai Yoru wa... (眠れない夜は・・・; Álmatlan éjszakákon...) 4:59
  4. Megumi Hayashibara, Yasunori Matsumoto, Masami Suzuki & Hikaru Midorikawa: SLAYERS 4 the future 4:15
  5. Megumi Hayashibara & Masami Suzuki: Otome no Inori (乙女の祈り; A kislány imája) 2:23
  6. Shining Girl (Ragyogó lány) 4:14
  7. RUN ALL THE WAY! (FUSS MINDENÁRON!) 4:57
  8. GLORIA ~Kimi ni Todoketai~ (GLORIA~君に届けたい~; DICSŐSÉG ~Át akarom adni neked) 4:23
  9. Rumba Rumba (ルンバ・ルンバ) 4:11
  10. I & Myself (Én és Önmagam) 4:32
  11. Shakunetsu no Koi (灼熱の恋; Perzselő szerelem) 4:00
  12. Touch Yourself 5:08
  13. EXIT→RUNNING 4:25
  14. Kono Sekai no Doko ka de (MEGUMIX Version) (この世界のどこかで; Valahol ebben a világban) 3:58
Disc 3 -BRONZE-
  1. Get along ~SelfTag Version~ (off vocal version) 4:10
  2. Give a reason (off vocal version) 4:27
  3. Breeze (off vocal version) 4:25
  4. don't be discouraged (off vocal version) 4:11
  5. MIDNIGHT BLUE 5:34
  6. Just be conscious (off vocal version) 4:40
  7. Reflection (off vocal version) 5:21
  8. raging waves (off vocal version) 4:59
  9. feel well (instrumental ver.) 4:41
  10. Meet again (off vocal version) 4:47
  11. Give a reason ~Ballade Version~ (off vocal version) 4:36
  12. Going History (off vocal version) 4:34
  13. Kagirinai Yokubou no Nakani (off vocal version) 5:07
A Slayers MEGUMIX Megumi Hayashibara 3. válogatásalbuma. Az albumon a Slayers anime általa felénekelt dalai szerepelnek, amolyan ráhangolódás a Slayers REVOLUTION animére. Az album a 14. helyet érte el az Oricon charton, 10 hétig volt listán, és 35.744 példányt adtak el belőle.


Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét - 11 12 19 21 12 20 14 15.819
2. hét 18 37 38 27 35 28 39 32 5.915
3. hét 36 - 44 45 37 35 38 44 3.883
4. hét - - - 50 - 50 - 59 2.802
5. hét - - - - - - - 80 2.411
6. hét - - - - - - - 103 1.617
7. hét - - - - - - - 142 1.059
8. hét - - - - - - - 164 929
9. hét - - - - - - - 215 659
10. hét - - - - - - - 248 650
Összes eladás 35.744

2. Chihiro Yonekura: Ever After

Megjelenés: 2008. június 25.
Kiadó: King Records
KICM-1366
Ár: ¥3.150
  1. Zankoku na Tenshi no Teeze (残酷な天使のテーゼ; A Könyörtelen angyal tézise) 5:31
  2. Give a reason (Adj egy okot) 4:26
  3. Mizu no Hoshi he Ai wo Komete (水の星へ愛をこめて; Szeretettel a csillagok tengeréhez) 4:38
  4. Arashi no Naka de Kagayaite (嵐の中で輝いて; Ragyogni a viharban) 5:01
  5. Tenshi no Yubikiri (天使のゆびきり) 5:05
  6. Tooi Kioku (遠い記憶; Távoli emlék) 4:23
  7. Trust you forever (Örökké bízok benned) 4:56
  8. Yakusoku no Basho he (約束の場所へ; A megígért helyre) 6:22
  9. Tenshi no Kyuusoku (天使の休息; Angyalok pihenése) 4:53
  10. YOU GET TO BURNING (EL FOGSZ ÉGNI) 5:08
  11. FRIENDS (BARÁTOK) 5:16
Az Ever After Chihiro Yonekura feldolgozásalbuma. Az album a 119. helyet érte el az Oricon charton, 1 hétig volt listán, és 1.820 példányt adtak el belőle.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + BK scans

3. Tribute to Masami Okui ~Buddy~

Megjelenés: 2008. június 25.
Kiadó: evolution
EVCA-1001
Ár: ¥3.150
  1. Minami Kuribayashi: TRUST 4:25
  2. Minori Chihara: Rinbu-revolution (輪舞-revolution) 5:14
  3. Aki Misato: Jounetsu (情熱; Szenvedély) 5:25
  4. Masaaki Endoh: INTRODUCTION (BEMUTATKOZÁS) 4:47
  5. Yoko Ishida: Olive 4:52
  6. Suara: Iiwake (いいわけ; Mentség) 4:45
  7. Tomoe Ohmi: Otomegokoro Mugen (乙女心無限; Ártatlan lány gondolatai) 4:36
  8. Haruko Momoi: Koishimasho Nebarimasho (恋しましょ ねばりましょ; A dolgok szeretivaló oldala) 4:23
  9. Hironobu Kageyama: Wasuregusa (ワスレグサ) 5:32
  10. Chihiro Yonekura: HAPPY PLACE (VIDÁM HELY) 4:22
A Tribute to Masami Okui ~Buddy~ Okui Masami tiszteletére készített album, mely az énekesnő karrierjének 15. évfordulója alkalmából jelent meg. Az album a 120. helyet érte el az Oricon charton, 1 hétig volt listán, és 1.816 példányt adtak el belőle.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + BK scans

2011. december 31., szombat

A 2011-es év japán zenében

Zene terén kicsit felemás év volt az idei, mindenki jelentetett meg albumot, aki számított. Az alábbiak határozták meg az évemet:
  • Masami Okui: Self Satisfaction II
  • Chihiro Yonekura: Nakeru Anison
  • JAM Project Best Collection VIII GOING
  • Megumi Hayashibara: VINTAGE White
  • Suara: Karin
És néhány album, melyek nem voltak olyan nagy hatással rám, de jó volt egyszer-egyszer hallgatni:
  • JAM Project: Victoria Cross
  • ALI PROJECT: QUEENDOM
  • angela: mirror☆ge
Kislemezekből valamiért nem jelent meg olyan sok idén, ami érdekel, csak a JAM Project volt aktív, de akad egy pár, ami örökzöld lesz:
  • Minori Chihara: Defection
  • JAM Project: Vanguard
  • TOPGUN×Chihiro Yonekura: Naked Soul
  • JAM Project: NOAH
  • Nekocan (Neko) feat. Chihiro Yonekura: Pandemic!!
  • Anisama Friends: rainbow
  • JAM Project: Believe in my existence
  • Hiroshi Kitadani: We Go!
Se Okui Masami, se ALI PROJECT, se Megumi Hayashibara, se Suara nem jelentetett meg idén kislemezt. Suara egy ideje nagyon passzív albumok terén, kezdem azt érezni vele kapcsán, hogy áttér koncertezésekre, meg csak az AQUAPLUS VOCAL COLLECTION albumokra énekel fel dalokat. Pedig most is nagyszerű albumot adott ki, szeretném, ha többször hallanánk róla! Számomra az év legnagyobb felfedezése a JAM Project volt. Teljesen a rajongójuk lettem, pedig előtte úgy voltam velük, hogy túlságosan erőltetett, meg annyira egy kalap alá megy a zenéjük, hogy hiába igényes, de unalmas. És az év elején tették ki letöltésre a JAM Project 10th Anniversary Complete BOX 8 CD-jét, és akkor úgy döntöttem, hogy itt az ideje megismerni őket komolyabban. Meghallgattam a BEST PROJECT albumot, és onnantól nem volt megállás! És ha meg kéne neveznem a 2011-es év legjobb dalát, akkor az egyértelműen az alábbi lenne:

JAM PROJECT: Negai

http://www.youtube.com/watch?v=KXhrx7JEfdo

Okui Masami szerzemény. Hozzászoktam már ahhoz, hogy amihez Okui-san hozzányúl, az arannyá válik, de ezzel ritka szép drágakövet adott ki a kezéből! Pályafutásának egyik legszebb dala.
És immáron harmadjára szeretném az éves Last.fm listámat közzé tenni. Én bevallom őszintén, teljesen Last.fm addikt lettem, sokkal több értelmét látom, mint a Facebooknak. Idén is az évben legtöbbet hallgatott előadó, majd album, kislemez Top 10-es listáját írom ki, majd a dalok 100-as listáját.
Top 10 előadók:
  1. Masami Okui
  2. JAM Project
  3. ALI PROJECT
  4. Chihiro Yonekura
  5. Megumi Hayashibara
  6. Suara
  7. Tomoe Ohmi
  8. Zorán
  9. Yuuto Suzuki
  10. FLOW
Top 10 album
  1. Masami Okui: Self Satisfaction II
  2. JAM Project Best Collection VIII GOING
  3. Chihiro Yonekura: Nakeru Anison
  4. Suara: Karin
  5. Hiroshi Kitadani: R-new
  6. Masami Okui: i-magination
  7. Megumi Hayashibara: VINTAGE White
  8. Zorán: KÖRTÁNC • Kóló
  9. Masami Okui: Self Satisfaction
  10. Masami Okui: crossroad
Top 10 kislemez
  1. JAM Project: NOAH
  2. Yuuto Suzuki: Garden of Eden
  3. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire
  4. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder
  5. JAM Project: Believe in my existence
  6. ALI PROJECT: Waga Routashi Aku no Hana
  7. Tomoe Ohmi: Happy Days
  8. Masami Okui: Birth
  9. ALI PROJECT: Kotodama
  10. JAM Project: Rescue Fire
Top 100 dalok
  1. Yuuto Suzuki: Garden of Eden
  2. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire
  3. JAM Project: NOAH
  4. JAM Project: Believe in my existence
  5. ALI PROJECT: Waga Routashi Aku no Hana
  6. Masami Okui: Cosmic Dance
  7. Chihiro Yonekura: you
  8. Masaaku Endoh: Kankyou Chouin Ecogainder (off vocal)
  9. JAM Project: MAXON
  10. Hiroshi Kitadani: Giri Giri Emotion
  11. JAM Project: Negai
  12. JAM Project: Battle No Limit
  13. JAM Project Rescue Fire
  14. Analog Fish: Speed
  15. JAM Project: Negai (off vocal)
  16. ALI PROJECT: Kotodama
  17. JAM Project: TRANSFORMERS EVO.
  18. JAM Project: Bouken Ou ~Across the legendary kingdom~
  19. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder
  20. The Babystars: Hikari he
  21. Masami Okui: Niji Iro Shooter
  22. Yuuto Suzuki: Garden of Eden -off vocal-
  23. ALI PROJECT: Zekkoku TEMPEST
  24. Masami Okui: Dead or Alive
  25. abingdon boys school: JAP
  26. Mikuni Shimokawa: Only my raingun -Electro Japarican Mix-
  27. JAM Project: Ryuusei Lovers
  28. JAM Project: DRAGON
  29. Eiko Shimamiya: Naraku no Hana
  30. JAM Project: Crest of "Z's"
  31. Tomoe Ohmi: Happy Days (instrumental)
  32. ALI PROJECT: Boukoku Kakusei Catharsis
  33. JAM Project: Danger Zone
  34. Mikuni Shimokawa: KOHAKU
  35. Chihiro Yonekura: Hoshizora no Waltz
  36. Hiroshi Kitadani: We are!
  37. Chihiro Yonekura. Diamond Crevasse
  38. JAM Project: Hikari he no Countdown
  39. Tackey & Tsubasa: Mirai Koukai
  40. ALI PROJECT: Yuukyou Seishunka
  41. Masami Okui: Taiyou no Hana (OFF VOCAL VERSION)
  42. Suara: Hana Kotoba
  43. June: Baby it's you
  44. Chihiro Yonekura: Lion no Tsubasa
  45. Tomoe Ohmi: Happy Days
  46. Tomoe Ohmi:Rock River he (instrumental)
  47. Hironobu Kageyama: EVER LAST
  48. Suara: Rin to Shite Saku Hana no You ni
  49. FLOW: GO!!!
  50. Masami Okui: Satisfaction
  51. CHABA: Parade
  52. Suara: Yokorenbo
  53. JAM Project: Kurenai no Kiba
  54. JAM Project: GONG
  55. FLOW: Re:member
  56. JAM Project: Go! Stand Up!
  57. Suara: Kaze no Requiem
  58. Masami Okui: Taiyou no Hana
  59. FLOW: Realize
  60. Masami Okui: Happy Days
  61. JAM Project: Nageki no Rozario
  62. JAM Project: Lady Fighter
  63. Masami Okui: wild cat
  64. savage genius feat. Tomoe Ohmi: Maze
  65. JAM Project: Ideyo Gaia Leon
  66. Péterfy Bori & Love Band: Hajolj bele a hajamba
  67. Masami Okui: LOVE SHIELD
  68. Suara: MOON PHASE
  69. Masami Okui: Dare Yori mo Zutto...
  70. Hiro Takahashi: Unbalance na Kiss wo Shite
  71. Masami Okui: Chou
  72. Tsukishima Kirari starring. Koharu Kusumi: Koi no Mahou wa Hapipinopi
  73. JAM Project: Get over the Border
  74. ALI PROJECT: Jigoku no Mon
  75. D-51: BRAND NEW WORLD
  76. Yuuto Suzuki: La-La-La
  77. JAM Project: PRAISE BE TO DECEPTICON
  78. Masami Okui: GRADUATION
  79. Hiroshi Kitadani: We Go!
  80. Tackey & Tsubasa: Crazy Rainbow
  81. Minori Chihara: Defection
  82. Minori Chihara: raison pour la saison
  83. Minori Chihara: Fukakuei Seigenri
  84. FLOW: COLORS
  85. Masami Okui: Dive to Future
  86. Chihiro Yonekura: Tori no Uta
  87. Sister Mayo: Love Tropicana Deluxe
  88. ALI PROJECT: Suigetsu Kyouka
  89. Hiroshi Kitadani: Mono Telepathy
  90. Porno Graffitti: Anima Rossa
  91. JAM Project: Vanguard
  92. FLOW: Hey!!
  93. Suara: Kakurenbo
  94. Tomoe Ohmi: Momen no Handkerchief
  95. JAM Project: NOAH (off vocal)
  96. Chihiro Yonekura: Arashi no Naka de Kagayaite
  97. Masami Okui: Tabibito
  98. Mikuni Shimokawa: Over Soul
  99. Masami Okui: Garden of Eden
  100. ALI PROJECT: GOD DIVA

2010. augusztus 5., csütörtök

Éppen csak hogy

És igen! Tomoe Ohmi új kislemez felkerült a heti Oricon chartra! Csakhogy ez a helyezés a 191. Épp, hogy befért a Top 200-ba, de soha szerencsétlenebb időpontban ne jelentessen kislemezt, mint most, amikor annyi újdonság látott napvilágot! Szerintem olyan 400 körüli lehet az első heti eladás. De megnyugtatnék mindenkit, ennél rosszabbat is láttam már. A "legalacsonyabb" (vagy inkább legrosszabb?) helyezésű kislemez, amit láttam, Hironobu Kageyama: EVER LAST single, mely 2010. február 10-én jelent meg, és csak a 195. helyet tudta elcsípni, azalatt 310 kislemezt értékesített.

Különben a Tomoe Ohmi dal a JAM Project TV műsorának, az Anipara Ongakukannak az ending dala.

2010. július 18., vasárnap

Sunao na Kimochi

Istenem, ez a hőség. -_- 23 órakor aludtam el, és már 3.20-kor felébredtem, és egyszerűen képtelen vagyok visszaaludni. Na mindegy, ma úgysincs semmi dolgom, majd alszok, ha fáradt vagyok.

Tegnap mentem el a Wiiért, Lam'O-ékhoz. Már 6 órakor felébredtem, összekészülődtem, és elvileg 7.15-kor terveztem indulni, de 7.20-kor indultam el. Ez aztán a késés! Olyan 8.15-re értem a Határ útra (most a rövidebb úton mentem), és ha bár Lam'O azt mondta, hogy tök mindegy mikor érkezek meg, mert Duong már úgyis korán fent van, azért ilyen korán még nem akartam menni, ezért az Europarkban voltam egy kicsit. De nem maradtam sokáig, szálltam fel a 42-es villamosra. Elmegyek hozzájuk, felhívom őket (mivel nem jó a csengőjük), kijön Duong. Istenem, csak nem felébresztettem őket? Sajnos de. Kicsit kellemetlenül éreztem magam emiatt, de gyorsan felmentünk játszani, addig is ébredeztek. Kipróbáltuk a Wii Playt. Érdekes játék, 9 játékot foglal magában a pakk:

  1. Lövészet (Shooting Range)
  2. "Miitaláló" -> [én találtam ki most spontán ezt a szót, azt hiszem, nem érdemes szabadalmaztatni. ^^'] (Find Mii)
  3. Asztalitenisz (Table Tennis)
  4. "Miipóz" -> [ez talán kicsivel jobb, de csak nem az igazi] (Pose Mii)
  5. Lézerhoki (Laser Hockey)
  6. Billiárd (Billiards)
  7. Horgászat (Fishing)
  8. Rodeó -> [Biztos, hogy így hívják, amikor tehénen versenyzünk?] (Attack)
  9. Tank! (Tanks!)

Először az asztaliteniszt próbáltuk ki. Tény, hogy érdekes az irányítás fizikája, de ez komplexen az egész Wii kezdeti koráról elmondható. Most komolyan elgondolkodtam azon, hogy a Wii Motion Plus-szal jobb a Wii Play irányítása? Akinek van tapasztalata írja meg. Ahogy az általam várható volt, legtöbbet a Tankkal játszottak. Hát igen, a régi szép emlékek. Ugyanis ez egy régi NES játék újragondolt változata. Épp most keresem a játékot, de sehol nem találom. Pedig emlékszem, hogy piaci Nintendo-utánzaton sokat játszottam vele. Megmondom őszintén eredetiben NES-en még soha nem láttam. Laciék (ez Lam'O magyar neve) nagyon sokat játszottak a tankkal, és csak azért jutottak el csak a 10-es szintig, mert néha élvezetet láttak abban, hogy egymást is kilőhetik. Ó, a megható a testvéri szeretet... ^^'

Aztán lementünk, itt töltöttem fel Suara: Towa ni, valamint Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame dalokat YouTube-ra, meg az adarnára feltettem Suara dalának kfn változatát. Ezt még egy kicsit csinosítottam képekkel, közben Laciéknak nagyvonalban elmondtam hogy kell kfn-t csinálni, majd feltöltöttem a végleges karaoke fájlt. Tudom, hogy nincsenek oda azért, ha only vocalt énekel valaki, de az őszi conon mindenképp szeretném előadni. Különben nem náluk írtam meg a Suara blogpostot, csak késett egy napot. Itthon próbáltam meg feltenni a YouTube-ra, de sehogy sem sikerült, a képekkel is meggyűlt a bajom, csak Firefoxon sikerült normálisan megoldani. De mindenképp be akartam a videót is tenni, hátha így jobban érdekli az olvasót maga a szöveg is. Beszélgettünk egyszerre több mindenről is, erre annyira nem emlékszem, de mentek utána ebédelni. Addig én nézelődtem egy kicsit a neten. Amikor visszajöttek, az volt a nagy szám, hogy van egy "Cat shit" nevű anime. Nem tudom, honnan van a cím, nem tudtuk megfejteni, de a YouTube-os előzetes alapján nekem nem bejövős.

Amíg Laci csinált valamit a gépen, mi Duonggal felmentünk Brawlozni, 10 perces idővel. Érdekes, egy-két kivétellel mindig én nyertem. Amikor meglátta a Metroidot (magát a karaktert), akkor nagyon elgondolkodott, hogy az honnan lehet. Ekkor megmutattam neki Virtual Console-ról a Metroid játékot, a régi 1986-osat. Egyből meglátta, hogy mi a "probléma" a játékkal. Azért tettem idézőjelbe, mert valaki pont ezért imádja a játékot. Az a lényege, hogy nemigen lehet tudni, hogy merre lehet menni, több kijárat is van, és ahogy elnéztem (persze nem értek hozzá), mindegyik helyes. Utána jött egy kis ExciteBike. Mondta, hogy ezt játszotta régen. Nem is tudtam, hogy ezt is lehetett játszani piaci gépen. Megmutattam neki a WiiWare-es felújított verziót. Tök jó vagyok, sikerült bronz kupában az összes pályán megszerezni az S-rangot. ^^ Így jött egy új motor. Ezután WiiWare-en Dr. Marióztunk. Érdekes, azt hittem, hogy mennek neki az ilyen észjátékok (mivel egyszer még régebben megemlítette, hogy jól tud sakkozni), ehhez képest elég sokat hibázott. Vagy lehet, hogy a Dr. Mario másképp mozgatja meg az agyat? Semmit nem tartok kizártnak. Lehet, hogy ha többet játszik vele, rájön, mi a játék lényege. Ekkor jött fel Laci, aki átvette tőlem az irányítást. Poénból kipróbálták milyen lehet a legmagasabb, 20-as szint. Természetesen nem bírták sokáig. ^^' Majd amikor Duongtól átvettem az irányítást, és pár bemelegítő-menet után komolyabbra vettük a figurát, elég sokáig eljutottunk, de hiába maradt nekem kevesebb vírus, én veszítettem, mert szép kis tornyot építettem a kapszulákból, és szépen betöltötték a kémcsövet.

Majd lementünk megint, a gépen megmutattam azt a kfn-t, amit tegnap este csináltam, majd megmutattam nekik az egyik legdurvább kfn-t, amiről itt is írtam, az Animelo Summer Live: Yells ~It's a beautiful life~ dalt. Nagyon tetszett nekik, egyáltalán nem vetették el azt az ötletet, hogy a karaokén egy csoportos ének. Sőt, úgy kéne, hogy a karaokés "keménymagból" mindenki vállaljon el 1-2 sort, és énekeljük szépen el. Szép is lenne. ^^' De nagyon ők sem tudtak mit mondani arra a problémára, hogy a neveket hogy csináljam, hogy ne legyen zavaró. Ezért is várom, hogy Tukeinon kitegye, véglegesítse, mert akkor a többit annak alapján fogom megcsinálni. De készek arra, hogy megtanulják a dalt.

Majd kicsit ki kellett menni, mert pakolászás kezdődött, ugyanis az egyik régi szekrényt szedték ízeire, és lepakolták a pincébe. Egy kicsit én is segítettem vinni. Amíg ott eltakarítottak utána, addig Duonggal néztük, ahogy a kutyák... khm... játszanak. Ugyanis a héten találtak egy kutyát, és befogadták, így a "régi" kutyának van játszótársa. De nagyon aranyosak voltak. Meg beszélgettünk egy kicsit a kutyák lélektanáról, amikor visszamegyünk azt látjuk, hogy Laci Megasztár videókat néz a válogatásokról. Csak lestem, hogy kik hiszik magukat énekes-jelöltnek. Különben én már nem követem figyelemmel ezeket a tehetségkutatókat. Nekem megvannak a Megasztárjaim. ^^ Bár mutatott egy nagyon jót, aki tényleg jól énekelt. Mondtam Lacinak, hogy írjon blogot, mert szerintem jókat írna. De ő azt mondta, hogy nem vállalná el, mert elsősorban kritikákat írna, és esetleg animéket oly módon kritizálna, ami a rajongók szemét bántaná. Én mondtam neki, hogy a kritikával soha nincs baj. Ami baj szokott lenni, az a stílus, ahogy megírja. Majd nagyon mondogatta a Girls Dead Monster együttest, akik az Angel Beats! anime betétdalait énekelték. Már előző alkalommal is emlegették az animét, azon gondolkodtam, hogy honnan ennyire ismerős? És most esett le, ahogy mondta a Girls Dead Monster nevű együttest. Hát persze, hát erről is mennyit beszéltünk Leeával, hogy az énekesnő annak ellenére, hogy most debütál, mit ad ki magából. Különben tényleg nagyon jó hangja van.

Laci hív, hogy menjek én is vacsorázni, hogy nem ettem semmit, legalább egy kicsit. A hús nem volt rossz, megint próbáltam evőpálcikával enni. Érdekes, ő egy kicsit másképp mutatta, mint Duong (vagy az ő módszerére emlékszem rosszul), hogy kell fogni, így se könnyű. Az a gond, hogy mindig megcsúszik a pálcika, de ez sokaknál probléma, majd belejövök. Miközben ettem, ismét a blogírás rejtelmeiről beszélgettünk. Mondta, hogy ezek döntő többsége valóban negatív hangvételű, de valahány véleményt olvas (a téma mindegy) igazából nem lehet ezen írásokból, hogy pontosan mi is a baj az adott dologgal. És ez tényleg így van. És divatosabb negatív dolgokról írni, és olvasni. Az oka egyszerű lélektan, az ember saját negatívumait érzi, hogy "eltörpülnek", ha olyan emberről, vagy bármi dologról olvas, aki/ami eléggé negatív. Ez véleményem szerint jellemgyengeség. Mert ha az ember küzdene a negatív dolgok ellen valamilyen úton-módon, rájönne arra, hogy pozitív dolgokról sokkal jobb olvasni, még akkor is, ha az életünk nem éppen vidám, mert valamilyen szinten felemel lelkileg. Ez saját tapasztalat. Én is ezért vagyok ennyire pozitív gondolkodású, mert az évek során felismertem, hogy ez tényleg így van. Lacinak megmutattam azon blogpostomat, amikor az Animelo Summer Live-ról írtam, azt akartam demonstrálni, hogy lehet a pozitív dolgokról is sokat írni. Ekkor kiszúrta Hatsune Mikut, igen az első vocaloid "énekesnőt", aki nem ember, csak géppel generáltak. Nem az bosszantja őt (mint ahogy engem sem, de ezt szerintem már akkor is megírtam), hogy van ilyen, mert jó, legyen, jó dolog is kisűlhet belőle, hanem az, hogy ennyire népszerű. És elkezdtük elemezni, hogy az jó dolog, hogy van ilyen, aki képes olyanokat is kiénekelni, amit ember nem, de pont ettől vész el az a fajta varázs, hogy ember énekel valódi érzelmekről, amiket lehet, hogy meg is élt. Meg az, hogy játszik a hangjával egy igazi énekes, szóval jó dolog az ilyen gépi énekes, de vannak dolgok, amikre csak ember képes, és semmi más nem pótolhatja. Aztán megnézték a supercell együttest, hogy mégis kiféle-miféle, számomra is rejtély egyébként, csak van egy nagyon jó kislemezük a Kimi no Shiranai Monogatari, de érdekesek. Az volt a vicces, amikor Laci rákeresett Google-ön a supercell-re, azt képként mindenféle szupercellákat adott ki. ^^' Adtam neki meghívót a Jpopsuki oldalra, most már szabadon szerezhet be magának olyan zenéket, amiket szeret. Végső fázisként megnéztük az Animelo Summer Live 2009-ről egy olyan videót, ahol az előadók beszélnek az érzéseikről, meg gondolatairól. Összesen hármat láttunk, nem jutott sokra idő. Az első Kageyama Hironobu volt, ő elég érdekesen fejezi ki magát, sokat gondolkodik, mintha ez egy spontán beszélgetés lenne, és keresné a legjobb szót, amivel a leginkább ki tudja fejezni önmagát. A második Okui Masami, aki nagyon lazán beszél, és tök vidám. A saját vidámságával képes másokat is jókedvre deríteni. A harmadik Yonekura Chihiro volt, aki különösebben nem keltett bennünk semmilyen benyomást, csak meglepte őket, hogy ő énekelte a Kaleido Star 2. openinget. Összehasonlították, és furcsa volt nekik, mintha nem illene össze a két hang. Pedig az egy és ugyanaz.

Na de ők elkezdtek játszani online PC-n, ezért úgy döntöttem, hogy megyek, már csak azért is, mert akkor eszméltem fel, hogy már lassan 21 óra van, és már kezd sötétedni! O_O Szóval mentem. Majd látjuk mikor találkozunk legközelebb, nincs fix időpont lebeszélve. De jó nap volt ez is.

2010. június 20., vasárnap

Animelo Summer Live 2009 4. rész

Nem tudtam nézni egy darabig, mert itthon voltak munkálatok, és segíteni kellett, így csak ma jutottam el odáig, hogy ma elkezdjem nézni az Animelo Summer Live 2009 2. napjának (augusztus 23.) 1. részét.

Már az első rész után elkönyvelhetjük, hogy inkább ez az a nap, amikor látszik, hogy mekkora egyéniségek lépnek itt fel, és most kivételesen nem feltétlen pozitív értelemben mondom, bár nagy durranások most is voltak. A sort Aya Hirano és Nana Mizuki közöse nyitotta. Aranyosak voltak együtt, Aya Hirano egyedül is nagyon jó volt. Utána jött az, akire nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud élőben, Chihiro Yonekura. Két dalt adott elő, a Kaleido Star openinget, a Yakusoku no Basho he dalt, valamint a debütáló kislemezéről a 10 YEARS AFTER, mely egy Gundam OVA ending dala. Itt látszik, hogy mennyire szeret énekelni, és bizony sokkal többet érdemelt volna. Számomra ő az egyik legmostohábban kezelt japán énekesnő. Aki meghallgatja egy pár albumát, arra juthat, hogy baromi egyhangúak a dalai, holott a hangja alapján sokkal többre képes. Egy pár szerzemény van, ami kiemelkedik az átlagból, de gyakorlatilag 2007 óta nincs új dala, mert az akkor megjelent Lion no Tsubasa kislemeze csak 166. helyet érte el a heti Oricon charton, vélhetően az igencsak mérsékelt sikere miatt nem kapott új dalt. A 2008-as Ever After albuma jó ötlet volt, de azontúl semmi komolyat nem mutat fel.

Yui Sakakibara igazi egyéniség, nagyon erős kisugárzása van, hangja is nagyon jó, kellemes volt hallgatni őt. Aki igazán nagy meglepetés volt, az a Yousei Teikoku együttes, tiszta ALI PROJECT. Ugyanaz a goth loli, viszont sokkal rockosabban művelik. Nagyon izgalmas volt hallgatni őket, szerintem jobban oda fogok figyelni rájuk.

És ezután jött a fekete leves, akikre utaltam, hogy az egyéniség nem mindig pozitív értelemben értendő, de nem is mindig negatívan. Nagyon érdekes formáció lépett színpadra. Egy srác, teljesen őskori japános külsővel, tradicionális indiai ruházatban jelent meg. Ő Kenji Ohtsuki, és mellette volt négy hölgy (japánok természetesen) tradicionális kimonóban, ők a Zetsubou Shoujotachi. Egyiknek-másiknak annyira erős hangjuk van, nagyon meglepő, pedig szemmel láthatóan kicsik. A férfinek jó hangja van, de hogy minek ordította végig az MC-ket, nem értem. Nagyon furcsa előadó, de szerintem kihagyom őket. Nem nagyon fogtak meg.

De jön az igazi fantasztikum! Hironobu Kageyama! Aki előveszi gitárját, és egymagában előadja a Dragon Ball Z openinget, a CHA-LA HEAD-CHA-LA dalt. Egy szál gitárral is maradandót tud alkotni. Aztán teljes zenekarral előadott még egy nagyszerű szerzeményt, de már az őszinte kisugárzásával is nagy sikert ér el a közönségnél.

Ezt a részt a FictionJunction zárja. Mind az öt lány jelen van: KEIKO, YUUKA, KAORI, WAKANA, YURIKO KAIDA, sőt az alapítótag, ASUKA is megjelent. A háttérben Yuki kajiura zongorázott, valami hihetetlen átéléssel. Először a Pandora Hearts openinget énekelték, a Parallel Hearts dalt, nagyon szeretem. Itt is jól adták elő. A további két dallal bizonyították, hogy több figyelmet érdemelnek. Aranyos lányok.

Ennyi volt mára, holnap fogom megnézni az 5. részt.

2010. június 11., péntek

(Talán?) Utolsó Budapesti utazásom 3. nap

Nagyon jó napunk volt, hárman voltunk a bagszi én és zsida. A zsida vonattal jött Keszthelyről, 8.45-kor érkezett meg. Kimentünk elé, és látunk több ilyen kis csoportot, ezek szerint mindenki mostanság megy osztálykirándulásra. Az egyik csoportban ott találkozunk az egyik BigN-es barátunkkal, Young Linkkel. Látszott rajta, hogy nem örült nekünk, csak menjünk már. Őszintén megmondom, hogy rosszul esett, mert az egy dolog, hogy az az osztálya, másfajta emberekkel, de ha a barátainak tart minket, akkor az osztálya előtt is legyünk barátok.

De mindegy, van ilyen. Zsidának a vonata rendben megérkezett, örültünk neki. A Délinél vett napijegyet, a kettes metróval elmentünk az Örsig, majd a 3-as villamossal Kőbánya-alsóig, onnan a 151-es busszal mennénk tovább még egy albérletet megnézni. Itt kiírom az utcanevet, mert fontos, 20. kerületben az Ady Endre utcán van. Megyünk a busszal, és látom, hogy Ady Endre... Na akkor leszállunk. Felhívom a nőt, mert nem látom sehol, kiderült, hogy tök rossz helyen vagyunk, mert a 19. kerületben az Ady Endre úton vagyunk. Azért is volt nekem megtévesztő, mert egy 10 emeletes ház lett volna, és ott is voltak 10 emeletes panelek. Úgyhogy ez az én hibámból hiúsult meg, sajnálom. Ő sem ért rá még várni.

Ha már Kispesten vagyunk, akkor irány az Europark! A 42-es villamossal gyorsan odaérünk, az ottani 576-os üzletben meglehetősen olcsó volt a Super Mario Galaxy 2, ami MA JELENT MEG!!! 11.990 forint volt, így zsida nem is habozott megvenni. Nagyon szép, bár a külső papírtok kicsit csalódás. Nem az a nagyon szép, mint a Pokémon HeartGold / SoulSilver külső papírtokja, hanem egyszerű(bb) karton. Itt még nem bontottuk ki. Még szétnéztünk a Saturnban, nem valami olcsók a játékok, viszont a New Play Control Pikmin Wiire meglehetősen jó áron volt. 4999 ft, kár, hogy nem volt rá pénzem. A pénztárnál a hölgy eléggé mogorva volt, és a biztonsági őrrel is volt problémánk, mert nem szóltunk, hogy a SMG2 máshonnan van. És nem találtuk meg a blokkját, pedig percekig kerestük, így a biztonsági őr elengedett azzal, hogy megbízik bennünk. Hát jó, továbbmentünk. Én vettem különféle Europarkos szórókiadványokat, miközben bagsziék a mozgólépcső alatti konzolos standon voltak érdeklődni. Zsida gondolkodott PSP vételen, de végül elvetette. Mentünk gyors az InterSparba innivalót venni, utána átmentünk a Nyugatiba, mert a Burger Kingben akartunk Whopper menüt enni.

Miközben mentünk a hármas metróval, bagszi és zsida is beszélgettek a pokémonról, és arra jutottam magamban, hogy felnőttként is lehet szeretni, ugyanis úgy beszélgettek róla, mint valami jó hobbi. A zsida egyébként 23 éves. Szóval fiatalos csapat voltunk! A Burger Kingben megebédeltünk, én meg közben csináltam képeket. Nagyon jó a Galaxy 2 külsőre. Itt bontottuk ki, sok minden van benne. Felül középen van maga a doboz, mellette balra a tok, jobbra egy kis kiegészítő, alul balra a tutorial DVD, mellette a 250 csillag. Én míg bagsziék ebéd után a Burger Kingben tovább pokéztak DS-en, én elmentem mentolos fagyi vadászatra a WestEndbe, és van. Nagyon jó volt. Még egy kicsit ott voltunk, aztán mentünk tovább.

Konzolbolt vadászat ürügyén megkerestük a JoeyStationt, de láttuk, hogy elköltöztek, így kimaradt, és megkerestük a Colin Console-t. Ez egy nagyon eldugott hely a Jászai Mari térnél. De látszik is, hogy nemigen van forgalma. Elég sokat beszélgettünk az eladóval, és mivel voltak nagy játékok nála, vásároltunk. Bagszi vett Animal Crossingot DS-re, zsida meg Legacy of Kain PSX-re. Úgyhogy jó, hogy betértünk ide is.

Visszamentünk a WestEndbe, mert találkoztunk a Csabival, ő is késett egy jókorát. Csak gyors beszélgetés, aztán ment is tovább. Örömmel nézte a zsida SMG2-jét.

A hatos villamossal átmentünk Budára, a Nándorfehérvári úton van egy hatalmas játékbolt, abban néztünk szét. Rengeteg minden van ott. Kirakók, társasjátékok, plüssök, mindenféle gyermekjátékok soha nem látott választékban. Bagsziék sokkal inkább nézelődtek, meg próbálgatták a dolgokat, engem annyira nem izgattak. Ami meglepett, hogy találtam ősrégi Dragon Ball Z VHS-t 490 forintért. Na azt nem hagytam ott! :D A DBZ idejében (1998-1999) még szinte utáltam az animéket. Egyszerűen nem értettem, hogy a buta rajzzal meg a sok hülye csatával mit akarnak adni? Akkor még hittem a riasztó tévhiteknek, hogy rosszra neveli a gyerekeket, holott már tudom az igazságot. De nem baj. Úgyhogy ha hazamegyek, kíváncsi leszek. Van VHS lejátszóm, és mindenképp meg fogom nézni. Azt tudom, hogy nem japán az openingje, amit sajnálok, mert Hironobu Kageyama az előadója. Arra emlékszem, hogy valami hülye magyar szövege volt, valami ilyesmi:

Szeretet és barátság
Dragon Ball Z

Vagy mi, de valami hasonló hülyeség volt. Átmentünk a szembelévő Mint a TV-ben játékboltba, ahol minden eredeti volt. És itt van Narutós fejpánt, ne haragudjon meg a világ, de vettem magamnak egyet. ^^' Na nem azért, hogy állandóan viseljem, csak szerettem volna magamnak egyet. Ami nagyon meglepett, hogy voltak gömbök, mindenféle eredeti kisebb figurákkal, és volt Super Mario Galaxy is! O_O És pont az utolsó kettőt vittük el! :D És még az volt a nagyon jó, hogy mind a ketten a számunkra legszimpatikusabb fugurát fogtuk ki. Zsidának volt Bowser, nekem meg Mario. Úgyhogy mind a ketten boldogok voltunk.

A 47-es villamossal kerestük az Október 23-a utcát, mert ott van az Allee bevásárlóközpont. Kíváncsi vagyok, hogy milyen, mert mindennél modernebbnek hirdették meg. Megtaláltuk, és tényleg nagyon jó. Itt van az 576 is, mely mindennél nagyobbnak hirdeti (és NEM hírdeti, ahogy sokan tévesen írják, de lesz majd egy helyesíró-postom is) magát, ami igaz is, csak a választék ugyanolyan szerény. Egy polcon volt egyfajta játékból kb. 18 példány volt kirakva. De hogy az 576-osok mentalitása mennyit változott, az is érdekes. 4 éve, amikor komolyabban elkezdtem járni Pestre, akkor az Árkádban, emlékszem, tök lekezelőek voltak velünk, mert Nintendós cuccokat kerestünk, most meg nagyon kedvesek, meg rendesek. Látom, új újság, új vezetőség, új követelmények. Nem baj, így sokkal jobb az 576. Felmentünk a 2. emeletre az étkezőkre, Gyrost akartunk enni. Van egy török étterem, ott adtak gyrost is, csak nem pitában, hanem tortillában kaptuk, de ízletes volt. Aztán még az Electro Worldben néztünk szét. Drágák a játékok, úgyhogy én kint vártam meg őket.

És szinte vége is a napnak. Zsida már 34 órája volt ébren, úgyhogy nem csoda, hogy aludt már szinte a hatos villamoson. Elmentünk vele a Nyugatiig, onnan ő Újpestre a rokonához, mi meg ide bagszihoz. Nagyon jó nap volt, nagyon jót szórakoztunk. Örülök neki, még sok ilyet szeretnék. És szinte így képzeltem el a pesti létemet, hogy dolgozok, és szabadnapokon eljárni valamerre a barátokkal páran. A közös élmény felbecsülhetetlen!