A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Minami Kuribayashi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Minami Kuribayashi. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 15., péntek

Top 40 Yonekura Chihiro #5

Hoshizora no Waltz

Akárcsak az Ever After, a Nakeru Anison albumon levő dalok egy bizonyos koncepció alapján lettek hangszerelve, felvéve. A különbség az, hogy az utóbbi albumból többet hoztak ki, hovatovább a Nakeru Anison Yonekura Chihiro egyik legjobb albuma. Ezt erősíti a Hoshizora no Waltz című dal, melynek eredeti előadója Kuribayashi Minami. Az eredeti változatot annyiszor nem hallgattam, de Yonekura Chihiro csodálatos balladát énekelt, az övét bármikor szívesen előveszem. Igazából annak ellenére, hogy egy csendes, nyugodt dal, egy szerelemtől megrészegülten boldog embert hallhatunk énekelni. A párkapcsolat kezdeti stádiuma, amikor milyen olyan csodálatos, és bár holnap is találkoznak, de még nem akarja, hogy elmenjen, és úgy érzi, hogy még a csillagos ég is az ő szerelmüket táncolja. Egy kis óvás, féltés van a szövegben, bár érzi, hogy nagyon szerelmes, de már most tudja, hogy erre a szerelemre vigyázni kell, folyamatosan ápolni kell, mert csak így maradhat erős. Ez a fajta dalszöveg tetszik, főleg ahogy Yonekura Chihiro előadja. Neki elhiszem. És itt van a jó oldala annak, amit írtam régebben: Az énekesnőnek mostanság is olyan dalszövegei vannak, amivel azt érzékeli, hogy ugyanúgy hisz a pozitív és jó dolgokban, mint 20 éve, és annyit megsúgok, hogy a jobb helyen lévő dalok is hasonlók lesznek, de ezek egyben olyanok, amiket hihetetlenül szerethetően ad elő. Az ének egyszerre érzelemdús és hiteles, a zene pedig csodálatosan harmonizál a zene mondanivalójával. Első hallásra megszerettem a dalt, azóta is ott jegyzem az énekesnő valaha hallott legjobb dalai között.

2013. augusztus 19., hétfő

angela: KINGS rövidített videoklip

2013. november 6-án új kislemezzel jelentkezik az angela ANGEL / Tooku Made lesz a címe. Nagyon remélem, hogy ANGELa lesz írva a borítóra, de ami hasonlóképpen megmosolyogtatott velük kapcsán az az, amikor 2013. április 24-én megjelent a ZERO albumuk, akkor Kuribayashi Minami egy ZERO!! nevű kislemezt adott ki ugyanazon a napon. Mondjuk az kifejezetten jó dal lett tőle, Kuribayashi Minami dalai nagyon egy kaptafa, és nagyon ritkán keltik fel az érdeklődésemet, a ZERO!! ebbe a kevésbe tartozik. Amúgy az új angela kislemez a COPPELION anime opening és ending dalai, majd az őszi szezonban lesz látható. Kíváncsi leszek rá, ahogy így beleolvastam a történetben ilyen scifi-szerűség lesz. Ha már itt tartunk, a másik anime, ami érdekel az őszi szezonból, az a WHITE ALBUM 2. Nem láttam az első szériát, csak onnan jegyeztem meg, hogy a két endinget Suara énekelte, majd megnézem az első szériát, mielőtt elkezdődik a második.

De térjünk is rá a tárgyra. Régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a KINGS videoklip, de eddig nem volt sehol sem elérhető, mert a kislemez CD + Blu-ray kiadásban jelent meg (a CD only mellett), és azt kevesen vásárolhatták meg, mert eddig nem láttam teljesben a videoklipet, és csak a CD only kiadás scannelt borítója érhető el. Végül a YouTube-on kerestem rá, csak a rövidített videoklipet találtam meg, azt is King Records töltötte fel:
Persze nincs semmi baj azzal, hogy ők tették fel, de akkor várható volt, csak a rövidítettet teszik fel, amolyan ízelítőként. Amúgy én másfajta klipet csinálnék erre a dalra, komolyabbra venném a figurát. Meg találtam egy beszélgetést, ahol az együttes tagjai a kislemezről beszélgetnek:
http://www.youtube.com/watch?v=g35xfeDAQZE
Megmosolyogtató atsuko bakijai. :)

2012. március 24., szombat

2008. június 25-én megjelent albumok

1. Slayers MEGUMIX

Megjelenés: 2008. június 25.
Kiadó: King Records
KICA-916~8
Ár: ¥3.000

Disc 1 -GOLD-
  1. Get along ~SelfTag Version~ 4:06
  2. Give a reason (Adj egy okot) 4:24
  3. Breeze (Szellő) 4:23
  4. don't be discouraged (ne légy bátortalan) 4:09
  5. MIDNIGHT BLUE (ÉJFÉLI FÉNY) 5:33
  6. Just be conscious (Csak légy magabiztos) 4:40
  7. Reflection (Tükörkép) 5:22
  8. raging waves (tomboló hullámok) 5:00
  9. feel well (jó érzés) 4:41
  10. Meet again (Újra találkozunk) 4:47
  11. Give a reason ~Ballade Version~ 4:36
  12. Going History (Múló Idő) 4:34
  13. Kagirinai Yokubou no Nakani (限りない欲望の中に; Határtalan vágyak) 5:11
  14. Plenty of grit ~TV size~ 1:42
  15. Revolution ~TV size~ 1:52
Disc 2 -SILVER-
  1. Megumi Hayashibara & Masami Okui: Get along 4:09
  2. Megumi Hayashibara & Masami Okui: KUJIKENAIKARA! 4:33
  3. Megumi Hayashibara & Masami Okui: Nemurenai Yoru wa... (眠れない夜は・・・; Álmatlan éjszakákon...) 4:59
  4. Megumi Hayashibara, Yasunori Matsumoto, Masami Suzuki & Hikaru Midorikawa: SLAYERS 4 the future 4:15
  5. Megumi Hayashibara & Masami Suzuki: Otome no Inori (乙女の祈り; A kislány imája) 2:23
  6. Shining Girl (Ragyogó lány) 4:14
  7. RUN ALL THE WAY! (FUSS MINDENÁRON!) 4:57
  8. GLORIA ~Kimi ni Todoketai~ (GLORIA~君に届けたい~; DICSŐSÉG ~Át akarom adni neked) 4:23
  9. Rumba Rumba (ルンバ・ルンバ) 4:11
  10. I & Myself (Én és Önmagam) 4:32
  11. Shakunetsu no Koi (灼熱の恋; Perzselő szerelem) 4:00
  12. Touch Yourself 5:08
  13. EXIT→RUNNING 4:25
  14. Kono Sekai no Doko ka de (MEGUMIX Version) (この世界のどこかで; Valahol ebben a világban) 3:58
Disc 3 -BRONZE-
  1. Get along ~SelfTag Version~ (off vocal version) 4:10
  2. Give a reason (off vocal version) 4:27
  3. Breeze (off vocal version) 4:25
  4. don't be discouraged (off vocal version) 4:11
  5. MIDNIGHT BLUE 5:34
  6. Just be conscious (off vocal version) 4:40
  7. Reflection (off vocal version) 5:21
  8. raging waves (off vocal version) 4:59
  9. feel well (instrumental ver.) 4:41
  10. Meet again (off vocal version) 4:47
  11. Give a reason ~Ballade Version~ (off vocal version) 4:36
  12. Going History (off vocal version) 4:34
  13. Kagirinai Yokubou no Nakani (off vocal version) 5:07
A Slayers MEGUMIX Megumi Hayashibara 3. válogatásalbuma. Az albumon a Slayers anime általa felénekelt dalai szerepelnek, amolyan ráhangolódás a Slayers REVOLUTION animére. Az album a 14. helyet érte el az Oricon charton, 10 hétig volt listán, és 35.744 példányt adtak el belőle.


Hetek száma H K Sz Cs P Sz V Helyezés Eladás
1. hét - 11 12 19 21 12 20 14 15.819
2. hét 18 37 38 27 35 28 39 32 5.915
3. hét 36 - 44 45 37 35 38 44 3.883
4. hét - - - 50 - 50 - 59 2.802
5. hét - - - - - - - 80 2.411
6. hét - - - - - - - 103 1.617
7. hét - - - - - - - 142 1.059
8. hét - - - - - - - 164 929
9. hét - - - - - - - 215 659
10. hét - - - - - - - 248 650
Összes eladás 35.744

2. Chihiro Yonekura: Ever After

Megjelenés: 2008. június 25.
Kiadó: King Records
KICM-1366
Ár: ¥3.150
  1. Zankoku na Tenshi no Teeze (残酷な天使のテーゼ; A Könyörtelen angyal tézise) 5:31
  2. Give a reason (Adj egy okot) 4:26
  3. Mizu no Hoshi he Ai wo Komete (水の星へ愛をこめて; Szeretettel a csillagok tengeréhez) 4:38
  4. Arashi no Naka de Kagayaite (嵐の中で輝いて; Ragyogni a viharban) 5:01
  5. Tenshi no Yubikiri (天使のゆびきり) 5:05
  6. Tooi Kioku (遠い記憶; Távoli emlék) 4:23
  7. Trust you forever (Örökké bízok benned) 4:56
  8. Yakusoku no Basho he (約束の場所へ; A megígért helyre) 6:22
  9. Tenshi no Kyuusoku (天使の休息; Angyalok pihenése) 4:53
  10. YOU GET TO BURNING (EL FOGSZ ÉGNI) 5:08
  11. FRIENDS (BARÁTOK) 5:16
Az Ever After Chihiro Yonekura feldolgozásalbuma. Az album a 119. helyet érte el az Oricon charton, 1 hétig volt listán, és 1.820 példányt adtak el belőle.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + BK scans

3. Tribute to Masami Okui ~Buddy~

Megjelenés: 2008. június 25.
Kiadó: evolution
EVCA-1001
Ár: ¥3.150
  1. Minami Kuribayashi: TRUST 4:25
  2. Minori Chihara: Rinbu-revolution (輪舞-revolution) 5:14
  3. Aki Misato: Jounetsu (情熱; Szenvedély) 5:25
  4. Masaaki Endoh: INTRODUCTION (BEMUTATKOZÁS) 4:47
  5. Yoko Ishida: Olive 4:52
  6. Suara: Iiwake (いいわけ; Mentség) 4:45
  7. Tomoe Ohmi: Otomegokoro Mugen (乙女心無限; Ártatlan lány gondolatai) 4:36
  8. Haruko Momoi: Koishimasho Nebarimasho (恋しましょ ねばりましょ; A dolgok szeretivaló oldala) 4:23
  9. Hironobu Kageyama: Wasuregusa (ワスレグサ) 5:32
  10. Chihiro Yonekura: HAPPY PLACE (VIDÁM HELY) 4:22
A Tribute to Masami Okui ~Buddy~ Okui Masami tiszteletére készített album, mely az énekesnő karrierjének 15. évfordulója alkalmából jelent meg. Az album a 120. helyet érte el az Oricon charton, 1 hétig volt listán, és 1.816 példányt adtak el belőle.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + BK scans

2011. szeptember 12., hétfő

Új TV

Van akcióban Samsung TV a Media Markt-ban, 39.990 forintért. Számolgatás után arra jutottunk, hogy ezt megengedhetjük magunknak, így birtokomba került egy Samsung B1930HD TV. HD ready, tehát 1366×768, de nekem ez is tökéletesen megfelel, annak ellenére, ahogy a sorozatszámában van, 19 colos, tehát kb. 48 cm. Nincs is szükségem nagyobbra ebbe a kis szobába, így is nagyon hirtelen kellett venni. Alapból fogja a digitális adásokat, van komponens és USB bemenete. Az USB bemenet ellenére kételkedtem abban, hogy felismeri-e a külső winchestert, de látja, és le is játsza a rajta levő videókat! Úgyhogy jöhetnek a HD animék! Zene lejátszásával nem tudom, hányadán áll, de mivel a külső winchesteren döntő többségében FLAC-ban vannak a zenéim, ezért kételkedek abban, hogy ezeket le tudja játszani. Egyébként most épp az @Tunes. 92. adását nézem, amikor Chihara Minori volt a vendég. Okui Masami és Kuribayashi Minami épp poénkodnak az énekesnő egyik bakiján.

A Wii pedig nagyon szépen mutat. Nagyon meglepődtem a Wii Fitnél, amikor megmért, 22,40 a BMI-m, és 65 kg vagyok. Komolyan mondom, legalább 8 éve nem volt ennyire alacsony a testsúlyom, és nagyon boldoggá tesz, hogy sikerült elérnem. És tényleg azt tudom mondani, hogy nem kellett komolyan megküzdenem azért, hogy lefogyjak, szinte jött minden magától. Kipróbáltam, hogy néz ki egy Virtual Console játék egy ilyen TV-n. Még egy Nintendo 64 játék is pixeles, de nem zavaró. Mario Golfoztam. Felmerült bennem a válaszidő, ami van az LCD TV-knél, valószínűleg ide vezethető vissza, hogy a Mario Golf új TV-n még jobban késik, így szokni kell az irányítást. Egyébként 5 ms a válaszidő, de ahogy elnéztem, szinte minden TV-nél ennyi.

Úgyhogy most nagyon örülök, azt gondolom, hogy sikerült megtalálni a legjobbat ár-érték arányában. Legalább 5 évig szeretném ezt használni, utána, ha sikerül anyagilag is fellendülnöm, jöhet egy sokkal jobb is.

2011. augusztus 21., vasárnap

Chihiro Yonekura: Nakeru Anison dalok összehasonlítása az eredeti verzióval

Valahányszor hallgatom Chihiro Yonekura legutolsó albumát, mindig felmerül bennem a kérdés, hogy ha most tudott ekkora érzelmeket kiadni magából, akkor eddig miért nem? 10 olyan fantasztikus dalt hozott össze erre az albumára, hogy szerintem ez lesz a legemlékezetesebb albuma. Tegnap este meghallgattam mind a 10 dalnak az eredeti verzióját egyszerre. Az sem lett volna egy rossz válogatás album, de lássuk dalonként őket.

1. you
TV anime Higurashi no Naku Koro ni Kai IN song
Az eredeti dal nagyon érdekes, egyedi darabja a japán anime dalok világának. Ilyen jellegű dalt még nem is hallottam, és az eredeti előadónak is nagyon jó hangja van. Chihiro Yonekura egyszerűsített a dolgán, de amennyire egyszerű lett a hangszerelés, legalább annyira nagyszerű! Ez volt az első nagy rádöbbenés, hogy jé, Yonekura-san így is tud énekelni? Csodálatos, megindítja az érzelmeket.
Chihiro Yonekura > Yuzuki

2. Kimi no Shiranai Monogatari
TV anime  Bakemonogatari OP song
2009 végén ismertem meg a dal eredeti verzióját, valahogy olyan furcsának tűnt számomra. Szomorú akarna lenni, de mégsem eléggé hiteles, nagyon összetett az egész, de többszörös meghallgatás után nagyon megtetszett. A supercell által ismertem meg a vocaloid fogalmát, mivel Hatsune Miku-val kezdtek el "együtt dolgozni" (helyes ez így egy nem létező "személy" esetében?), így sokáig azt hittem, hogy ezt a dalt is egy számítógép-hanggal vették fel, de mint kiderült, ezt már valódi hús-vér énekesnő énekelte fel. :) A Nakeru Anison albumnak kicsit unplugged-hatása van, ugyanis semmilyen elektromos hangszert nem használtak a felvétel során, viszont a helyzet az, hogy ez a dal az ő verziójában így vérszegény.
Chihiro Yonekura < supercell

3. Hoshizora no Waltz
TV anime Kimi ga Nozomu Eien IN song
Nem is olyan rég írtam Minami Kuribayashi-ról, és mivel nagyon szeretem ezt a dalt Chihiro hangzásában, nagyon kíváncsi voltam az eredeti verzióra, és hát... csalódás, Kurinoko olyan semmilyen hangulatban énekli, vagy legalábbis az az érzésvilág, amit ő énekel ki ebben a dalban, nekem nem jön be. Chihi olyan kedves, bájos, tele van életkedvvel, mosolyt csal az ember arcára. E dal hallgatása alatt jutott az eszembe az, hogy ezzel az albummal a neve ellenére nem megsiratni akarja a hallgatóit, hanem átölelni, megvigasztalni.
Chihiro Yonekura > Minami Kuribayashi

4. Akatsuki no Kuruma
TV anime Gundam Wing IN song
Hát, nagyon érdekes dal, az eredeti verziót meghallgatva sokkal jobb. Tele van élettel. Chihiro verziója mindvégig csendes, és bár a végén beindul, de még a szikrája sem gyullad meg annak a bizonyos tűznek, amit Kajiura Yuki gyújt meg a hallgató szívében. Szóltak legendák Kajiura Yuki dalszerzői képességéről, de hogy ezt a dalt így összehozta, az nem semmi. Fantasztikus.
Chihiro Yonekura < FictionJunction YUUKA

5. For Fruits Basket
TV anime Fruits Basket OP song
Ritsuko Okazaki (nyugodjék békében) nevét már korábban hallottam, mivel sokat dolgozott együtt Megumi Hayashibara-val, és olyan animéknek írt zenéket, mint a Mahou no Princess Minky Momo, Love Hina, vagy a szóban forgó Fruits Basket. De valamiért soha nem jutottam el odáig, hogy meghallgassam a dalait, egészen tegnap estig. Hát, ki kell mondjam, hatalmas csalódás ért. Szépen énekelt, szép hangja volt, de nincs benne élet! Vagyis van, de olyan depressziós a hangja. Legalábbis ebben. Még nem láttam a Fruits Basket-et, de a eddigi ismereteim alapján nem egy depresszionista animének képzelem el, hogy indokolt legyen, hogy így énekeljen. Chihiro verziójában jobban visszajön az animének az a hangulata, amit elképzeltem, sokkal bájosabb.
Chihiro Yonekura > Ritsuko Okazaki

6. Diamond Crevasse
TV anime Macross Frontier ED song
May'n egy nagyon érdekes jelenség számomra, nagyon fiatalon került be a Jpop-iparba (most 22 éves). Annyira nem ismerem a dalait, csak egy néhányhoz volt szerencsém. Vannak nagyon jók, de olyan érzésem van, mintha ő több akarna lenni, mint egy anison énekesnő, mintha Mizuki Nanához képest ő is sztár akarna lenni. Előbb ismertem meg Chihiro verzióját, amikor megtudtam, hogy az eredeti verzió May'n-től van, igencsak meglepődtem. El tud énekelni egy ilyen mély érzésű dalt? Az én olvasatomban nem. Nagyon hiteltelen az az érzelemkinyilvánítás May'n előadásában, pedig a zene nagyon jó lenne, tartalmaz egy pár izgalmas váltást, ami jóvá teszi a dalt. Chihiro verzió csendes, de az előadásában semmi, semmi, SEMMI HIBA NINCS! Tényleg nem tudok mást mondani róla, minthogy ez így tökéletes, ahogy van.
Chihiro Yonekura > May'n

7. Tori no Uta
TV anime AIR TV OP song
Lia csak egy stílusban énekel, de abban nagyon otthonosan: Trance. Bár nem ismertem a dalt előtte, de amikor megtudtam, hogy Liától van ez a dal, kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki Yonekura-san a dalból. Hihetetlen kellemes meglepetés ért, hiszen olyan fantasztikus lett az áthangszerelt verzió, és Chihiro hangja is teljesen elvarázsol. Én tényleg, nem értem, miért váratott eddig, hogy ily módon is megmutassa, mit tud. Viszont az eredeti verzió is fantasztikus. Úgyhogy a két előadó közé egyenlőségjel fog kerülni, de itt inkább azt akarja szimbolizálni az egyenlőségjel, hogy mind a két dal fantasztikus a maga stílusában.
Chihiro Yonekura = Lia

8. Yubiwa
Movie Escaflowne ED song
Ez az első olyan dal a Nakeru Anison albumról, melynek dala sehogy nem marad meg a fejemben, olyan kellemes, szép, lassú, de igazából semmilyen. És az eredeti verzió sem sokkal jobban. Tipikusan olyan dal, amit sokkal többször kell meghallgatnom ahhoz, hogy megtetszen.
Chihiro Yonekura > Maaya Sakamoto

9. My Soul, Your Beats!
TV anime Angel Beats! OP song
Angel Beats... Na, amikor megtudtam, hogy Chihiro ebből az animéből fog énekelni, na gondoltam, kemény fába vágta a fejszéjét. De vajon kiállta a próbát? Mi az, hogy! Sőt! Azt nem mondom, hogy jobb az eredetinél, de olyan fantasztikusan átírta a dalt, annak ellenére, hogy nehezen tudnám elképzelni, hogy ez is Angel Beats! opening lehetne, de annyira jól szól tőle a saját verziójában ez a dal, hogy a japán dalok között is a legjobbak között van. Szerintem az albumhoz jobban illett volna az anime ending dala, nagyon kíváncsi lettem volna, hogy énekli el a Brave Song-ot, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól, de így is nagyon jó, hogy ez a dal került fel.
Chihiro Yonekura = Lia

10. Garnet
Movie Toki wo Kakeru Shoujo ED song
Egy szép lírai dallal zárja az albumot Yonekura-sama. Csak mivel ez is eléggé nehezen rögzült a fejembe, ezért erről sem tudok sokat írnak. Nagyon szép dal. Az eredeti előadója, ahogy elnézem, tipikusan jártas a balladákban, és tőle valahogy sokkal szebb az egész.
Chihiro Yonekura < Hanako Oku

Most így, pár hónap után ugyanúgy vagyok Chihiro Yonekura: Nakeru Anison albumával, mint Masami Okui: Self Satisfaction albummal, nem mondható el az összes dalról, hogy mind egytől egyig 10 pontosak, de az egész album, mint egy összkép annyira fantasztikus, hogy csoda, hogy létezik ilyen. Ez a legértékesebb, legmaradandóbb alkotás Chihiro Yonekura repertoárjából, és remélem, hogy ezen túl, csak hasonló minőségű kiadványokkal fog ellátni minket.

2011. augusztus 16., kedd

Confused Wii

Ma olyat műveltünk itt nálam bagszival, hogy én szó szerint kimondtam azt, hogy ezt világra szóló történet kell, hogy legyen, mert meg merem kockáztatni, hogy ilyen senkivel nem fordult elő. :D De szépen sorjában, több említésre méltó is történt.

Két hete jelent meg Kuribayashi Minami válogatásalbuma, mely a "stories" névre hallgat. Nem vagyok nagy rajongója az énekesnőnek, egy pár kislemezét hallgattam meg, de azon dalok nem vettek rá engem arra, hogy további dalokat ismerjek meg tőle. De egy ilyen best of album mindig remek lehetőség egy újabb esélyre. Ezen az albumon szerepel a Tsubasa wa Pleasure Line dala, amit szerintem soha nem fogok elfelejteni. Valahonnan nagyon ismerős volt, de az istennek sem akart eszembe jutni, hogy hol hallottam. Nem rémlett, hogy Okui Masami TV műsorában, az @Tunes.-ben hallottam volna, ahol vendég volt Kuribayashi-san, sem az, hogy elénekelte volna az Animelo Summer Live-on. Kíváncsiságból megnéztem a kislemezt, (mivel megjelent kislemezen is) és akkor látom, hogy ez a Chrno Crusade anime opening dala. Hatalmasat koppant, amikor leesett... Basszus, ez ment az Animaxen is, néztem is, és nem jutott eszembe. Ez a felismerés-érzés már-már borzalmas volt. :D Ugyanakkor jó volt betudni azt, hogy ment Magyarországon olyan anime, melynek openingjét Minami énekelte, és a Chrno Crusade viszonylag népszerű nálunk. Különben így a 28 dalt hallgatva azt tudom mondani, hogy vannak kellemes dalai, azokat mindenképp jobban megismerem. pl: boyfriend, Kimi ga Nozomu Eien, Love Jump, Crystal Energy, mind touch és a Tsubasa wa Pleasure Line se maradjon ki. :D

Ma délben meghozta a postás a vaterás rendelésemet, a Game Boy-os Mario's Picross. Élvezetes logikai játék. Mivel soha nem hallottam a Nintendón kívül a Picross-ról, ezért azt hittem, hogy ez Nintendo találmány, de mint kiderült, nem. Bár helyileg nem járunk messze, mert egy japán ember nevéhez kötődik a Picross, és ahogy utánanéztem, magyarul is kapott nevet: Grafilogika. A linkre rákattintva képekben megtekinthető, mi a játék lényege. Nagy ötlet, ha nem is vetekszik az orosz Tetris-szel, de közel jár hozzá. Mario-köntösbe bújtatva pedig még nagyobb a játékélmény, csak ajánlani tudom mindenkinek, nagyon ötletes.

Késő délután, bagszi munkaideje után találkoztam vele a Nyugatinál, majd együtt mentünk a Console Corner-be, ő is felkapta a fejét az akciókra. Wii Partyt, és Wii Fit Plus-t vett. Csökken a Wii-játék kínálatuk, úgy tűnik, hogy terjed a híre az akciójuknak. Viszont az eladó srácra nem bíznék lemezt. Már akkor megfigyeltem, amikor a Wii Fit Plus-t vettem magamnak, hogy szabályosan odakarcolja a műanyag tokhoz a lemezt, mire beleteszi a tokba, nagyon erőszakosan bánik a lemezekkel. Nem szóltam neki érte, mert úgy voltam vele, hogy úgyis utoljára látta a példányomat, csak azért egy konzol üzlet eladójának így bánni egy lemezzel... A vásár után bementünk a Blahánál levő Burger Kingbe, megkajáltunk, utána jöttünk haza.

Azért jött ide, mert tavaly szeptemberben írtam arról, hogy ugye volt gond két Virtual Console játék letöltésével, és mint már akkor kiderült, az volt a hiba forrása, hogy az illegálisan leszedett VC játékokat a Wii memóriájából töröltem, holott azt a WAD manager-ből kellett volna. Gyors talpaló: Van a házilag készített program, a Homebrew channel, ez netről ingyenesen letölthető. Ez megjelenik a Wiiden, erre le lehet tölteni a WAD managert, mely a .wad kiterjesztésű Virtual Console játékokat a netről leszedve ingyenesen felkerülhet a Wii konzolra. Tehát, az egész egy hack. A lényeg az, hogy akkor azért nem tudtunk semmit sem csinálni, mert akkoriban (mintha olyan rég lett volna 2010. szeptembere) kellett volna az LEGO Indiana Jones játék Wiire, hogy meg lehessen hackelni a konzolt, az meg nem egy olyan jó játék, hogy bárkinek is rendelkezésére álljon. Bagszi tegnapelőtt (szombaton) mutatott egy YouTube videót, ahol könnyedén meghackelik a 4.3-as Wiit, percek alatt, mindössze csak a Letterbomb nevű programra van szükség hozzá. És mivel jó véleményt olvasott róla bagszi, ezért úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk. Ki is próbáltuk. A WAD manager installálása okozott némi problémát, de több verzió keresése után megtaláltuk az ideálisat. Feltettük azt a két játékot, melyet tavaly nem tudtam leszedni, a Super Mario 64-et, és a Mario Golfot, majd ezeket gyökerestül letöröltük innen, így szőröstül-bőröstül eltűntek ezek a játékok, a Wii nem látja őket. És most jön a történet hatalmas csattanója: Felmegyünk a Wii Shop Channel-be, hogy leszedhessem ezt a két játékot, ugyanis, amikor tavaly megpróbáltam letölteni, akkor error code mellett, arra is felhívta a figyelmemet, hogy később bármikor letölthetem a játékot. Meg is tenném, ha nem érne hidegzuhanyként, hogy nem találjuk az ingyen letölthető játékok között a Super Mario 64-et és a Mario Golfot. Mint, kiderült, a WAD manager túl jól dolgozott. Viszont annyira beleéltem magam, hogy végre meglesz ez a két fantasztikus játék VC-n, hogy végül úgy döntöttünk, hogy befizetünk 2000 pontra bankkártyával. Mivel volt 400 pontom, így 2400 pontom lett. A másik hatalmas hidegzuhany ekkor ért minket. Rámegyek a Super Mario 64-re, leszedem, és látjuk, hogy nem vont le egy pontot sem!!! A Mario Golfot is így szedtük le. Megmaradt a 2400 pont, ezen percekig röhögtünk, ugyanis a hack, és a WAD manager annyira összezavarta a Wiit, hogy azt hitte, hogy gyökerestül töröltük a játékot, de amikor meg akartam venni még egyszer a játékot, akkor esett le a konzolnak, hogy hoppá, ezért már fizettem egyszer, nem kéne még egyszer kifizettetni vele. Szabályosan úgy jellemeztük, hogy csoda történt. XD

Hát, mi legyen azzal a 2400 ponttal. Megvan! :o Donkey Kong Country széria! Mind a három rész, SNES játékok révén 800 pont, így pont kijön. Le is tudtam szedni, az első és harmadik részt, és nagyon jól tippel az, aki arra gondolt, hogy hack miatt nem tudtam leszedni a második részt. Ugyanis ez is illegálisan volt fent a gépemen, ám ezt is töröltem. Ezt már viszont akárhogy csűrtük-csavartuk, telepítettük-töröltük, nem akart letöltődni. Aztán jutott eszembe, a Wii csak akkor érzékeli, hogy fizettem már érte, ha még egyszer meg akarom venni. Úgyhogy annak "megvásárlása" várat magára. A pénztárca sajnos nem feneketlen. Úgy tervezem, hogy majd összespórolok egy kis pénzt, veszek egy 1000 pontos Nintendo kártyát (már 1000 pontosat is lehet venni), és azzal leszedem a Donkey Kont Country 2-t, valamint a Paper Mariót is, azt már remélem, le tudom szedni. Bagszi ment is haza, mert 22 óra volt, és másnap ment dolgozni.

Játszunk most egy kis Donkey Kong Country-t!

2010. szeptember 23., csütörtök

Anisama Girl's Night

Egyre több és több anison előadó lép fel az Animelo Summer Live-on, idén már annyian voltak, hogy csak úgy tudtak új előadók fellépni, ha egy páran kihagyták ezt a rendezvényt. Három naposra "dúsítani" a rendezvény már sok lenne. Erre találta ki Okui Masami idénre az Anisama Girl's Night rendezvényt, mely szintén két napos lesz. Október 31-én és november 3-án lesz. Itt már fellép Suara is. ^^ Emellett több olyan előadó lép itt fel, akinek már nem jutott hely az ASL-en. Itt egy pár:

  • Kuribayashi Minami
  • Okui Masami
  • Faylan
  • May'n
  • Stephanie
  • Asou Natsuko
  • Shimoda Asami
  • Sato Hiromi
  • Misato Aki

Végre Misato Aki is felép. ^^ Hiányoltam, hogy miért nem lép fel az ASL-en, de most akkor itt.

Jó ötlet, hisz nagyon népszerű a rendezvény, de egyre több énekesre van igény, ezeket akarják kielégíteni, de a régiek is megérdemlik, hogy fellépjenek, ezek után kíváncsi vagyok, amikor lesz Anisama Boy's Night! ^^'

Lesz még egy fantasztikus anison rendezvény, ami nem Japánban, hanem Kínában lesz Shanghai-ban! Ugyanis ebben a hatalmas kínai városban lesz 2010. október 4-6-án Shanghai Expo, annak keretében lesz Anison Festival. A következők fognak fellépni:

  • Okui Masami
  • Kageyama Hironobu
  • Endoh Masaaki
  • Kitadani Hiroshi
  • Fukuyama Yoshiki
  • Misato Aki
  • Kuribayashi Minami
  • JAM Project

Végre kimozdulnak Japánból! ^^

Anisama Girl's Night hivatalos weboldala
Anison Festival hivatalos weboldala

2010. július 3., szombat

Az első hét Budapesten

Ritkán fogok tudni írni, remélem, hogy hamarosan lesz netem. Az első teljes hét nagyon jó volt. Jól érzem magam Pesten, én szeretem a nagyvárosi forgatagot. És most az egész hét történéseit kell megírom? Lássuk pontokban:

Szerdán megjött postán az új eBayes szerzeményem: Okui Masami: Remote Viewing kislemez. 6 dollár volt maga a kislemez, és 4 a pk, szerintem 10 dollárért nem volt sok. Legalábbis nekem megérte. ^^' Még 2007-ben ismertem meg a dalt, és már akkor tudtam, hogy 1993 óta énekel, és a 2 dal meghallgatása közben arra jutottam magamban, hogy aki 14 év után ilyen dalt tud írni, az sok mindenre hivatott. És persze, megvan mp3-ban, a mai világban már igazán semmiség beszerezni, de eredetiben hallgatni, azért mégis más. Egyrészt maga az érzés, hogy támogatom az énekesnőt. Már többször írtam erről, amennyit adott nekem a dalaival, az a legkevesebb, hogy így adjam vissza, még ha másé volt előtte, de ha neki nem kell, nálam jó kezekben van. ^^' Másrészt meg a minőség... Az mp3 azért mégiscsak egy tömörített hangfájl, így maga a minőség talán nem a legjobb, de így CD-n hallgatni, még Discmanen és sokkal jobb! Még ha lenne Music Centerem, azon lenne az igazi! A két dal egyébként a PS2/PSP Routes Visual Novel játék opening és ending dala. Különben a 2010. júniusi Mondo Magazinban van egy jó cikk a Visual Novelekről, érdemes elolvasni.

Június 23-án megjelent az Animelo Summer Live 2010 Evolution koncert rendezvény kislemeze, mely az "evolution ~for beloved one~" címet kapta. Kíváncsi voltam, hogy milyen lett, mert a 2009-es dal nagyon gagyira sikeredett az előző évekhez képest. Önmagában nem rossz, csak nagyon populáris lett, és nincs meg benne az a zenei különlegesség, amitől megmarad az ember fejében. Ehhez képest a 2010-es dal üde visszatérés az előző évekhez, bár az első évek minősége valószínűleg soha nem fog visszatérni. 2005-ös volt az első, az nagyon szép volt. Már-már heroikus hangulatú, valami "azért vagyunk, hogy szórakoztassuk az embereket". De nagyon jól megcsinálták, ilyen filmes hangulat lett, mégsem giccses. A 2006-os is hasonló, kicsit lájtosabb, de az egységet nagyon jól visszaadja. A 2007-es már éles váltás, teljesen másképp közelíti meg a közösség érzését. Sokkal lazább lett, míg a 2008-as már-már bulizós, de mégis nagyon jó a maga nemében. Csak a 2009-es lett véleményem szerint eltolva. De a 2010-eset jól megcsinálták, Minami Kuribayashi is belejött a zeneszerzésbe.

És akkor most térjünk rá ténylegesen a Budapesti történésekre. Kezdem egyre inkább azt megtapasztalni, amit bagszi mondott nekem, hogy egy nap mennyire kevés dolgokat intézni Pesten, és ez tényleg így van. Kedden is, reggel elmegyek, keresek két helyen diákmunkát, ez a két hely tökre máshol van egymástól, és elmenni BKV-val az egyik helyre, majd a másikra, aztán átmentem egy kicsit Kispestre, majd az Aréna Plázában a Libriben kicsit internetezni, és már ott tartok, hogy este van. Meg szerdán mentem el bagszikhoz a Nintendós cuccaimért. Két kör volt, még bőrönddel is, utána megnéztem a 17. kerületi Game Parkot, és este van, hiába indultam el reggel. Nem semmi. Az biztos, hogy nem unatkoztam a héten. ^^' Egyébként meg látom, hogy nemigen lehet megbízni ezekben a nagyobb diákmunka közvetítőkben. Mind a ketten azt mondták, hogy várólista, majd szólnak, ha aktuális lesz. Bagszinak ezt elmeséltem, azt mondta, hogy ő is hasonló cipőben jár. Két éve volt náluk, akkor is azt mondták neki, hogy szólnak, ha lesz munka, azóta is szólnak neki... Most voltam először (kedden) a Mammutban, kíváncsi vagyok, hogy mitől olyan közkedvelt bevásárlóközpont. A Mammut I az valami hatalmas csalódás. Nem nagy épület, és oda van zsúfolva vagy 150 bolt. A Mammut II már valamivel kellemesebb hangulatú, de igazság szerint nem győzött meg, úgyhogy szerintem nem fogok oda járni.

Csütörtökön meg pénteken pedig Lam'O-ékhoz mentem el. Egyébként náluk voltam kedden is, csak mivel rossz volt a csengőjük, ezért nem tudtam bemenni hozzájuk. Tengapelőtt ők elég sokat WoW-oztak, de közben beszélgettünk, meg néztünk egy animét, Summer Wars a címe. Érdekes, nem egy szokványos mű. Tipikusan az a fajta, melyet többször kell végignézni, hogy igazán megértsük a mondanivalóját. Aztán kipróbáltam a Rizikó nevű játékot PC-n. Életem azon ritka pillanatához érkezett el, amikor annyira analfabétának éreztem magam. Komolyan, úgy játszottam vele, mint egy 3-4 éves kisgyerek, mint aki ismerkedik a nagyvilággal. Az alapvető szabályokat elég hamar megértettem, de nyilván többször kell vele játsztani, hogy megértsük a lényegét, meg hogy igazából milyen gondolkodást igényel a játék. És megmutattam nekik Okui Masami: Souda, Zettai. videoklipjét. Úgy tetszett nekik, meg amikor végiglapozgatta a Self Satisfaction CD borítóját, láttam, hogy elgondolkodik, és tetszik neki a görög táj. Aztán azt mondta, hogy nagyon tetszik neki, hogy valaki ennyire meri vállalni az egyéniségét. Hát igen. Kár, hogy ennek az az ára, hogy igencsak lent van az Oricon charton, de amíg vannak emberek, akik látják Okui Masami zenéjének az értékét, addig nincs komoly baj.

A pénteki nap sokkal jobban sült el, mert vittem a Nintendo Wiimet, meg egy pár GC játékot. Nagyon jól szórakoztunk, ekkor már Dani is ott volt. Először Duonggal játszpttunk Mario Kart 64-et, aztán kipróbáltuk, hogy lehet-e úgy négyen, hogy mi vagyunk ketten két Classic Controllerrel, Lam'O és Daki meg GC Controllerrel. Nem ment ott, aztán nem tudom, hogy van-e valami megoldás erre, de inkább váltottunk Mario Kart Wiire. 32 pályát mentünk VS-ben, nagy buli volt. A végére nekem lett (most csak emlékezetből írom, nem biztos, hogy így volt) 376 pont, Dakinak 275, Lam'O-nak 233, míg Duongnak 112. Már külön gratuláltam neki a 100 pont eléréséhez. ^^' Utána a többiek ebédeltek. Én nem voltam annyira éhes, ezért csak nézték, hogy játszom a régi Super Mario Bros-t. Teljesen el voltak ájulva. Mondjuk nem vittem végig a 8-4-ig a 6-4-nél haláloztam el végleg. De megmondom őszintén, jól esett egy kicsit megmutatni másoknak, hogy tudok játszani. Aztán ettem én is egy keveset, majd megcsináltuk mind a hármójuknak a Miijét. Időközben jutott eszembe, hogy meg kéne nézni, hogy felvett-e Tukeinon végül a Wii Friend listjébe? Elküldtem volna neki a remekműveket, csak aztán kiment a fejemből. Ebéd után Brawloztunk egyet, de igazából a WarioWare Smooth Moves volt olyan téren érdekes, hogy teljesen rácsodálkoztak, hogy jé, hát ilyen is lehet játék? Hát igen, akik 0-24 között a gép előtt WoW-oznak, azoknak minden Nintendós vicc új. De szerintem nagyon tetszett nekik. Még egy kicsit Wii Sportsoztunk, de Daki és Lam'O időközben elmentek, ezért Zolival (ez Duong neve magyarul) ketten maradtunk. Egy kicsit tenisztünk, majd jött a Baseball. Hát látni kellett volna Duongot. Ahogy eldobta a Wiimote-tal a labdát, komolyan mondom, olimpiára be kéne nevezni. Csak akkor sajnáltam meg, amikor én a sokkal gyengébb dobásommal ilyen 125 km/h-s sebességgel ment a labda, míg neki teljes erővel ilyen 104-105-tel. Nem tökéletes a gép fizikája, ezzel már a megjelenés napján tisztában voltam. De jó volt látni, hogy valaki ennyire beleéléssel játszik. Aztán még Kirby Air Ride-oztunk egy kicsit, szerintem ez annyira nem jött be neki, elég gyorsan váltottunk. A záróakkordot a New Super Mario Bros. Wii adta. Nagyon jó csapatot alkottunk ketten, mindig megvártuk egymást, meg nagyon együttműködtünk. De már estére váltott az idő, így menni kellett. De megbeszéltünk, hogy a jövő héten is találkozunk. Ekkor megnéztem az Okui Masami: God Speed CD-jét, s Duong rácsodálkozott, hogy milyen cím ez a God Speed? Hát ilyen. ^^'

Most itt vagyok Békéscsabán, vasárnap nem lesz időm elmenni hozzá, de hétfőn lehet, hogy elmegyek. Az internetet meg most már komolyan intézni fogom. A jövő héten remélem, el tudom intézni.

2010. június 8., kedd

Animelo Summer Live 2009 3. rész

Véget ért az első nap, amit láttam. Hát nincsenek szavak, hogy mekkora élmény volt már így gépről nézni. Hát igen, így jár az, aki 40 énekelni szerető, pozitív érzelmeket átadni akaró énekesek koncertjét nézi. Hihetetlen élmény volt!

A harmadik részben csak egy énekesnő meg egy együttes volt. Ők ketten kitettek egy órát, aztán a finálé, amikor mindenki kint volt a színpadon. De ne menjünk ennyire előre. Az énekesnő Minami Kuribayashi volt. Ő kicsit nagyobb szerepet kapott, mivel ő a rendezvény egyik zenei rendezője, valamint ő írta a rendezvény főcímdalának a zenéjét. Nagyon szép hangja van, kellemes érzés hallgatni őt. Az együttes pedig a JAM Project volt. Hát eszméletlen, amit csináltak, ezek a srácok állatok! :D Ugyanis négy fiú, és egy lány a csapat tagja. Az egy lány Masami Okui, a fiúk pedig Hironobu Kageyama, Masaaki Endoh, Hiroshi Kitadani és Yoshiki Fukuyama. Nem tudom honnan szerezték a képességüket, de a legnagyobb rockerekkel versenyezhetnének, Hatalmas energia van a torkukban. Egyértelműen ők voltak az est fénypontja, a több tízezres közönség a végén már egy emberként üvöltötte, hogy MOTTO MOTTO! A SKILL című dalukban egyszerűen eszméletlen, hogy mit csináltak!

Aztán jött a finálé, amikor az összes első napi énekes/együttes kiállt, és elénekelték a 2009-es Animelo Summer Live betétdalát, mely a RE:BRIDGE ~Return to oneself~ címet kapta. A 2005-ös ASL óta szerintem ez a leggyengébb dal, de ahogy ott előadták, az mindent feledtetett. Még ekkor is a három főszereplő Minami Kuribayashi, Masami Okui és Hironobu Kageyama voltak, egyszerűen fantasztikusak ezek hárman! Miután elénekelték a dalt, az összes énekes az utolsó szó jogán kiment még mondott egy pár mondatot. Itt már a közönség szinte meg volt bolondulva. Voltak egy páran, akiknek elég volt csak kiállni, máris őrjöngött a közönség. Ilyen volt Hironobu Kageyama, Masami Okui, May'n, Minori Chihara és Yui Horie. Ezután még előadták a 2006-os ASL betétdalt, az OUTRIDE-ot, ekkor már a táncosok is kint voltak. És a 2009-es betétdal másodjára történő előadásával zárult a videó.

És ez még csak az első nap volt! Holnaptól 3 napig nem leszek itthon, vasárnap fogom nézni a második napi koncertet. Már nagyon várom! Ott is lesznek nagy durranások.

Animelo Summer Live 2009 2. rész

A két nap 2 DVD-n (vagy Blu-rayen) 6 részben van, most néztem meg a második részt. Ismét fantasztikus énekesek mutatták meg a tudásukat.

Ezt a részt Yui Horie nyitotta. Nagyon aranyos énekesnő. Több, mint 30 éves, de szinte kislányként énekel. Szerethető, nem az az irritálóan kislányos, hanem pont az, ami még jó egy felnőtt nőtől. A hangja nagyon aranyos, igazi show-t tartott. A harmadik dalát Minori Chiharával énekelte. Már vártam őt, szeretem a dalait, kíváncsi voltam, hogy mit fognak együtt alakítani. De sajnos bejött az aggodalmam. Ugyanis a két énekesnő más stílust képvisel. Míg Yui Horie aranyos kislány, addig Minori Chihara szinte igazi nő. És Minori stílusát Yui Horie-hoz igazították, és szerintem nem áll jól neki. Még az lett volna jó, ha mind a ketten saját stílusukban énekeltek volna, és teljesen új értelmezést kapott volna a dal, de ez nem így történt. Úgyhogy nem tetszett ez az előadás. Ezután egy régi klasszikus anison dal: WHAT'S UP GUYS? Minami Kuribayashi és Kishow Taniyama előadásában. Nagyon jók voltak. Mindenképp említést érdemel May'n, aki a legfiatalabb a fellépők között, 1989-ben született. Nagyon jó dalai vannak, mindenképp figyelni fogok rá. Örömmel nyugtázom, hogy megvan az utánpótlás az anison zenének. ^^ De nagyon vártam Masami Okuit, hogy együtt elénekeljék a Miracle Upper WL dalt. És igen! Fantasztikusak voltak! Nagyon jók voltak élőben! És még akit nagyon vártam: ALI PROJECT. Nagyon szeretem őket. A pop-rock zenének egy teljesen egyedi változatát művelik, Goth-loli-nak hívják. Az énekesnő, Arika Takarano valami fantasztikus! Nekem olyan érzést kelt az előadási stílusa, amit láttam, mintha egy anime negatív szereplője lenne, és tényleg úgy énekel, mintha saját magát fényezné, a saját negatív mivoltát dicséri. De annyira fantasztikusan csinálja, hogy komolyan, nekem a kedvenc negatív szereplőm lenne. És ha látnánk egy-egy ruhakölteményét. Engem egyáltalán nem érdekel a ruházat, divat, ezért nem is foglalkozok a Cosplay-jel, de amit ez a nő mutat, állam leesik, ilyet még nem láttam. És az a professzionális előadás. Nem csoda, hogy népszerű együttes. Egyébként tudom a nagy titkot az énekesnőről! :o Arika Takarano 1963. szeptember 29-én született, tehát idén lesz 47 éves. Igazából látszik rajta, hogy annyira nem fiatal, de iszonyatosan jól néz ki, és nagyon jól tartja magát. És a végére maradt egy nagy kedvenc, az IGAZI Minori Chihara! Na így szeretem. És nagyon örülök, hogy ő van, mert azon nagyon kevés anison énekesnők közé tartozik, aki képes volt bejutni az Oricon Top 10-ébe. Legújabb albuma, a Sing All Love a 4. helyet érte el első héten! Ez nagyon szép eredmény. És az a legszebb az egészben, hogy megérdemli! Fantasztikus énekesnő, a színpadon is nagyon jól mutat, és már most vannak örökzöld dalai! És itt is megmutatta, hogy ki is ő valójában!

Nem olyan rég néztem, hogy esetleg anyagilag mennyire elérhető a DVD, a CDJapan tanúsága szerint nem nagyon... Ugyanis egy DVD 9333 yenbe kerül (több, mint 20.000 (!!!) forint). És az a durva, hogy Blu-Ray-en is elérhető, annak is 9333 yen az ára. Látható, hogy Japánban mennyivel másabb az életszínvonal. Igen, talán itt most nem bűn kijelenteni (mivel nincs magyarországi forgalmazója) hogy letöltés útján jutottam hozzá a koncertanyaghoz. Blu-Ray formátum, a VLC Player lejátsza, de valami szemet gyönyörködtető a kép, egyszerűen csodálatos! Éles kép, a hang tökéletes. Úgyhogy azt terveztem magamban, hogy ha jobban megszedem magam anyagilag, akkor beruházok egy komolyabb LCD TV-re, és egy Blu-Ray lejátszóra, mert TV-n ennél csak sokkal szebb lehet a kép. És ezt a koncertet, ha meg is veszem eredetiben (már pedig szeretném) akkor Blu-Ray-en fogom megtenni!

2010. május 17., hétfő

Tribute to Masami Okui ~Buddy~ albumon szereplő előadók

2008-ban igencsak egyedi, és fantasztikus album látott világot Japánban, a Tribute to Masami Okui ~Buddy~ Az énekesnő pályafutásának 15. évfordulója alkalmából készült el az album, nem egy áltagos Tribute album. Mint az alcíme is mutatja, Masami barátai énekelnek rajta. Akik nem mellesleg szakmabeliek. Néhányukat megemlítettem itt is, de ez a 10 előadó annyira különbözik egymástól, mindegyik külön egyéniség, hogy szeretnék róluk írni. Már az album borítója is tetszetős.

És a következő dalok kerültek fel rá:

  1. Minami Kuribayashi: TRUST
  2. Minori Chihara: Rondo-revolution
  3. Aki Misato: Jounetsu
  4. Masaaki Endoh: INTRODUCTION
  5. Yoko Ishida: Olive
  6. Suara: Iiwake
  7. Tomoe Ohmi: Otomegokoro Mugen
  8. Haruko Momoi: Koishimasho Nebarimasho
  9. Hironobu Kageyama: Wasuregusa
  10. Chihiro Yonekura: HAPPY PLACE

Ami igazán nagyszerűvé teszi az albumot az az, hogy mindegyik előadó nagyszerűen vegyítette bele az adott dalba a saját stílusát úgy, hogy mit sem veszít eredeti értékéből. És most lássuk az előadókat sorrendben.

Minami Kuribayashi: Seiyuu és énekesnő is egyben. 2002-ben debütált a Lantis alatt, karrierje azóta is töretlen és sikeres. A pop zenének inkább az elektronikusabb vonalát követi, a hangja tökéletesen alkalmas erre, ugyanis kellemes, lágy hangja van, zenéje miatt elsősorban női rajongói vannak.

Minori Chihara: Eredetileg az Avex Traxhoz szerződött, de mivel ott nem teljesítette az elvártakat, szerződést bontottak. Két év tétlenség után a Lantishoz igazolt, ahol megtalálta a számítását. Dalait nemigen lehet egy stílusba behatárolni, sok műfaj keveredik egybe, a popos hangzás mellett néhol bekeményít, akadnak olyan szerzeményei, melyek goth-lolis beütésűek. Az Anison énekesnők között a népszerűbbek közé tartozik, több tízezer albumot ad el, igen széles rajongótábora van. Sokan már csak a hangja miatt is szeretik, de a megjelenési stílusa is nagyon aranyos. Mindig nevet, amikor zavarba jön. A többiekkel ellentétben ő sokkal többet foglalkozik az öltözködésével és a frizurájával, számára nagyon fontos a megjelenés.

Aki Misato: Ő az egyedüli, aki más stílust képvisel, mint a többiek, már ha lehet kifejezetten stílust aggatni rá. Ugyanis a repertoárja rendkívül változatos. Lágy hangzástól kezdve, a pop zenén át a keményebb zenéig szinte minden stílusban kipróbálta magát, és mindegyikben remekel.

Masaaki Endoh: A JAM Project tagja, tipikus rocker-alkat. Csapatában talán ő műveli a legjobban a műfajt. Saját albumainak borítóképei igencsak furcsák, már-már megbotránkoztatóak. Sok anime dalt énekelt, inkább a "heroikus rock" (saját szavajárás) jellemző rá.

Yoko Ishida: Szintén az idősebb korosztályt képviseli, 1993-ban debütált. Az egyik Sailor Moon endinggel vált ismertté. 2001-ben 6 éves szünet után tért vissza. Elsősorban kellemes hangzású zenéiről ismert, de nem utolsó tevékenysége remix albumokat készíteni.

Suara: Polgári nevén Akiko Tatsumi. Azon kevesek közé tartozik, akik hatalmasat robbantottak debütálásukkor. 2006-ban tűnt fel, elsősorban balladákat énekel, de vidám dalaival bármikor képes jókedvre deríteni minket. Suarának nincs akkora hangterjedelme, mint a legnagyobb énekesnőknek, de az érzelem, amit ki tud énekelni magából, azzal mindent feledtet. Bár ő soha nem lépi túl a saját korlátait (nem mintha olyan kicsi lenne), de fantasztikusan bánik a hangjával. Egy átlag japán énekesnőhöz képest igencsak mély hangja van, és dalaiban elsősorban az akusztikus hangszerek dominálnak.

Tomoe Ohmi: Róla már többször volt szó korábban. Ezen a albumon azt hivatott megmutatni, hogy a rock zene is jól áll neki. És nem okoz csalódást, de továbbra is a balladákban mutatja meg igazi önmagát. Rendkívül aranyos lány, ártatlan, már-már buta tekintetével bárki a szívébe zárja. És szinte bárki képes zavarba ejteni őt, ekkor mindig csinál valamit az arcán; vagy a haját igazgatja, vagy az orrát lágyan megtörli. Sajnos méltatlanul ismeretlen, pedig a tehetsége alapján sokkal többet érdemel.

Haruko Momoi: Reszkessen tőle mindenki, aki utálja az extrém magas, már-már cincogó hangú ázsiai énekesnőket. Még az én fülemet is bántja a hangja. ^^' Ő az egyetlen olyan énekesnő az albumon, aki zenét is maga csinálja, és az sem hétköznapi. Úgynevezett 8bit zenét műveli. Ugyanis mai napig megszállottan rajong a videojátékokért, és anno a 8 bites játékok zenéi annyira megihlették, hogy úgy döntött, ő maga is ezt a stílust fogja öregbíteni. Kitanulta a zenei stílust, igazi tehetséggé nőtte ki magát.

Hironobu Kageyama: Masaaki Endoh-hoz hasonlóan ő is JAM Project tag. Ő a szíve-lelke a csapatnak, lelkesedése töretlen. Nálunk is igencsak ismert lenne, ha a Dragon Ball japán openinggel és endinggel ment volna, ugyanis ő a fő elkövetője a daloknak. Kemény rock zenében jártas, de a stílus balladisztikus oldalában is otthonosan mozog.

Chihiro Yonekura: Hironobu Hageyama mellett ő is veteránnak számít, hisz 1996 óta öregbíti a Jpop ipart, igaz ma már igencsak haloványan. Itthon a Kaleido Star openingje által vált ismertté. Azon énekesnők közé tartozik, akik debütáláskor hihetetlen nagy ismeretségre és népszerűségre tettek szert, viszont, ahogy telt-múlt az idő, ez a népszerűség úgy esett vissza. Az ő esetében nemcsak az az oka, hogy az anison műfaj egyre inkább kisebb teret kap a médiában, hanem az is, hogy a dalai sajnos mára egyhangúvá váltak. Nagyon sajnálatos, mert tehetséges énekesnő, csak ő az élő példa arra, hogy egy stílusból nem lehet sokáig megélni. Pedig sokkal többre vihette volna.

Tehát igazi sztárparádé hallható az albumon! És még szebb lett volna az összkép, ha 120. helynél jobbat ért volna el, 1 hétnél tovább szerepelt volna az Oricon listán, és 1.816-nál többet adtak volna el az albumból.