A nagy összegző blogpost következik, ami 2009 óta hagyomány nálam. Természetesen most is azokkal a japán kiadványokkal foglalkozok, amikben érdekelt vagyok.
Ebben az évben is voltak jó, és felejtős albumok és kislemezek. Kicsit késve ugyan, de Hayashibara Megumi kiadott egy albumot 50. születésnapja alkalmából (tavaly volt 50 éves), ami szokatlanul sötét hangulatúra sikeredett. Nagyon keveset hallgattam. Okui Masami énekesnői karrierjének 25. évfordulója alkalmából készített egy minőségében áltagon felüli albumot. Suara viszont erősen felemás albumot dobott piacra, ahogy a JAM Project új BEST COLLECTION albumán lévő új dalok közül is a többségén érződik az alkotói válság, az új ötlet hiánya. Néhány kiemelkedő dal (pl.: Okui Masami: Ai wo Shiru, Suara: Amayadori, Yonekura Chihiro: Promise) emlékezetessé teszi az évet, de összességében a 2018-as év messze elmarad a legjobbnak ítélt 2009-es évtől. Sőt, ki is lehet jelenteni, hogy 2009 trónját már semmi nem fenyegeti.
De lássuk az idei listát.
Január:
Január 31: TRUE - Sincerely
Január 31: Chihara Minori - Michishirube
Február:
Február 28: Kita Shuhei / Yonekura Chihiro - HOWLING SWORD / Promise
Február 28: Psychic Lover - Silent Prisoner
Március:
Március 7: FLOW THE BEST ~Anime Shibari~
Március 28: Suara - Hikari
Március 30: Hayashibara Megumi - Fifty~Fifty
Április:
Április 25: JAM Project - Hagane no Warriors
Április 25: Suara - Kimi Dake no Tabiji Re:boot
Július
Július 25: ALI PROJECT - Geijutsu Hentairon
Augusztus:
Augusztus 21: Okui Masami - HAPPY END
Augusztus 29: FLOW - Neiro
Szeptember:
Szeptember 26: Suara - Kotowari
Szeptember 26: Chihara Minori - SPIRAL
Október:
Október 24: angela - All Time Best 2003-2009
Október 24: angela - All Time Best 2010-2017
Október 24: Mizuki Ichiro Debut 50 Shuuhen Kinen Ban JUST MY LIFE
Október 31: JAM Project BEST COLLECTION XIII ~A-ROCK~
December 12: Endoh Masaaki - Present of the Voice 2
Nemcsak abból látszik, hogy egyre kevesebb japán kiadvány jelenik meg, hogy a személyes érdekeltségű listám egyre kurtább, hanem összességében is könnyebb volt átnézni a Generasia oldalán, hogy mik az aktuális havi megjelenések. És bár valamennyire követi a digitális megjelenéseket, de inkább az jön le, hogy a japán lemezkiadóknak nem jött be a digitális kiadás.
Ami különben tökéletesen érthető, mert a különböző japán albumok és kislemezek a japánok pénztárcájához lett szabva, és világszerte csak úgy adható el, ha a japán árakhoz képest jóval olcsóbban teszik ki. Például a Google Play-en is kint van az összes Suara album, valamint jónéhány angela és Hayashibara Megumi kiadvány is, és sokkal olcsóbban letölthetők, mint amennyiért megvásárolhatók (voltak) a CD-k. Azt tippelem, hogy emiatt is nehezebben elérhetők a japán zenei albumok és kislemezek digitálisan, nemcsak azért, mert védik a zenéiket, és korlátozzák, hogy Japánon kívül ne legyen elérhető. Mert ilyen korlátozás is van. Nem tudom, hogy Japánon belül hogy van, ismerek néhány japán weboldalt, mely digitálisan terjeszt zenéket: Mora, OTOTOY. Ezek a weboldalak nemcsak amiatt különlegesek, hogy a japán zenére van kihegyezve, hanem kifejezetten magas minőségben tölthetők le zenék. Nemcsak hogy veszteségmentesek (flac), hanem egyrészt ennek bitrátája is nagyon magas, másrészt a frekvencia is 96 kHz, de láttam 192 kHz-s zenét is. Ezek már olyan kristálytiszta hangzásúak, mintha a szobánkban játszanák élőben a dalokat. Ezzel fel lett oldva a CD memóriakorlátja, mert ez már nem férne rá egy átlagos CD-re. Illetve ott van megoldásnént az SACD (Super Audio CD), de ehhez külön lejátszó kell, és olyan hangrendszer, ami meg is szólaltatja abban a minőségben, ahogy a magas minőségű veszteségmentes zenéket is. A legtöbb hangrendszer csak 20 kHz-ig szólaltat meg zenét, ami amúgy teljesen helyén való, ugyanis az emberi fül is nagyjából 20 kHz-ig hallja a hangokat. Ami miatt elképzelhetőnek tartom, hogy érdemes ilyen jó minőségben zenét hallgatni, hogy minden hangszer, és ének tisztán szólal meg.
Tegnap volt a 2017-es év utolsó szerdai napja, ami azt jelenti, hogy jó eséllyel idén már nem jelenik meg több japán zenei kiadvány. Japánban a legtöbb zenei album és kislemez szerdán jelenik meg, csak különleges esetekben térnek el ettől. És ahogy minden évben, idén is szeretném összegyűjteni az idei évben megjelent azon japán kiadványokat, melyekben érdekelt voltam. Ezzel részint magamnak is összegzem, hogy milyen volt az adott év japán zene tekintetében. Eleddig a 2009-ben jelent meg a legtöbb album és kislemez, amióta összegzek, és ez jó eséllyel idén sem fog megdőlni, már csak azért sem, mert egyre kevesebb japán kiadvány jelenik meg. Mennek át digitálisba, már Japánban sem igazán éri meg CD-t kiadni, hiába vették ott jóval tovább a lemezeket, mint a világ bármely pontján. De lássuk a listát.
Január:
Január 18: MARGINAL#4 - WeMe!!!!
Január 25: KOJI WADA DIGIMON MEMORIAL BEST
Február:
Feburár 1: Endoh Masaaki: V6 Enshin
Február 1: MARGINAL#4: Shinobu -Just a Zetchou- / Melty Love Cooking
Február 8: Yata Yusuke: Hareiro Melody
Február 8: Kaidou 4 Kyoudai: Gyun to Love Song
Február 15: JAM Project: DRAGONFLAME
Február 15: MARGINAL#4: Kakumei XX / Mr. Starry Sky
Február 22: Hayashibara Megumi: Imawa no Shinigami
Február 22: Takahashi Naozumi: JUICYS
Március:
Március 1: JAM Project: THE EXCEEDER
Március 1: MARGINAL#4: REAL? / Ko-ko-ro-hi-to-tsu
Március 15: MARGINAL#4 HOT SCRAMBLE / Colorful
Március 29: ALI PROJECT: Himiko Gaiden
Március 29: MARGINAL#4: Tamashii no Non-Stop Lover / Kizuna
Április:
Április 5: MARGINAL#4: KISS kara Tsukuru Big Bang
Április 12: Matsumoto Rica: Alola!! / Pose
Május:
Május 3: Hayashibara Megumi: with you
Június:
Június 7: MARGINAL#4: Choooose One
Július:
Július 19: Shimokawa Mikuni: Platinum Best Shimokawa Mikuni ~Seishun Cover Album~
Július 25: Kageyama Hironobu: A.O.R
Augusztus:
Augusztus 10: Fukuyama Yoshiki: LONDON MAGIC
Augusztus 30: Okui Masami: Inoocent Bubble
Szeptember:
Szeptember 27: ALI PROJECT: Ai to Makoto~YAMATO & LOVE×××
Szeptember 27: MARGINAL#4 KISS kara Tsukuru Big Bang BEST
Október:
Október 18: JAM Project: TOKYO DIVE
November:
November 22: Okui Masami: Sophia
November 29: Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master -20th Anniversary-
December:
December 20: angela: Beyond
Az év elején, ha nem lenne a MARGINAL#4, akkor igencsak szegényes lenne az idei lista. A JAM Project-nél meg most kezd beérni az, ami 2013-ban elkezdődött. Akkortól kezdtek el radikálisan zuhanni az album és kislemez eladásaik, és úgy tűnik, hogy ennek "gyümölcse" most érik be azzal, hogy az utolsó kislemezük márciusi megjelenésű. 2006 óta nem volt ilyen hosszú szünetük, és mivel nincs új információm kislemezről, ezért úgy néz ki, hogy most is lesz egy hosszabb szünetük. Valószínű, hogy ha kijön a ONE-PUNCH MAN 2. szériája, annak elkövetik az openinget, elképzelhető, hogy azzal még lesz egy feljebb ívelésük, de ha marad ez a tendencia, akkor könnyen meglehet, hogy ha nem is fognak megszűnni, feloszlani, de új kiadványt sokkal ritkábban fognak megjelentetni, mint ezelőtt. Erről árulkodik az is, hogy a GARO -VANISHING LINE- opening dal nem jelent meg külön kislemezen. De a másik oldalát is említsem a dolognak, 2009 óta nem volt arra példa, hogy Okui Masami két kislemezt jelentessen meg egy évben. De ez szinte biztos, hogy nem fog megismétlődni, hiszen az első kislemeze a karrierjének 25. évfordulója alkalmából jelent, a második meg a GARO -VANISHING LINE- ending kislemez. De remélem, hogy lesz cáfolat.
Hát, nem jósolok sok jót 2018-ra. Úgy fest a dolog, hogy egyre ritkábbak lesznek a számomra érdekes kiadványok, mert egyre kevesebb példányt tudnak eladni, és a kiadók meg ugye profit-alapú cégek, sajnos nem áll érdekükben úgy kiadni CD-t, hogy abból nincs anyagi hasznuk, hovatovább, pezsgőt bontanak, ha nullszaldósra ki tudják hozni a lemez kiadását. Úgyhogy soványabb listát képzelek el jövő ilyenkorra.
Mivel ma van az év utolsó szerdai napja, ezért több jelenősebb japán zenei kiadvány már nem jelenik meg, így érdemes összegezni. Olyan sok kiadvány nem jelent meg idén a tavalyi évhez képest, de amik megjelentek, azok döntő többségében jók voltak, így az idei évre is készültek olyan dalok Japánban, amely által emlékezetes lesz az 2016-os év.
Essünk túl a nehezén. Az idei év legszomorúbb eseménye a Jpop iparban egyértelműen Wada Kouji halála volt áprilisban. Nem járja, hogy 42 évesen egy életében legendává vált énekes eltávozzon. Emlékére idén jobban előtérbe kerültek a Digimonos dalok, nemcsak a kislemezei, hanem az All of my mind stúdióalbuma, és a The Best Selection~Welcome Back! válogatásalbuma. Hiányzik nagyon, de az ő esetében rá lehet mondani, hogy dalaiban tovább él velünk, mert nagyon jó hallgatni őket. Csak milyen érdekes, hogy tényleg akkor kerül egy előadó, vagy bármilyen művész munkássága más meglátásba, amikor meghal. Ez általánosságban igaz, Wada Kouji is ugyanígy járt nálam. Valahogy most többet jelentenek nálam a Digimonos dalai, meg van néhány saját dal, ami nagyon jóra sikeredett.
Ami még rossz oldal, bár korántsem ennyire, hogy a JAM Project idén megjelentette eddigi legrosszabb Super Robot Wars kislemezét. Sehogy nem tudok megbarátkozni a Shining Storm ~Rekka no Gotoku~ single-lel, olyan unalmas, lapos, semmi nincs, ami kiemelné az átlagból. Azt az egyetlen egy szólamot tudom visszaidézni fejből, amikor Okui Masami énekli, hogy "Rekka no Gotoku" részt, de amúgy az egész dal annyira jelentéktelen, hogy azt el nem lehet mondani.
De van néhány pozitív esemény, megjelenés, amit érdemes kiemelni. A legpozitívabb meglepetést Suara hozta, az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen & Futari no Hakuoro Kashu válogatásalbummal, ugyanis a 8. helyet érte el az Oricon lemezeladási listán, ezzel magasan a legjobb eredményt produkálta eddigi karrierje során. Majd fogok írni részletesen is az albumról, mert szívesen hallgatom, csak azért nem tetszik annyira, mert korán jelent meg. A Futari no Hakuoro széria zárja le az egész Utawarerumono történetet, a videojáték már megjelent, és nagyon várom, hogy amimében is látható legyen végre. Ugyanis sajátságosan zárták le az Itsuwari no Kamen-t, és érdekel, hogy mit hoznak ki a sztoriból. Viszont, mivel anime még nincs, ezért annak openingje és endingje még nem jelent meg, de már tudom, hogy Suara nagyot fog alakítani. A videojáték openingje (Hikari) és endingje (Uruwashiki Sekai) is igazán fantasztikusak lettek. A Hikari könnyed kis dal, pont ettől nagyon jó, mert oldott vidámságot hordoz magában. Az Uruwashiki Sekai pedig egy csodálatos. Suara még ennyi év után is meg tud érinteni, már én sem hiszem el. Az album két kiadásban jelent meg,a limitált kiadás egy Special Disc-kel jelent meg, mely az első Utawarerumono szériából tartalmaz dalokat. Ez is hiányos, ugyanis, csak a főbb dalokat tartalmazza, de kimaradt például a Towa ni, vagy a Kimi no Kawari, melyek a videojátékhoz köthetők. Több értelme lett volna egy komplett, nagy válogatásalbum megjelentetése, amikor kijön az anime, és azok dalaival együtt, és arra rátenni Uehara Rena: Yume no Tsuzuki dalát is, mely az OVA ending dala. De az, hogy F.I.X. Records és az AQUAPLUS kihozott egy Top 10-es helyezést egy kiadványukból, arra tényleg nem volt még példa, és fantasztikus eredmény. Csak legyen folytatása, és jelentessenek meg hasonló sikereket.
Okui Masami idén nem jelentetett meg a szólókarrierjében albumot, vagy kislemezt, de érdemes megemlíteni őt is, mert nemrég, karácsony előtt, tartott egy akusztikus koncertet. Ez egy egyszerűbb, szerényebb hangszerelésű koncert volt, még a dalok listája is nyilvános, amiket felénekelt:
White Season
Sanctuary
Still Love
Haitoku no KISS ~Love of a fallen angel~
Iiwake
PLATONIC
Fuyu no Himawari
Koi Suru Omoi
I'd love you to touch me
Boukensha
Ajisai
Rondo-revolution
J
ANGEL'S VOICE
Sayonara
Maria
Az utolsó két dal, amolyan "Encore", tehát visszatapsolás után énekelt dalok. A koncert különlegessége nemcsak az akusztikus hangszerelése (Unplugged) volt, amivel kellemes, családias hangulatot létesített, hanem az is, hogy néhány rajongó elsírta magát a dalok hallatán. Ez meglepte Okui Masami-t, írt róla a blogjában, hogy nem számított arra, hogy ilyen hatást fog kiváltani. Nincs min meglepődni. Okui Masami nem szeret a magánéletéről beszélni, és még régebben rájöttem, hogy azért nem, mert a dalaiban énekel önmagáról, ezáltal sokkal többet tudhatunk meg róla, mint akár egy önéletrajzi könyvből. A dalok alapján szinte biztosra vehető, hogy az énekesnő sokat megélt az életében érzelmi oldalról, ami által hitelesek és szívet megérintőek a balladái. Jó érzés hallani, hogy nemcsak én vagyok ezzel így. :)
Hayashibara Megumi pedig annál nagyobbat alakított a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu animével. Maga az anime is nagyon jó lett, és Hayashibara-sama is nagyot alakított a könnyűvérű nővel, aki a végzet asszonyaként megpecsételte két srác barátságát. De persze az anime ennél többről szól, és hamarosan jön a második évad, méghozzá most januártól! Ami új Hayashibara Megumi kislemezt vetít elő. A megjelenése már biztos, addig is hallgassuk az Usurahi Shinjuu dalt, mely az első évad openingje. Igazán különlegesre sikeredett, Shiina Ringo a jazzes stílusával egyedi dalt adott Hayashibara Megumi repertoárjának.
Most, hogy kiemeltem az év fontosabb eseményeit, a japán azon részében, amiben érdekelt vagyok, jöjjenek listázva az idén megjelent albumok és kislemezek:
Január:
Január 20: Matsumoto Rica: XY&Z
Január 27: Suara: Amakakeru Hoshi
Február:
Február 3: Hayashibara Megumi: Usurahi Shinjuu
Február 3: Hayashibara Megumi: DUO
Február 10: JAM Project: Gekka
Március:
Március 30: Wada Kouji: Seven ~tri.Version~
Április:
Április 6: Chihara Minori: Innocent Age
Július:
Július 27: JAM Project: Shining Storm ~Rekka no Gotoku~
Július 27: Suara: Honoo no Tori(Digitális kislemez)
Augusztus:
Augusztus 24: ALI PROJECT: A-Kyuu Kagenrei
Augusztus 24: Kitadani Hiroshi to Kishidan: We Can!
Augusztus 31: angela: LOVE & CARNIVAL
Szeptember:
Szeptember 21: Suara: Hikari(Digitális kislemez)
Október:
Október 19: angela × fripSide: Boku wa Boku de Atte
November:
November 2: JAM Project BEST COLLECTION XII: THUNDERBIRD
November 2: JAM Project: The Brave
November 9: Suara: Utarerumono Itsuwari no Kamen & Futari no Hakuoro Kashu
Esetleg mind a kettő? Most két olyan animét nézek, ami erősen gondolatindító volt számomra, ezeket szeretném megosztani. Az írás spoilerrel lesz teli, úgyhogy aki nem látta az animét, de tervezi megnézni, az ugorja át ezt a postot.
Coppelion - Erősen hadilábon állok azokkal az animékkel, melyek openingjeinek vagy / és endingjeinek előadója angela, ezen arányon szeretnék javítani. Elkezdtem a Coppelion-t akkor is, amikor aktuális volt, de végül abbamaradt, és most döntöttem úgy, hogy megnézem. Megérte. Eléggé lepontozták, mert érzelmileg hiteltelennek tartják az animét. Hát azért megnézném őket, hogy fordított helyzetben hogy viselkednének. Nukleáris katasztrófa után játszódik az anime, amikor Tokióból kihalt szellemváros lesz, ugyanis nem lehet megfelelő védőruházat nélkül egyáltalán túlélni. Csak három lányt látni védőruházat nélkül, ők nem is átlagemberek. Ők az úgynevezett Coppelionok. Élő játékbabák, amiket emberek alkottak meg. Ők azok, akiket azért alkottak meg, hogy a katasztrófa után túlélők után kutassanak. Akad is persze. A lényege a dolognak, hogy érzelmileg sokan nem tartják hitelesnek, mert túlzottan "érzelgősnek" tartják, a legkisebb bajra is úgy reagálnak, mintha valami óriási baj közeledne. Igazából a mai kor embere (főleg a fejlett országban élők) nem feltétlen élt meg ilyen jellegű katasztrófát, ezért nem tudják elképzelni, hogy ilyen krízishelyzetben lehet így reagálni a legkisebb problémára is. Pedig megtörténhet. És ha a világ ezzel a lendülettel halad abba az irányba, amerre jövendölhetően megy, akkor hamarosan közvetlen közelről is megismerhetjük, milyen körülmények között végzik a dolgukat a lányok.
Amikor nagyjából "elült" ez a dolog, a 8. résztől hirtelen más irányba terelődik a történet, ugyanis még néhány Coppelion játékbaba lány jelenik meg, akik viszont negatív szereplők. Az anime rajzstílusa pedig lehetővé teszi, hogy őket ne csak szimplán gonosznak jelenítsék meg, hanem mentális és lelki roncsnak. Hihetetlen gonosz ábrázatuk van. Kirajzolódik szépen lassan, hogy miért jelentek meg az animében, de a 12. részben szinte nyíltan ki is mondják. Azért ilyenek, mert elgondolásuk szerint az emberek azért alkották meg őket, hogy marionett-bábuként irányítsák őket. És ők ezt nem hagyják. Elgondolkodtatott az anime: Nem ők vannak jobban manipulálva a gyűlöletük által? Pont ez a Coppelion fő mondanivalója. Amíg meg nem jelentek a lányok, addig is volt rá utalás többször, mert több ember is megijedt a lányoktól, hogy bírják a sugárzást védőruha nélkül. Többen féltek is tőlük. De még ha rosszul is esett ez a lányoknak, elgondolkodtak rajta, nem mutatták ezt ki, csak végezték a dolgukat. Ami mindenképp nagyon szép, és példaértékű. És azt gondolom, hogy lazán lehetne belőle Neon Genesis Evangelion-féle klasszikus.
Orange - Slice of Life a kedvenc műfajom, viszont ennek az animének vonakodtam egy darabig 10 pontot adni, mert sem az opening, sem az ending nem tetszett. Az opening még éppen elmegy, de az endingtől a falra mászok. Az a fajta férfi ballada, amit már én is nagyon nyálasnak tartok, és ha már én annak tartom, akkor bízvást elhihetitek, hogy az már tényleg problémás.
Pedig a történet alapján sokkal jobbat érdemel. Mert egy nagyon jó animéről van szó. Megváltoztatható-e a múlt? Ezt a kérdéskört feszegeti: Takamiya Naho egy levelet a 10 évvel későbbi énjétől, amiben le van írva minden, ami azalatt az idő alatt történt. A feladat: Kijavítani minden elkövetett hibát, mellyel megmentheti Naruse Kakeru életét. Van is mit megmenteni szegény srácon, mert öngyilkos hajlamát szinte semmi nem gyógyítja. Anyjának tett ígéretét nem tudta betartani, ez beárnyékolja a mindennapjait. Sokáig zárkózott, de aztán jönnek a barátok, akik megmentik. Sokan azért értékelték le az animét, mert melodramatikusnak gondolják mind a történetet, mind az érzelmek kifejezését. Még aki nincs benne annyira a japán kultúrában, történelemben, az is láthatja, hogy sok anime és japán szól az ígéretről, annak megtartásáról, valamint az adott szó becsületéről. Nem csoda, hogy ez kardinális kérdés náluk, a srác esete is ezt a kérdést veti fel. De vannak, akik segítsenek rajta, és igaz barátsággal új élet lehetőségét nyújtsák neki. Ez a másik, ami nem tetszik azoknak, akik kritizálták az animét. Ugyanis az anime közepétől kialakul egy hat tagú baráti társaság, akik között olyan szintű összetartás lesz, ami szinte példátlan a való életben. Ez a másik, amit sokan hiteltelennek tartanak. Azt gondolom, hogy egyszerűen csak a saját élettapasztalatukból indulnak ki. Valóban nem az az általános, hogy egy kisebb csoport ennyire összetartson, hiszen általában baráti társaságok egy idő után szétesnek, mindenki járja a maga útját. És még csak nagyon az alapokat mondtam. Azt gondolom, hogy sokaknak a csalódottságuk türköződik vissza az animében, és az ebből fakadó frusztráltságuk miatt értékelték le az animét. Az biztos, hogy volt néhány jelenet, amire lazán rá lehetne mondani az idealista jelzőt. Például amikor egyszer Kakeru az ablaknál azzal "viccelődött" Nahónak, hogy milyen lehet az ablakból kiugorva repülni. Én is ezzel szoktam viccelődni, amikor virágos jókedvem van. -_- Persze Naho nem vette ezt poénnak (már csak azért sem, mert a levélből tudta, hogy mi játszódik le Kakeru lelkében), és nagyon aggódott amiatt, hogy nem lehet megmenteni a srácot. Akkor lépett oda Hiroto, aki mondta Kakeru-nek, hogy nemcsak akkor akar a barátja lenni, amikor szórakoznak, jókedvük van és önfeledtek, hanem fájdalmában is. Ez a jelenet engem majdnem megindított. Ilyet manapság alig mond az ember. Aztán ott volt a másik, amikor mindenki segít Kakeru-nek vinni a dögnehéz matracot, amit egyébként alig bír el, mert megsebesült a karja, de a zárkózott jelleme és a büszkesége nem engedi, hogy segítsenek rajta. De ha valaki VALÓBAN odafigyel a másikra, akkor nincs titok előtte. Tudták, hogy baj van a karjával, és különböző elcsépelt szövegekkel és közhelyekkel meggyőzik a Kakeru-t, hogy ne hallgassa e az érzelmeit, ők ott lesznek mellette és mindig segítenek rajta. A közhelyek is adott esetben hitelesnek hangzanak, időnként fontos ismételni őket, mert nagy igazságok rejlenek bennük.
Azt gondolom, hogy nagyon fontos a helyükön kezelni a különböző emberi kapcsolatokat. Ebben látom a probléma forrását, nálam is az volt, hogy csalódottsággal vettem tudomásul, hogy bizonyos baráti kapcsolatok megszakadtak. Sok idő telt el, mire megértettem és elfogadtam azt, hogy azokkal az emberekkel csak akkor volt dolgom az életemben, utána, ha el akartak menni, akkor el kell engedni őket. Nagyon nehéz és fájdalmas dolog, de hiszek abban, hogy bárkinek lehet olyan összetartó baráti kapcsolata, mint amit láthatunk az Orange-ban. Csak nyitott szívvel kell járni, hogy megtaláljuk a megfelelő embereket.
Idén augusztusban ismertem meg a japán zenét 10 éve. Ez szinte azonnal magával hozta a rajongásomat, ami tart a mai napig is, és szinte teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy el fog kísérni egész életemen át, mert manapság is felfedezek olyan "területeket", amiket még nem hallottam, és nagyon tetszik.
Egész érdekesen indult, igazából japán dalt először 1992-1993 táján hallottam, amikor a Múmin ment a Magyar Televízió egyes csatornáján péntek esti meseként. Tudtam már ekkor is, hogy amit hallok, az japán nyelvű, ugyanis már ekkor meg tudtam különböztetni a kínai. és a japán nyelvet attól, hogy a japán írás "ritkásabb". Már ekkor is néha figyeltem a híradót, és amikor Kínáról vagy Japánról volt szó, akkor mindig ment alul valami szöveg, itt láttam meg a különbséget a két nyelv között. És mai fejjel azt mondom, hogy óriási csoda volt, hogy az opening japán nyelven ment, és hihetetlenül tetszett már akkor is. Ez pedig Shiratori Emiko: Yume no Sekai he dala volt.
Emlékszem, ekkor még megfoghatatlan volt számomra az egész nyelv. Annak alapján, amit láttam az írásból, azt gondoltam, hogy a japán nyelv olyannyira idegen volt számomra, hogy nem is a mi "beszédkészletünket" használják, nem a, b, c... betűket mondanak, hanem valami teljesen mást. Ráadásul mivel láttam, hogy a japán (meg a kínai) emberek teljesen másképp néznek ki, mint mi, ezért azt gondoltam, hogy ők egy másik bolygón élnek. Hihetetlenül ijesztőnek tartottam őket. Most meg... De hát az ilyen hiedelmektől szép a gyerekkor (többek között).
Ezután néztem még egy japán rajzfilmet, ami magyarul Könyvek Könyve címen ment. Most nézem, hogy a japán címe: Anime Oyako Gekijou volt. Ez azért volt kedves számomra, mert számomra teljesen játékosan mutatta be a biblia világát, én meg katolikus iskolába jártam, így volt lehetőségem rajzfilmen (vagy animén) keresztül is megismerkedni a bibliai történésekkel. Ennek volt egy folytatása is, amikor egy kisgyereknek a kiskutyája esett bele egy számítógépbe, abban voltak a bibliai történések. És szegény kiskutyát keresték a gyerekek, közben időutazás-szerűen különböző bibliai történéseken voltak jelen. És akkor még persze nem tudtam, hogy animét nézek... De az érdekes, hogy az első széria 1982-ben ment, a második pedig 1983-ban, és már akkor is foglalkoztatta a japánokat számítógép jövője, és az abban rejlő lehetőségek.
Aztán, ahogy lementek ezek a sorozatok nálunk is, igazából el is felejtettem, hogy léteznek Japánban is rajzfilmek, éltem a magam gyerekkorát. Aztán, ahogy bejöttek bejöttek az olyan klasszikusok, mint a Dragon Ball, vagy a Sailor Moon, ezek már egyáltalán nem tetszettek. Visszataszítónak is undorítónak tartottam őket, és mélységesen egyetértettem az ORTT-vel, amiért késői időpontra tették a Dragon Ballt. Bele-belenéztem, de egyáltalán nem tetszett, amit láttam, undorítónak tartottam a benne levő erőszakot. Ekkor még nem értettem az egészet, sőt, talán azt sem tudtam, hogy ezek is Japánból származnak. De ezzel bőségesen elvoltam, és bizton állítottam, hogy ilyet soha nem fogok nézni.
Na de nem úgy van az, ahogy azt a Móricka elképzeli. 2005-ben kezdtem el komolyan használni az internetet, és emlékszem, hogy nagyon örültem annak, hogy találkoztam olyan emberekkel, akik hozzám hasonlóan szeretik a Nintendo játékokat. Akikkel egész jól elcsevegtem, azokat fel is vettem MSN-re. Ekkor már 2006 eleje volt, itt találkoztam még komolyabban animékkel, ugyanis néhányuk rajongó volt, amit nem is volt rest kiírni személyes üzenetként, vagy a profilképe is egy anime karaktert ábrázolt. Ekkor már nagyjából tudtam, hogy ez valami Japánból származó cucc, és összekapcsoltam a Dragon Ballal, és a Sailor Moonnal. Elfogadtam, hogy ezeket nézik, de ekkor is szent meggyőződésem volt, hogy ezeket nem érdekelnek. Az első ezzel kapcsolatos változás júliusban ért el, amikor Krisi barátom megpróbált rávenni arra, hogy legalább ismerjem meg ezt a világot. Ő ekkor két animét szeretett, a Kaleido Star-t és a Tokyo Mew Mew-t. Ekkor ismertem meg az első japán dalt, amit átküldött. Ez az r.o.r/s-től a Tattoo Kiss volt. Ez a Kaleido Star 3. openingje. Emlékszem, hogy meghallgattam, de csak értelmetlen zenét hallottam. Meg is mondtam neki őszintén, hogy meghallgatnám rádióban, de hogy ilyen zenét állandó jelleggel hallgassak, az kizárt.
Ő ennek ellenére beszélt nekem az animékről olykor-olykor, amit meghallgattam, de nem foglalkoztatott a dolog. Öregnek tartottam magamat hozzá akkor 20 éves fejjel. De aztán csak úgy döntöttem, hogy belenézek a Kaleido Star-ba, ami ekkor az RTL Klub-on a hétvégi gyerekműsorban ment. És emlékszem, hogy hihetetlenül tetszett, amit láttam. Nagyon hangulatos volt, kifejezetten tetszett, hogy akár a valóságban is előforduló jeleneteket (igen, nekem is fáj ez a magyartalan mondatrész, de jobb nem jut eszembe...) láthatok rajzfilmes közegben. Egycsapásra megváltozott a véleményem az animékről, és rákaptam. Ezután volt az, hogy Krisi elküldött még néhány számot, ami neki kifejezetten tetszett. Különösen örültem a Kaleido Star második openingjének, A Yakusoku no Basho he dalnak. Ennek köszönhetően igen hamar megismertem Yonekura Chihirót. De volt valaki, aki azonnal megragadta a figyelmemet, ő pedig Hayashibara Megumi volt. A brave heart volt a legelső dal, amit hallottam tőle. Nagyon tetszett a vidám, oldott hangulata, olyan érzésem volt, mintha semmi nagyot nem akar alkotni, csak énekelni egy jót, ami a szívéből jön. És a hangjára is azonnal felfigyeltem. Ő volt az első, akitől konkrétan elkezdtem számokat keresni. Hamar megtaláltam néhány Slayers és Shaman King dalt és még néhányat más animékből. Sokféle előadót ismerek életem során, sokakat tisztelek is munkásságukért, de senki nem volt akkora hatással rám, mint Hayashibara Megumi, amikor megismertem őt. Teljesen átszellemülten hallgattam a Give a reason, Northern lights és a Reflection dalokat. Annyira a fejemben voltak, hogy még éjszaka sem tudtam aludni, egész idő alatt főleg ezt a három dalt hallgattam. Talán ez a három dal volt az, amivel tökéletesen tudtam azonosulni érzelmileg. Teljesen átjárt az érzésvilág. Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy 2006-ban életem történetében egy nagyon rossz korszakából kerültem át egy nagyon jóba, és ezt spékelte meg számomra olyan új dolgok, mint animék, japán dalok. Ez az egész együtt egy hihetetlenül euforikus állapotot eredményezett, ma is, mint egy nagyon jó korszak emlékszem 2006 második felére.
Igazából ha "versenyeztetném" a Slayers anime Get along és Give a reason dalait, már akkor is a NEXT openingje nyert volna a dinamizmusával és erejével. De volt valami, ami mindig hallgattatta velem a Get along-ot is. Ez pedig Okui Masami hangja. Itt hallottam először, sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nekem Hayashibara Megumi és Okui Masami párosa olyan szinten van, mint a '60-as évek fiataljainak az Illés, Omega, Metro hármas, ennek ellenére már a legelső alkalommal meghallottam, hogy Okui Masami hangja erősebb, jelentősebb. Nem feltétlen egyenrangú duó, Okui-sama dominánsabb. Elkezdtem keresni tőle is dalokat, olyanok jöttek tőle első körben, mint a Rondo-revolution, Shuffle, spirit of the globe, Sora ni Kakeru Hashi, Jama wa Sasenai és ezek ha lehet, még nagyobb hatással voltak rám, mert erőteljesebbek voltak, rockos hangzásukkal és az énekesnő hangjával szinte megkövetelték a helyet a szívemben. A Rondo-revolution egy átlag anison dal, ezt inkább csak kellemes hallgatni, de a spirit of the globe azért jelentős, mert előtte nagyon kevés szomorú, lassú dalon sírtam el magam, a spirit of the globe ilyen volt.
2007-ben folytatódott a nagy őrület, Okui Masami volt az első, akinek megismerkedtem aktuális kislemezeivel és albumaival (a régiek később jöttek). A Remote Viewing nagyon tetszett, mert erőteljes hangzás mellett (nem is mondanám rock-nak, inkább powerful pop, úgy tudom, van is ilyen zenei stílus) a vidám ének hihetetlen jó párosítás volt. Aztán jött a Masami Life album, amit szintén megjelenésekor ismertem meg, de ez azért érdekes, mert ekkor még nem fogott meg annyira Okui Masami saját stílusa, ezért nem hallgattam ezt az albumot olyan sokszor. Ez az év más miatt volt érdekes japán zene szempontjából. Ekkor már aktívan élt a BigN-es Nintendós csoport, és furcsa dalok keringtek MSN-en. Konkrétan a MOTHER nevű NES játék (ami Amerikában és most már Európában is Earthbound néven vált ismertté) zenéje, abból dalok, ami hihetetlen érdekes volt. Méghozzá a lehető legpozitívabb értelemben. Fogok majd írni erről az albumról részletesen, mert tényleg azt gondolom, hogy külön postot érdemel. Ugyanis hozzám is eljutottak a dalok, és hihetetlenül egyedi volt. Abból a szempontból, hogy egy japán játékhoz egy 14 éves brit lányt, bizonyos Catherine Warwick-et kértek fel (két szintén brit férfi mellett), hogy énekeljen fel dalokat a játékhoz. Ezek a dalok nagyon kedvesek, aranyosak és a két férfi által elénekelt dalokról is azt gondolom, hogy hihetetlenül egyedi színfoltja a japán (?) zenének. Az album érdekessége az, hogy az első MOTHER játékban hallható zenék kaptak egy könnyűzenei hangszerelést. Nagyon tetszett, ahogy itt megvalósították, nem is értem, miért nem terjedt el általánosan. Ezt tudom egyedül kiemelni ebből az évből, lassan tágult az érdeklődésem a különböző japán előadók irányába.
A 2008-as év a Hayashibara Megumi és Okui Masami zenei reprtoárjának teljessé tételéről szólt. Valamiért nagyon nehéz volt megtalálni a stúdióalbumaikat, Hayashibara Megumi albumaira konkrétan úgy gondoltam, mint valami misztikum, ami kizárólag a kiváltságosok számára érhető el. Ezek a kiváltságosok pedig azok, akiknek megvannak az albumok eredetiben. Aztán egy dél-amerikai fórum segítségével meglettek, de még előtte sikerült beszerezni az r.o.r/s egyetlen stúdióalbumát, a dazzle-t. Az egész nyaram zeneileg szinte csak erről az albumról szólt. Annak ellenére, hogy nem vagyok feltétlen híve a trance zenének, ezt az albumot kifejezetten szerettem hallgatni. És szeptemberben találtam meg a Hayashibara Megumi és Okui Masami stúdióalbumokat, és úgy éreztem, hogy részben én is kiváltságos lettem... hiszen digitálisan megvannak a dalok. Az az érdekes, hogy Hayashibara-sama visszaszerezte a dominanciáját nálam, az volt az érzésem nála, hogy Okui Masami az erőteljesebb hangjával nem tud feltétlen érzelmeket kiénekelni, amik mentek Megumi-nak, ezért szinte éjjel-nappal csak őt hallgattam. Mégis Okui-sama volt az első mérföldkő abban, hogy tőle vettem először albumot eredetiben. Ez pedig az első két albuma, a Gyuu és a V-sit. volt.
EBay-en találtam meg, nem is emlékszem az eladó nevére, csak arra, hogy nagyon olcsón sikerült beszerezni, 4-4 font darabja, azt hiszem még a postaköltséget is nagyon szerényen mérte. Még az is dokumentálva van (a képen), hogy 2008. december 5-én érkeztek meg. Nemcsak azért örültem ezeknek, mert kedvenc előadótól eredeti CD-k, hanem azért is, mert ekkor (és igazából most is) annyira különlegesnek gondoltam a japán zenét, hogy nem is gondoltam volna, hogy ezeket is lehet ugyanúgy CD-n hallgatni, mint bármelyik magyar vagy külföldi zenét. Ezen nappal kiderült számomra, hogy igen. :) De ebben az évben azért is Hayashibara Megumi dominált nálam, mert visszatért a Slayers, és a Plenty of grit kislemez és a Slayers MEGUMIX válogatásalbum nagyon tetszett. Okui Masami-tól nem volt valami erős ez az év, de novemberben nagyon örültem a Melted Snow kislemeznek, valamint hír volt, hogy vele együtt jelenik meg az Akasha album is, de az eltolódott a jövő évre.
2009 volt az az év, amikor elkezdett jelentősen bővülni a zenei érdeklődésem. Nincs mit tagadni rajta, eddig nagyon orientált volt, hogy mit hallgattam, és a vérfrissítés kifejezetten jól jött. Ebben az évben ismertem meg komolyan az Animelo Summer Live nevű koncertsorozatot, megnéztem néhány felvételt. Itt figyeltem fel először angelára, akik a Spiral című dalukkal azonnal belopták magukat a szívembe. A JAM Project-et is itt hallottam először, de annak ellenére, hogy megtudtam, hogy Okui Masami is tag, ekkor még nem tetszett, amit csináltak. Nem láttam értelmét annak a zenének, amit művelnek. Nagyjából sejtettem, hogy animék és játékok tekintetében milyen körökben mozognak, de teljesen értelmetlennek tartottam, hogy egy előadónak minden egyes dala erőteljes legyen. Ennek ellenére rákaptam a Rescue Fire kislemezükre, és volt egy dal, ami kifejezetten tetszett tőlük, a Cosmic Dance. Ez jóval visszafogottabb, lassabb dal. Ekkor kezdtem el felfedezni magamnak azokat az előadókat (szintén az Animelo Summer Live-nak köszönhetően), melyek az "anison" berkein belül alkotnak.
Innen jött az ALI PROJECT is, az eszem meg elment, mert nagyon a zenéjük hatása alatt voltam. Május végén volt újdonság a Jigoku no Mon kislemez, azt gondoltam, hogy ez nagyszerű lehetőség lesz megismerni az együttest. Nagyon tetszett, és már ekkor felfigyeltem arra, hogy annak ellenére, hogy sötét hangulatúak a dalaik, mégis nem feltétlen ezt az összhatást adja. Egyből rájöttem arra, hogy nem kell feltétlen komolyan venni ezt a sötét hangulatvilágot, mert a zene lüktetése, dominanciája hihetetlenül pozitív érzetet adnak nekem. Ennek ellenére az énekesnő hitelesen adja át a gondolatait, és azért van néhány olyan dal, ami tényleg depressziós, és lehúz. A másik komoly hatás, hogy 2009 nyarától kezdtem el AnimeConon belül karaokéra járni. Voltam már a nekem legelső AnimeConon (2006 ősz) is a karaokén, már ekkor is érdekelt a dolog, de sokkal inkább csak az, hogy az általam ismert néhány dalból felhangzik-e valamelyik. Ekkor a fentebb felvázolt okok miatt annyira beszűkült volt a japán zene iránti érdeklődésem, hogy nem az érdekelt, hogy hallok-e új dalokat. Ez csak 2009 nyarától történt meg, amikor azért ültem karaoke terembe, hogy hallok-e olyan dalt, ami megtetszik esetleg. Na meg egyéb dolgok is kötöttek a karaokéhoz, de annak örültem, hogy megismertem férfi előadóktól olyan dalokat, amik tetszettek.
Így ismertem meg például a Lovely Complex-ből, a ONE PIECE-ből dalokat, de a NARUTO-ra, is itt figyeltem fel komolyabban. Bár ebben az esetben a dolog ott hibádzott, hogy az adott előadótól csak az adott anime dalok érdekeltek, amiket hallottam tőlük, nem feltétlen kezdtem el náluk azt, hogy rákeresek egyéb dalaikra, így annak ellenére, hogy sokat hallgattam őket, a "Hayashibara Megumi - Okui Masami" alapkoncepció megmaradt. Olyannyira, hogy a 2009. augusztus 21-én megjelent Okui Masami: Self Satisfaction albumot a mai napig mesterműnek tartom. De Hayashibara Megumi is maradandót alkotott, hiszen folytatódott a Slayers (Front breaking) és a Shuuketsu no Sono he is egyedi kislemez tőle.
Ismerős volt még Suara neve is az Animelo Summer Live-ból, ő is még 2009-hez köthető. Október végén jelent meg Akai Ito kislemeze, gondoltam, itt a remek lehetőség, hogy megismerjem őt. A címadó dal akkor annyira nem maradt meg bennem, de a B-side track, a Watashi Dake Mitsumete azonnal kedvenc lett. És az mindig jó jel, ha megszeretjük egy kislemez második dalát, mert általában úgy szokott lenni, hogy ha csak a kislemez címadó dala köthető az animéhez, akkor a második dal egy olyan saját szerzemény szokott lenni, ami jóval közelebb áll ahhoz, amit az előadó valójában művel. Ezt jó dolognak tartom, mert személyes megfigyelésem szerint egy animéhez amikor írnak dalt, akkor általában két dolgot vesznek számításba: Illeszkedjen az adott animéhez a dal, és az előadóhoz is passzoljon valamennyire. De az tény, hogy leginkább az animét veszik figyelembe, mert néhány előadó esetében "csodát" műveltek. Konkrétan Suara is így járt 2014-ben a Fly away -Oozora he- kislemezzel. Mai napig az a legrosszabb kiadvány tőle. De az Akai Ito kislemez egy hatalmas rajongás kezdete volt, és a fentebb írt rossz példa ellenére a mai napig azt gondolom, Suara azon nagyon kevés előadók közé tartozik, akiknél nagyon kicsi a különbség az animés- és a saját dalok között.
A másik előny, hogy általában két különböző előadó énekli egy adott anime openingjét és endingjét, ezáltal is minél több előadót meg lehet ismerni. Jó példa nálam erre például a Solty Rei anime, aminek az endingjét Ohmi Tomoe adta elő, ezt ismerem, és érdekelt az opening dal. Az pedig nem más meg rock-tól a clover. Ez pedig hihetetlenül érdekes dal: pörgős, vannak benne rockos elemek, de leginkább az énekesnő dinamikus, gyors éneke teszi élővé, izgalmassá a dalt. A keményebb hangzásra pedig jó kontraszt az énekesnő magas hangja. A B-side track is tetszik, ennek ellenére több dalával nem ismerkedtem meg, mert volt egy olyan gondolatom, hogy nem nagyon tetszene a többi dala. Egyedi zenét művel, mi több, az indie stílusba sorolnám, amiről már a sajátságos név is árulkodik.
2010-ben volt az, hogy ebben a "tágabb körben" orientálódtam, és azokra az előadókra helyeztem a hangsúlyt, akik direktben az anison stílusban jártasak, így újra nagyobb hangsúlyt kapott Yonekura Chihiro, valamint elsősorban azokat az előadókat sorolom ide, akik jelen vannak / voltak az Animelo Summer Live-on. Így jött a képbe Chihara Minori, Kuribayashi Minami, Mizuki Nana, Horie Yui, valamint ekkor hallgattam minél több kislemezt angelától, ALI PROJECT-től, Suarától. A JAM Project kimaradt, mert még ekkor is előítéletes voltam velük szemben, viszont a legnagyobb hatást egyértelműen Suara gyakorolta rám. Nem győzöm ismételni magam, hogy a balladái mekkora hatást gyakoroltak rám, mai napig azt gondolom, hogy mestere a műfajnak, itt-ott pedig hogy a saját lelkét halljuk énekelni, mert annyira szépen, érzelemdúsan énekli, hogy az nem lehet szimplán munka vagy kötelesség, amiért bért kap. Ekkor már nem voltam azon, hogy még előadókat megismerjek, és hogy minél tágabb legyen a japán zenei "tudásom", bár a ONE PIECE MEMORIAL BEST válogatásalbum és néhány Arashi dal biztosított némi változatosságot. De alapvetően maradtam az anison zenénél, a 2010-es év egyértelműen Suaráé volt nálam.
2011 legelején döntöttem el azt, hogy levetkőzöm az előítéleteimet a JAM Project-ről, és meghallgatok néhány albumot tőlük. Robbantak is hatalmasat, azóta legalább annyira az életem részei, mint Hayashibara Megumi vagy Okui Masami. Érdekes mód az egyik Okui Masami előtti albumot (később lépett be az együttesbe) tartom a legjobbnak. A BEST Project album volt az, amelyik végképp rajongóvá tett, ezt erősítette a harmadik BEST COLLECTION album, a JAM-ISM, amit a mai napig a legjobb JAM Project albumnak tartok.
És ezek után nagyon új dolgok nem értek, úgyhogy a történetmesélés lényegi része itt véget ér. Nem nagyon hallok olyan dalokat, amik nagyon megfognának. Illetve egyet tudok még kiemelni. Azt hiszem, a 2011-es tavaszi MondoConon hallottam először karaokén a Higurashi Naku no Koro ni Kai anime openingjét, a Naraku no Hanát. Erről a mai napig azt mondom, hogy életemben valaha hallott összes dal közül a legfurcsább. Egyszerre nagyon vidám, de nagyon szomorú is, akkor szoktam hallgatni, amikor valami nagy baj ér, de nem érzem reménytelennek a dolgot, de akkor olyannyira a dal hatása alá kerülök, hogy napokig szinte csak ez jár a fejemben. Úgy tudom, hogy ezt a trance stílusba sorolják, van egy különlegessége ennek a zenei stílusnak. Annak ellenére, hogy pörgős, lehet rá táncolni, mégis alkalmas arra, hogy fájdalmas érzéseket fejezzenek ki vele. Még 2011-ben megjelent egy "album-páros", a TRIBAL LINK-L, és a TRIBAL LINK-R. Ez az I've Sound produkció albumpárosa, ők kifejezetten a trance zenére szakosodtak. Sőt, a Naraku no Hana előadója Shimamiya Eiko is náluk van leszerződve. Szóval ezen a két albumon hallható egy-egy dal Okui Masami eladásában, az Abyss és az Automaton. Ezek is szintetizátorral (vagy talán inkább gépzene) van feljátszva, mind a két dal pörgős, de hihetetlenül fájdalmasak. Nagyon ritkán szoktam hallgatni ezeket a dalokat, pont azért, mert tudom, hogy nagyon a hatásuk alá tudok kerülni. De ugyanígy az I've Sound-hoz tartozott Kawada Mami is (ő idén januárban jelentette be visszavonulását), aki például a To Aru Majutsu no Index animének énekelt dalokat, azok is hasonló érzelmekkel bírnak, bár nem annyira erősek, mint a fentebb felsoroltak.
Igazából azért sem értek nagy hatások, mert egyrészt nagyon elszoktam az animenézéstől, emellett a MondoCon is elmaradt nálam néhány évre, így csak a megszokott kedvenceket hallgattam. Részint ezért is szoktam vissza 2015 végére az animékhez, mert remélem, hogy hallok olyan új dalokat, amik új hullámokat indítanak el, másrészt meg újra járok MondoCon-ra, és tervezek most ősszel is menni. És hátha ott is hallok új dalokat. A 2015-ös év egyébként Matsumoto Rica miatt volt jelentős, mert ekkor fedeztem fel komolyan a Pokémonos dalait.. Sajnos nagyon kevés stúdióalbuma van, ezért a RICA the BEST a legjobb kiadvány arra, hogy megismerjük a saját dalait is. Amit érdemes, mert van néhány nagyon jó közöttük. De az biztos, hogy ezek a Pokémonos dalok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy újra játsszak a játéksorozattal. Ezek a dalok is nagyon jól meg vannak írva, jól illenek egy shounen animéhez, de Matsumoto Rica hangja kellőképpen erőssé teszi őket, ezáltal olyanok, amelyek bármely korosztály számára hallgathatók, akár meg is szeretheti az, aki nyit feléjük. Nekem is nagyon jól megfér a többi japán zene mellett, és néha érzem is, hogy szükség van rájuk, hogy ne felejtsem el azt a lelkesedést, amivel megálmodtam az életem.
Az idei, 2016-os év is hozott újdonságot elsősorban a Prince of Tennis-nek köszönhetően. Általa ismertem meg HIRO-X-et és Kimeru-t. Mind a kettejüknek nagyon örülök annak ellenére, hogy szűkös a repertoárjuk, különösen HIRO-X-nek. De az ő 5 kislemezét különlegesnek tartom, és ő is azok közé tartozik, akinél nem értem, hogy miért nem lett ismertebb. Hellyel-közzel képben vagyok annak ügyében, hogy mi alapján szerződtet le egy kiadó egy előadót, de akkor is igazságtalannak tartom, hogy bizonyos feltételek és megkötések miatt ismeretlenek maradnak jó hangú énekesek, akiknek ráadásul személyes megítélésem szerint jó dalaik is vannak. Most már HIRO-X-et sem hallgatom annyira, mint néhány hónapja, de az év elején nagy örömöt okozott az, hogy általa megismertem egy olyan férfi előadót, akinek dalaival azonosulni tudok. Kimeru zenei karrierje meg rendkívül érdekes. Van a Prince of Tennis-nek musical-je is, és abban ő maga is szerepelt, amikor az Echizen Ryoma karakterét alakítő színész baleset miatt megsérült, és hónapokig nem tudta vállalni a szerepet. Úgy tudom, hogy Kimeru helyettesítette. Úgyhogy neki eléggé sokáig köze volt a Prince of Tennis-hez, de a zenei karrierjét egyértelműen két csoportra lehet sorolni.
Volt egy rövid animés időszaka, Prince of Tennis és Yu-Gi-Oh! dalokkal, és utána csak saját dalokat énekelt, és azokból jelentetett meg kislemezt. De milyenek? Utaltam már rá egy korábbi blogpostban, hogy egyfajta nyitottság kell a saját dalaihoz. Ezt a fajta "nyitottság-igényt" megerősítik azok a képek is, amiket akkor kerestem róla, amikor már végképp gyanús volt nekem a dolog. Igazából a nemi- és szexuális orientáció környékén keresgéltünk néhány japán zene rajongó ismerősömmel, akik ismerik Kimeru-t, hogy mi lehet a helyzet vele. A jobb oldali kép a You got game? kislemez borítója a Prince of Tennis első endingje, itt nincs semmi különös, de néhány képen, amit találtam róla annyira nőies a fizimiskája, hogy ott már nemcsak arról van szó, hogy az ázsiai férfiak nem annyira maszkulinok, mint a többi faj, hanem ott már más dolgok vannak a háttérben. Néhány saját dala is erősen köthető a mássághoz. De amúgy semmit nem árul el magáról, sőt annyira homályos a kiléte, hogy még a valódi nevét sem mondta meg soha.
Egyébként jellemző ez a japán előadókra, hogy nagyon keveset tudni a magánéletükről. Ezért azok az előadók, akiknek nemcsak a dalaikat írják meg, de a stílusukat, fizimiskájukat is meghatározzák, azokról el lehet mondani, hogy szinte semmit nem tudni róluk, hiszen nemhogy alig beszélnek magukról, de a dalaikkal az egyéniségüket sem ismerhetjük meg. De van jó néhány olyan is, akikről el lehet mondani, hogy dalaikkal tényleg önmagukat adják, hogy általa meg lehet ismerni. Többek között ezért szeretem Okui Masami-t nagyon, mert amikor elkezdett magának írni dalokat, és olyanokat, amikről gyanítható, hogy önmagáról szól, azokat sokkal közelebb érzem magamhoz. Sok olyan dala van, ahol hallható, hogy önmagáról énekel, és ezáltal azt gondolom, hogy össze tudnék írni róla egyfajta biográfiát, hogy hogyan alakult a zenei karrierje alatt az élete, mi alapján születhettek meg a dalok. De azt gondolom, hogy ehhez tényleg nagy rajongónak kell lenni, és figyelni kell magát a dalt is, hogy mit akar közvetíteni vele. És akkor rájöhetünk arra, hogy nem kell feltétlen ismerni a dalszöveget, hogy tudjuk miről szól a dal, elég csak a zenét és a dallamot és a mögötte megbúvó érzelmeket figyelni. A végére már nagyon átmentem mesélősbe, de ezért érdemes animék által (is) megismerni különböző előadókat, mert érdekes dolgokat lehet tapasztani. Nevezhetjük akár ezt a 10 évet utazásnak is, de ez a bizonyos utazás csak azokkal az előadókkal tartós, akiknek a zenéje tényleg többet mond annál, mint amit laikusként hallani lehet. Valószínűleg azért szakadt meg olyan gyorsan a kontaktus shounen animék előadóival, mert ezek döntő többségét tényleg csak az adott animéhez írják, ami lehet pörgős, hangulatos és hasonlók, de ha nem mond többet, akkor gyorsan feledésbe merülnek. 23-24 évesen még jóval kevesebbet tudtam arról, hogy milyen valójában a japán zene, ezért naivabban is álltam hozzá. De volt valami megérzésem, hogy azok a dalok semmilyen módon nem szólnak önmagukról. Ezért is hagytam fel velük, meg most már azért jönnek olyan férfi előadók, akiknek dalaival egyre jobban tudok azonosulni.
Néhány napja ismertem meg például Hoshi Soichiro: Shining Tears dalát, én köszönöm, hogy megismerhettem. Csodálatos, újabb példa arra, hogy léteznek férfias balladák. Azonnal jött a katarzis-élmény, olyan szinten, hogy ezt tervezem a mostani őszi MondoConon versenyen elénekelni. Leeával is közöltem a tervemet, javasolta, hogy nézzem meg az animét, és foglalkozzak komolyan a szöveggel. Rájöttem, hogy igaza van, mert elég mély érzésekről szól ez a dal, és elő kell tudni adni hitelesen. És persze a gyakorlás... Egyelőre az anime 1. részét néztem meg soron kívül, és találtam angol fordítást a dalhoz. Örömmel vettem tudomásul, hogy jól állok, és úgy néz ki, hogy menni fog.
Kicsit azért is tértem ki az idei évre jobban, ha már kimaradt néhány év, hogy magamnak is jelezzem, hogy ma is érnek új hatások, és megismerkedek olyan dalokkal, amik lehetnek rám olyan hatással, mint akár Hayashibara Megumi 2006-ban. De erre szükség is van, mert ez tartja a japán zenei rajongásomat fiatalon és lelkesen. Itt volt nemrég Uehara Rena is (aki továbbra is itt van, csak hogy ő sem maradjon ki a felsorolásból), és érzem, hogy még nagyon nincs vége a dolognak. Úgy érzem, hogy a japán zene által egy fantasztikus világgal ismerkedtem meg. Annak ellenére, hogy azért jó néhány dolgot ismerek árnyoldalról is, azt gondolom, hogy végig fogja kísérni az életemet, és biztos vagyok benne, hogy lesz 20, 25, sőt 50. évforduló is.
Véget ért a 2015-ös év. Érdekes, hogy a számmisztika szerint ez az év a kiteljesedés éve, mivel az évszám jegyeinek összege 8. És két kör a tökéletesség... Annyira nem merültem bele. A jövő évi, meg a lezárás éve lesz (számjegyek összege 9). Megmondom őszintén, nem hiszek a számmisztikában. Különben is, nekem inkább az idei volt a 9-es év. Nagy változásokon megyek keresztül, és úgy érzem, hogy a jövő év az új kezdet éve lesz, a megújulás, a nagy változások éve. Biztosan sok fájdalommal fog járni, de izgalommal nézek elébe.
De annyira nem akarok belemenni, meg nagy érzelgősségeket írni, írtam már eleget az utóbbi években ilyesmiket. Inkább a lássuk a nagy zenei statisztikát, amit minden évben kiteszek.
Először is megválasztottam az év dalát. Sokáig azt gondoltam, hogy angela: Exist dala lesz az, de októberben jött Suara, és az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen dalaival helyretette a dolgokat, innen meg már nyilvánvaló volt, hogy melyik idén a legjobb dal:
Suara: Nue Dori
Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos dallal fog jelentkezni. Tökéletes katarzis élmény, teljes mértékig azonosultam a dallal.
És akkor lássuk a szokásos évi Last.fm statisztikát, biztos vagyok abban, hogy idénre is vannak meglepetések. Zárójelben annak száma látható, hogy hány alkalommal hallgattam az adott előadót, albumot vagy dalt.
Top 10 előadók 2015
JAM Project (2.498)
Okui Masami (1.785)
Matsumoto Rica (1.422)
Hayashibara Megumi (1.177)
Suara (924)
Yonekura Chihiro (792)
Endoh Masaaki (557)
Zorán (506)
Kitadani Hiroshi (456)
Ichiro Mizuki (311)
Meglepett, hogy a JAM Project lett az első, nem emlékszem arra, hogy ennyiszer hallgattam volna őket. Viszont Matsumoto Rica és a Pokémon hatalmas durranás volt az év első felében. Az idei év újdonságai mellett a Pokémonos dalok voltak az év legnagyobb menőségei. De menjünk is tovább, lássuk az albumokat:
Hát, azt mondanám, hogy az újdonságok megmentették a mundér becsületét, mert amúgy borzasztó lett volna az album lista. És megint érdekes, hogy hány negatívumot írtam Yonekura Chihiro dalairól és előadásairól, mégis ő végzett az élen. Van valami különleges benne, ami miatt mégiscsak a pozitívumok dmoniálnak. Mert az is van szép számmal. Szeressük őt. De hogy állunk a kislemezekkel?
Itt látszik meg, mekkora Matsumoto Rica dominancia volt az év elején. Nem is idei kislemez lett az első, sőt, ideiek eléggé szerényen szerepeltek a Pokémonos kislemezekhez képest. Egyedül Hayashibara Megumi tartotta a frontot. Az Endoh Masaaki kislemez pedig továbbra is élbolyban, ugyanis az év elején megtaláltam a Kankyou Choujin Ecogainder sorozatot, azt néztem, és annak hatására hallgattam sokat a kislemezt. Meg hát soha nem elég a dalaiból. És mi a helyzet a dalokkal? Naná, hogy sok Matsumoto Rica-féle Pokémonos dal van jelen. De vajon mennyi?
Top 100 dalok 2015
Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (127)
Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (123)
Matsumoto Rica: Challenger!! (122)
Matsumoto Rica: Spurt! (105)
Matsumoto Rica: OK! (Original Karaoke) (98)
Matsumoto Rica: OK! (95)
JAM Project: PRAY FOR YOU (94)
Suara: I'm a beast (92)
Kitadani Hiroshi: Baku Atsu! Geist Crusher (91)
Matsumoto Rica: Best Wishes! (90)
Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (88)
JAM Project: B.B. (78)
JAM Project: Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME- (78)
Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (74)
Kitadani Hiroshi: DEEP RED (73)
Hayashibara Megumi: Stay (69)
Suara: Nue Dori (69)
Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (Original Karaoke) (67)
Mizuki Ichiro: Mazinger Z (21st Century Ver.) (66)
Mármint azon része, melyben érdekelt vagyok. Mivel tegnap volt az év utolsó szerdája, ezért idén nem jelenik meg több japán zenei kiadvány (egyébként is december 31. van), azt gondolom, érdemes átnézni, milyen albumok és kislemezek jelentek meg ebben az évben.
Eléggé változatos és szélsőséges az összkép, ami a megjelenéseket és az eladási adatokat illeti. Voltak visszatérők, voltak nagy sikerek, és hatalmas bukások is. Némely esetben joggal gondolhattuk, hogy egy előadó új kezdet elé néz a nagy sikerével, de sajnos volt olyan is, ahol kérdőre vonhatnánk az adott kiadvány létjogosultságát vagy a szörnyű eladási adatok miatt, vagy a minősége miatt. Lássuk havi bontásban a legfontosabb megjelenéseket:
Február:
Február 11: angela - Exist
Február 11: angela - "Soukyuu no Fafner" Complete Best Album
Február 11: JAM Project - B.B.
Február 25: Okui Masami - Takarabako -TREASURE BOX-
Március:
Március 18: Fukuyama Yoshiki - Magnolia
Április:
Április 22: JAM Project - Kessen the Final Round
Május
Május 20: angela - ONE WAY
Június:
Június 10: Okui Masami - Symbolic Bride
Június 17: Hayashibara Megumi: Time Capsule
Június 17: JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force
Július:
Július 22: JAM Project - EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~
Szeptember:
Szeptember 9: JAM Project 15th Anniversary STRONG BEST ALBUM Motto! Motto!!
Október:
Október 7: Endoh Masaaki - ENSON3
Október 14: Suara - Koe
Október 21: Hayashibara Megumi - Sanhara ~Seinaru Chikara~
Október 21: JAM Project - THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
Október 21: ALI PROJECT - Haramitsu Renge
Október 28: Yonekura Chihiro - BEST OF CHIHIROX II
November:
November 4: Suara - Fuantei na Kamisama
November 18: Matsumoto Rica - Soup
December:
December 23: JAM Project - Guren no Tsuki ~Kakusareshi Yami Monogatari~
Azért idénre bőven volt kiadvány, bár az is igaz, hogy ennek kb. fele JAM Project, vagy tagjainak újdonsága. És ahogy írtam, eléggé változatos az összkép. A legrosszabb a JAM Project 15. évfordulós albuma, az gondolatban a kukában landolt. Sokat gondolkodtam annál az albumnál, hogy a stílusuk nem sokat változott az idők során, sőt a hangulatvilág megmaradt, de akkor miért nem voltak képesek a régi dalaikat úgy előadni, mint annak idején? Olyan, mintha kiégtek volna, semmi tűz nincs bennük. Pedig nagyon jó lehetett volna. Volt egy ALI PROJECT album és kislemez, de szándékosan csak a kislemezt listáztam ki. A stúdióalbumnak a tavalyi után egyáltalán nem szavaztam bizalmat. A kislemezt is csak nagyon nehezen vettem elő, konkrétan tegnap. Azzal is úgy voltam, hogy biztosan nem olyan, már, mint a korábbi nagyok. Egy kicsit sajnálom, hogy nem bíztam benne, mert bár tényleg nem lett annyira jó, mint azok a bizonyos nagyok, de messze felülmúlja az utóbbi évek stúdióalbumainak dalait. Látni kellett volna, micsoda mosoly ült ki az arcomra, amikor meghallottam az énekesnő hangját. Annyi érzés és emlék tért vissza, hogy hihetetlen. Hiányzott azért, megmondom őszintén. Azt hiszem, meg fogom szeretni a kislemezt, csak nem az a fajta, amelyiket végighallgatom elsőre, és minden gondolatom körülötte forog. Angelától is kihagytam egy kislemezt. Lehet, hogy az ő esetükben is kár volt, hogy hanyagoltam őket idén. Az Exist annyira tetszett, hogy számomra ott van minden idők legjobb angela dalai között. A Kishi Koushinkyoku-t egyszer meghallgattam (ez maradt ki), egyedi volt meg minden, de egyáltalán nem inspirált arra, hogy többször végighallgassam.
Azért arra mindenképpen jó ez az összegzés, hogy átgondoljam, hogy mik voltak idén a számomra érdekes megjelenések. mert így végül meghallgattam az angela DEAD OR ALIVE kislemezt is, és bejött nagyon. Érdekes, hogy általában egy előadónak ha egy kislemezén az adott opening és ending dala is szerepel, akkor mindkét dal erős, de ha csak az opening vagy az ending a címadó dal, akkor a második dalon érződik, hogy lényegében csak kitölti a helyet, de korántsem annyira domináns, mint a címadó dal. Az új angela kislemez esetében meg jobban tetszik az ending dal, a második. Ezzel is csak most ismerkedek, így komolyan nem tudok véleményt írni róla. De az biztos, hogy örülök, hogy megismertem és végül örvendek az új ALI PROJECT és angela kislemeznek.
És mi van a többiekkel? Okui Masami az élő példája a szélsőségeknek. Az év elején megjelentetett Takarabako -TREASURE BOX- kislemezzel több rekordot is megdöntött. Például soha nem volt olyan jó helyezése, mint az új kislemezzel, a 15. hely nagyon szép teljesítmény tőle. Azt reméltem, hogy a Symbolic Bride album ha nem is követi feltétlen ezt a trendet, de jobb teljesítményt mutat fel, mint az utóbbi évek albumai. Ehhez képest a legrosszabbul teljesítő album lett az énekesnő összes albuma közül. Hatalmas csalódás volt, nem is gondoltam volna, hogy van lejjebb a Self Satisfaction II eladásainál. Mondjuk magát az albumot is nehezen szoktam meg, többször végig kellett hallgassam, hogy magamévá tegyem. De azóta semmi gondom nincs vele, és szeretem. A JAM Project-nek egy kiugró példája van. A THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ kislemez... nagyon rég nem volt kiadványuk 10.000-es eladás fölött, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy akár dobogós is lehet az összes JAM Project kislemez között. Nézem a ONE-PUNCH MAN animét, érdekes egy sorozat. Holnap fogom az utolsó részt megnézni. Érdekes ez a paródia dolog. Tetszetős, de nem tudtam azonnal magamévá tenni. Majd később írok róla többet is. Szóval van ez a kislemez kiugró eredménnyel, de a többi négy... Nagyon lent van. És már tudható, hogy a Guren no Tsuki kislemeznek is jó, ha meglesz a 2.000-es összeladás, de amúgy ugyanott folytatták, ahol az EMERGE-nél félbehagyták. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy ilyen eladások mellett érdemes-e újabb kislemezeket kiadni. Nem gondolom, hogy így megéri anyagilag, ilyen lendülettel nem fognak tudni sokáig aktívak maradni. Bár a B.B. kislemez nagyon tetszik. Megjelenésekor sokat énekeltem magamban a "Bloody Brother!" refrén szöveget. Suara az, aki csak pozitív teljesítményt ért el, ő az egyik nagy visszatérő. Azzal, hogy újra van Utawarerumono anime, nagyban visszahozta az énekesnőt a pályára. Szép sikerei vannak a Fuantei na Kamisama kislemeznek. Mondjuk nem csoda, az anime is nagyon jó lett. Remélhetőleg ez a visszatérés tartós lesz. A Koe album is szépen szerepelt. Imádom, sokat hallgattam idén.
Ennyi lenne idénre. Örülök annak, hogy sokkal több kiadvány jelent meg idén kedvenc előadóimtól, mint tavaly. Örülök a visszatérőknek, Suarának, Hayashibara Megumi-nak, Yonekura Chihiro BEST OF CHIHIROX II albumáért is hálás vagyok. És már tudható, hogy a jövő év eleje is erős lesz, hiszen dupla szezonos az Utawarerumono, így jön az új Suara kislemez, a JAM Project már február elején jelentkezik a soron következő kislemezzel, mivel a GARO -Guren no Tsuki- anime is dupla szezonos. Hayashibara Megumi is új kislemezzel és albummal készül februárra. Nagyon várom őket. Remélem, hogy a 2016-os év is ennyire gazdag lesz japán zenei téren, mint az idei.
Örvendek, hogy ez a hét eseménydúsabb Japán CD-k megjelenésének tekintetében, 2 kislemez és 1 album is most jelent meg, ami érdekel:
JAM Project: B.B.
angela: Exist
Soukyuu no Fafner Complete Best album
Lássuk előbb a nehezét, a JAM Project kislemezt. Nem, nem és nem! Én nem tudom, hogy mi van velük, hogy egyszerűen nem képesek maradandót alkotni, ez se jött be. Köztudottan képesek nagyon nagy dalokat írni, ennek fényében az, hogy a mostani címadó dallal úgy vagyok, hogy szokni kell még a fülemnek, és ez egyáltalán nem biztató kezdet. Megírtam már többször is hozzájuk kapcsolódó panaszomat, és sajnos most is aktuálissá vált. Most lehet, hogy ha megjelenik a BEST COLLECTION XI albumuk majd valamikor, és ott a többi dal között jónak fog hangzani, de ez nem mentség ahhoz, hogy a dal alkalmatlan arra, hogy önálló kislemezen szerepeljen. És így lehet a JAM legutóbbi 5-7 kislemezét (a Breakthrough-t leszámítva) jellemezni, hogy nem rossz, de nem képviseli azt a minőséget, hogy önálló dalként megállja a helyét. Így ezekről a single-ökről azt gondolom, hogy van, de igazából nincs. És inkább olyan dalok jelennének meg külön, mint például a BEST COLLECTION X-ből az Arashi vagy a Kaze ~Tabidachi no Uta~, de ez azért nem lehetséges, mert egy anime, sorozat vagy videojáték végső záró dala, és erről külön nem szokás kislemezt megjelentetni, pedig minőségében hozzák azt a színvonalat, amitől szeretem (és állítom, hogy sok rajongó így van vele) az együttest. Eléggé szerencsétlen dolog ez.
Na de az új angela kislemez! Ez se tökéletes, de messze jobb, mint a JAM Project új kiadványa. Imádom a címadó dalt! Maguk a tagok a dalszerzők, megvan a rájuk jellemző stílus, mégis képesek úgy megmutatni, egy olyan oldalát, ahonnan még nem hallottuk, így szinte mindig érdekesnek hangzik. Ugyanaz az angelára jellemző stílus a címadó dal, hallottunk már tőlük ilyet korábban, mégis élvezem hallgatni. A kórus továbbra is dob a hangulaton, és vicces, mert azt értem (a dalszöveget még nem ismerve), hogy "Aladdin-Aladdin" és poénból mindig utánuk éneklem. Az új Soukyuu no Fafner anime openingje, csodálkoztam egyébként, amikor komolyabban ismerkedtem az együttes kislemezeivel, hogy ennyit énekeltek az animének. Korábban azt hittem, hogy van a Shangri-La és kész, és amikor nézegettem a Generasia wikin, hogy mely kislemezük mely animének az openingje, látom, hogy ez is SnF-es, meg ez is, meg ez is... Most már úgy kapcsolódik angela a Soukyuu no Fafner-hez, mint Hayashibara Megumi a Slayers-höz. Nem véletlen, hogy kijött az új sorozat, és ha már ennyi daluk van, akkor jön egy külön animéhez készült dalokból best of album. Hajrá-hajrá, robbantson a japán lemezeladási listán! Amúgy a kislemezzel a B-side track miatt nem vagyok teljesen megelégedve. Bár a SnF ending dala, mégis több angela kislemeznél megfigyeltem azt, hogy a címadó dal dominál, az nagyon erős, és a második dalt csak azért írják meg, hogy az első ne álljon magában, engem legalábbis nem fognak meg, nem jutnak el hozzám. Ugyanígy ennek a kislemeznek a második dala sem érintett meg. Persze vannak kivételek, például az Alternative és az Aoi Haru B-side trackjei is legalább annyira fantasztikusak, mint a címadó dal.
Most az utóbbi néhány napban kevesebbet játszok a Pokémon HeartGold-dal mert megbetegedtem. Fej- torokfájás, láz, rossz közérzet, és ilyenkor nehezemre esik odafigyelni a játékra. Hétfőn jött rám, azóta szerencsére már jobban vagyok, a láz elmúlt, de fejfájás még mindig van. Még Angliából hoztam haza forró italport, azzal kúrálom magam. De kedden jól becsaptam magam, ugyanis megittam egy bögre kávét, és hirtelen azt éreztem, hogy de jól vagyok. El is kezdtem aktívabban mozogni, ténykedni, de nem sokkal utána éreztem, hogy ezt nem kellett volna... De most már tényleg javulok, és ha továbbra is így alakul, akkor holnaptól megszavazok magamnak egy kis kimenőt. De visszatérve a Pokémonra, vasárnap milyen szerencsés voltam. Eszembe jutott, hogy egy időben Gengar volt a nagy kedvenc, és úgy voltam vele, hogy megnézem, hogy hol tudok Gastly-t fogni. Ez végül elmaradt, de amikor visszamentem a játékban, hogy fejlesszem a Pokémonjaimat, bementem a Bellsprout Tower-be szétnézni, és egyszer csak megállít egy vad Pokémon, hát nem Gastly volt az? A torony szelleme mostantól az enyém. *_* Négyes szinten kaptam el, most már 10-es szinten van, vittem a PokéWalkerrel is sétálni. Azért eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne a való életben, ha egy szellemmel sétálnék. Amúgy nem könnyű a játékban fejleszteni, mert csak egy sebző támadása van, a Lick, és nem mindegyik vad Pokémon nyitott arra, hogy benyaljon neki. Repülők ellen egyáltalán nem hatásos, és mivel éjszaka legtöbbször csak Hoothoot jön elő, ezért szinte reménytelen. De hogy Rattatára se legyen hatással... nincs könnyű dolgom vele. Másfelől meg csalódás ért amiatt is, hogy utánaolvastam, hogy Haunter csak cserével fejlődik Gengarrá... Remélem ez mind csak aljas rágalom. Hallottam már régen is arról, hogy van olyan Pokémon, mely csak cserével fejlődik, de tényleg soha nem mentem eddig bele professzionálisan a Pokémonok világába, és soha nem értettem annak a logikáját, hogy van az, hogy valaki csak cserével fejlődik. Értem a szintfejlődést, a követ, de a cserét nem. Önmagában attól, hogy elcserélem, fejlődik, és ha majd Haunter lesz, mindenképp el kell cseréljem ahhoz, hogy Gengar legyen belőle? De az onnantól már nem az enyém lesz... Jaj, én csalódott egyén. Amúgy jelenlegi statisztika: Time: 14:08, Pokédex: 27, Badges: 3. És ha belegondolok, hogy majd nemcsak a Johtós, de majd a Kantós teremvezetőkkel is meg kell küzdeni, akkor igen hosszú játékélmény elé nézek. Izgatottan várom.
Készítem a japán Pokémonos kfn-eket. Esküszöm, a nehézségei ellenére minden egyes pillanata élmény. A Rival! és a Challenger!! időzítése kész, a Rival!-ba be akarom tenni a háttérvokál énekét is, annak a szövege nincs meg, ezért a karaoke verziót hallgatva hegyezem a fülem, hogy mit énekelhetnek, talán megvan: "You've got rival!" "I'm your rival!" és van egy harmadik, amire nem emlékszem most így hirtelen. A Challenger!!-höz ilyen extra nem kell, viszont a zene itt is adja magát, hogy kicsit jobban effektezzem. Kerestem is még képeket, de nem találtam eleget, úgyhogy valószínűleg képek ismételgetésével, színezésével fogom megoldani. De érdekes volt a dalt 25%-os lassítással időzíteni, komolyan mondom, nagyon jól hangzott a refrén lassítva. A karaokék készítésére is visszatérek majd, ha teljesen jól leszek.
Amúgy az animét is elkezdtem nézni, méghozzá azért, mert megmondom őszintén, most csinálom először azt, hogy sorrendben nézem meg a részeket. Régen nem nagyon fordítottam gondot arra, hogy az összes részt lássam, akkor ment az RTL Klub-on, és néztem amelyik részt adták, meg amit be tudtam szerezni vateráról videokazettákat, és ennyi. Ja, amúgy kiakadtam azon a szegedi Pokémon találkozón, amikor az egyik srác hozott videokazettát, hátha érdekel valakit, azt meglátta valaki, és megkérdezte: Ki néz ma már VHS-t? *Magasra felteszi a kezét* Megmutathatom igencsak méretes videokazetta gyűjteményemet, Disney klasszikusok, egyéb filmek, sorozatok, melyek érdekelnek megvannak videokazettán, a videóm a TV-hez van kötve, bármikor tudom nézni őket, van kérdés? Nem szeretem, ha valaki lebecsüli a régi technikát, megvan annak a maga helye. Na szóval, most nézem az animét sorrendben egy nap három részt, így most tartok a 27. résznél. Megmondom őszintén, akármennyire is színvonalas a magyar Pokémon főcímdal éneke, kezd már ennyi hallgatás után az agyamra menni, úgyhogy inkább átugrom, és majd akkor hallgatom, amikor jól is esik. Igazából klisések a poénok az animében, mégis jó látni kedvenceink kivitelezésében. A prímet eddig egyértelműen a 23. rész viszi el. Hát nem hiába szeretem a szellempokémonokat, ahogy kibabráltak a Rakéta csapattal, sírtam a nevetéstől. Főleg torokfájósan nevetni, már inkább azon nevettem, amilyen hangot kiadtam magamból. Ha valaki régen látta, esetleg nem emlékezne rá, ez akkor volt, amikor Ash Sáfrányvárosban vereséget szenvedett Sabrinától a Kadabrájával, és egy férfi mondja Ashnek, hogy szellempokémont kell szereznie, ezért elmennek Levendulavárosba, az ottani szellemtoronyban szellemeskedtek Gastly-ék.
Ugyanakkor a 18. rész nem volt semmi... gyanús volt nekem, hogy csak angol szinkronnal volt elérhető, aztán eszembe jutott, hogy vannak bannolt Pokémon részek, és gondoltam, hogy ez is odatartozhat, és tényleg. És nem ok nélkül. Nem is volt teljesen angol, egy-két helyen japán, és váratlanul ért az, hogy női szépségversenyen James-et női mellekkel mutatják. Én tudom, hogy a japánok szabadon kezelik ezeket a dolgokat, és nem csinálnak ügyet abból, ha valaki az ellenkező nem ruhájának öltözködik, vagy ilyen esetben valakit ellenkező neműnek mutatnak. Csak akármennyire is más a szemlélete a Pokémonnak, azért az animét mégiscsak elsődlegesen gyerekeknek készítik, és most bennem is felmerült a kérdés, hogy ez nem okoz zavart egy japán gyerekben, ha ilyet lát? Veterán karaokésunk, Leea épp Japánban van, bár valamennyit én is tudok erről a dologról, de rákérdeztem, hátha többet tud mondani. Egyrészt ráerősített arra, hogy Japánban tényleg nem csinálnak ügyet a cross-dressingből, ezért nem valószínűleg a szülőket sem zavarja, ha a gyerek ilyet lát. Másrészt írt arról, hogy régen a fiúgyerekeket lányruhába öltöztették, és úgy is nevelték őket egy darabig, hogy szellemek el ne vigyék őket. Én erről például egyáltalán nem tudtam, és nagyon meglepett. Úgyhogy mint kiderült, van honnan gyökerezzen ez a jelenet. Amúgy egész jól elvagyok az animével, annak ellenére, hogy láttam már jóval komolyabb sorozatokat is, azt mondom, hogy maximálisan nézhető, és érdeklődésre tart számot a következő részekre is.
2013. november 6-án új kislemezzel jelentkezik az angela ANGEL / Tooku Made lesz a címe. Nagyon remélem, hogy ANGELa lesz írva a borítóra, de ami hasonlóképpen megmosolyogtatott velük kapcsán az az, amikor 2013. április 24-én megjelent a ZERO albumuk, akkor Kuribayashi Minami egy ZERO!! nevű kislemezt adott ki ugyanazon a napon. Mondjuk az kifejezetten jó dal lett tőle, Kuribayashi Minami dalai nagyon egy kaptafa, és nagyon ritkán keltik fel az érdeklődésemet, a ZERO!! ebbe a kevésbe tartozik. Amúgy az új angela kislemez a COPPELION anime opening és ending dalai, majd az őszi szezonban lesz látható. Kíváncsi leszek rá, ahogy így beleolvastam a történetben ilyen scifi-szerűség lesz. Ha már itt tartunk, a másik anime, ami érdekel az őszi szezonból, az a WHITE ALBUM 2. Nem láttam az első szériát, csak onnan jegyeztem meg, hogy a két endinget Suara énekelte, majd megnézem az első szériát, mielőtt elkezdődik a második.
De térjünk is rá a tárgyra. Régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a KINGS videoklip, de eddig nem volt sehol sem elérhető, mert a kislemez CD + Blu-ray kiadásban jelent meg (a CD only mellett), és azt kevesen vásárolhatták meg, mert eddig nem láttam teljesben a videoklipet, és csak a CD only kiadás scannelt borítója érhető el. Végül a YouTube-on kerestem rá, csak a rövidített videoklipet találtam meg, azt is King Records töltötte fel:
Persze nincs semmi baj azzal, hogy ők tették fel, de akkor várható volt, csak a rövidítettet teszik fel, amolyan ízelítőként. Amúgy én másfajta klipet csinálnék erre a dalra, komolyabbra venném a figurát. Meg találtam egy beszélgetést, ahol az együttes tagjai a kislemezről beszélgetnek:
